Kritika a Lelményes Hugo-ról
2012. május 07. írta: thedirector

Kritika a Lelményes Hugo-ról

A Leleményes Hugo

 

Hugo

2011


Martin Scorseseben az a jó, hogy gyakorlatilag mára akármit rendezhet amihez kedve van, legyen az egy thriller, hozzá közel álló gengszterfilm, vagy egy, számára merőben új műfaj, a gyerekfilm. Nem tud hibázni.

Mozgókép első kézből

Brian Selznick regényéből készült Leleményes Hugo, az 1930 – as években játszódik és egy árva fiúról, Hugo Cabretről szól. Amíg édesapja élt, addig együtt közösen dolgoztak órákon és egyéb gépi szerkezeteken. Az apa korai halála után, Hugonak csak egy fém robot, az Örökmozgó maradt örökségül, de tudja, hogy valamit el akart még mondani neki az apja, és annak a valaminek köze van a robothoz. Mindennapjait egy pályaudvar falai között tölti és innen-onnan csen alkatrészeket, hogy a robotot működésre bírja. Így talán megérti, miért volt olyan fontos az apjának a kis fém emberke. A kisfiú árnyékként surran a pályaudvar ódon falai között, kínosan ügyelve arra, hogy az állomás szigorú felügyelője (és árvák szagára specializálódott kutyája  - Maximilan - ) ne vegye észre. Egyik nap belebotlik egy lányba és hamar kiderül, hogy összeköti őket valami, amit még Hugo sem ért, de érzi, hogy közelebb kerülhet a titokhoz és talán megérti az apja üzenetét.

Tisztelet Méliesnek

A film tisztelgés az egyik legfontosabb francia filmkészítő, George Mélies és az ő művei előtt. Fura volt nézni a filmet, mivel Scorsese filmográfiáját ismerem, de ez a műfaj tőle nagyon idegen volt, mégis azt kell mondjam minden elismerésem az övé. A helyszínek gyakorlatilag megelevenednek előttünk. A pályaudvar ódon kékes-borostyános tónusa, az óraszerkezet, ahol Hugo lakik, az utolsó lépcsőfokig mind- mind hiteles. Nem hiába kapta meg a legjobb látványterv Oscar díját, ahogy a legjobb operatőrét is. Zseniális ugyanis a film fényképezése (Robert Richardson). A zene is rendben volt, bár nekem picit tolakodó volt, ugyanis gyakorlatilag végig kísérte a film két óráját, ami nem is volna ugyan nagy baj, viszont nincs annyi emlékezetes taktus, hogy az folyamatosan érdekes legyen. A zajok és zörejek viszont maradandó élményt nyújtanak. Elképesztően tiszta  a hang. Olyan szinten, hogy ha behunyjuk a szemünket akkor is el tudjuk képzelni, hogy mi történik és ez zseniális (Újabb 2 Oscar a hangért).  A színészi játék is rendben volt. Kiemelkedőt Ben Kingsley (G.Mélies) és Asa Butterfield (Hugo) nyújtott. Hugo barátját alakító Isabel (C.G.Moertz) viszont annyira nem volt emlékezetes. Letudta, amit le kell, ennek ellenére azt mondom ezekben a gyerekszínészekben nagy lehetőség rejtőzik, és nagyon szerencsések, hogy kifogtak egy ilyen „sztárcsináló” szerepet, de még nagyobb gratuláció azért, hogy élni is tudtak vele. Aki még figyelemre méltó, az Sacha Baron Cohen, aki a felügyelőt játszotta, bár az ő karaktere nem volt olyan erős a filmben, mégis sikerült megtölteni annyi egyediséggel, hogy emlékezzünk rá. Negatívumok is vannak azért a filmmel kapcsolatban. Elsőnek az, hogy lassan bontakozik ki a történet és lehet, hogy sokan meg fogják unni idő előtt. Aztán egy a film utolsó negyede,  már csak öncélú művészkedés. Valahogy semmit nem megy előre a történet. Olyan, mintha a rendező bizonygatni akarja, hogy ez a művészeti ág milyen fontos, és gyakorlatilag kezet fog magával, hogy mennyire jó munkát végzett. Még annyi, hogy aki nem jártas a filmtörténelemben, annak egyszerűen nem ad elegendő élményt a mű. Meg merem kockáztatni, hogy sokak nem érzik és értik miért van jelentősége Méliesnek az egyetemes filmtörténelemben és hogy bizonyos filmek (Utazás a Holdba)  miért olyan jelentőségűek, amilyenek.


Végül...a mozi varázsa

Akiknek ez nem mond sokat, ők látnak egy aranyos családi történetet, néhány frankó nyomozással, szép képpel és aranyos gyerek színészekkel, de az igazi mondanivalót nem kapják meg. Egyébként nehéz belekötni a filmbe, mert amúgy zseniális. Egy igazi érzelmi hullámvasút, amire felülünk és az eleje picit döcögős, de mikor felérünk a csúcsra onnantól folyamatosan élvezzük, majd a végén megint kicsit hiányérzetünk van. Mégis mikor felállunk a székből, szomorúan konstatáljuk, hogy ennyi volt, pedig még néznénk, hisz egy értékes ember életét ismerjük meg, úgy, ahogy kevesen látták és élték meg. Scorsese most már kétségtelenül korunk legjobb és legeredményesebb rendezője, aki bebizonyította, hogy milyen alázattal van a filmek és a saját szakmája iránt is, pedig mikor nézte a filmet, megkérdezte, hogy „Miért homályos a kép és rossz a fókuszpont?” Mire a stáb mondta neki, hogy tegye fel a 3D-s szemüveget. Erre lehet azt mondani, hogy zseniális. A film viszont csak filmértőknek, vagy a műfajra érzékenyeknek ad igazi élményt, a többiek inkább kerüljék!

Értékelés: 7.5/10


Előzetes:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr864494872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása