Kerülőutak

Sideways
2004

Vannak olyan filmek, amiket  címről és színészekről nem ismerünk, de egy előzetes vagy a rendező neve mégis arra késztet bennünket, hogy üljünk neki és anélkül nézzük meg, hogy bármit is tudnánk a filmről. Én pont így tettem, mikor megnéztem Alexander Payne nevével fémjelzett filmet, a Kerülőutakat.

Kanbuli, amúgy tatásan
Jack és Miles két harmincas éveiben járó, volt egyetemi szobatárs, elhatározza, hogy elmennek egy egyhetes túrára, mielőtt Jack megházasodna. Miles hobbiszinten borászkodik, úgyhogy barátját egy híres borászati kisvárosba invitálja, hogy ott mulassanak, mielőtt Jack igába hajtja a fejét. A két férfi alapvetően nagyon eltérő szemléletmóddal és életvitellel rendelkezik. Miles kissé depresszív lett mióta befuccsolt a házassága, mondhatni egy szürke kis egér, aki középiskolában tanít, és próbál mellékállásban írni, sikertelenül. Jack pedig maga a "beleszarok" életérzés, piálgat, kihasználja a lehetőségeket, amíg még nem házas. Mégis összeillő páros. Tökéletes kiegészítései a másiknak. Aztán egy közös vacsorázás alkalmával megismerkednek két lánnyal, Mayával és Stephanivel. Miles komolyan számol Mayával, viszont még mindig benne van a tüske a válása óta, Jack viszont szórakozik Stephanivel. A film nem is igen magyaráz többet: Ha össze akarnám foglalni, akkor: Borozás, nőzés, borozás, morális és erkölcsi gondolatok szerelem, szakítás és még egy kis borozás. Mégis nagyon szépen és okosan felépített a film. Lássuk miért.

Érik, mint a jó bor
Szóval jó ez a film, mert amit vállal azt maradéktalanul teljesíti. Az egész attól jó, hogy baromi életszerű. Arra kapjuk fel a fejünket, hogy "basszus, ez én is lehetnék" vagy "na igen, lehet én is így csináltam volna". De én végig inkább azt éreztem, hogy ennek a két pocakos, harmincas éveiben járó, nem túl szerencsés figurának van a legjobb dolga a világon. Csodaszép helyen vannak (nemsokára bővebben), finom borokat isznak, elmélkednek, és annak ellenére, hogy nem sok minden alakul úgy, ahogy szeretnék, mégis tudnak nevetni, örülni az életnek. A film nincsen telecicomázva, díszlettel, vagy kirívó tárgyakkal, semmi. Minden olyan hétköznapi amennyire csak lehet. A ruhák egyszerűek, az autó lepukkadt, amennyire az életük és mégis ott vannak a világ legszebb helyének egyikén és itt ki kell térni, hogy Payne (rendező) milyen remekül választott (ezúttal is) helyszínt a filmjének. Csodaszép szőlőlugasok, tópart napnyugtakor és még sorolhatnám, de inkább képet teszek róla(lent). A 4 fő karakter remekül kidolgozott. Érezzük a szorongásaikat, a humort, a döntéseiket, amik olykor rosszak, vagy bátrak. Szóval jól felépített jellemek. Mondom én, hogy nem vállalt sokat a film. Amivel bajom van, az az, hogy gyakorlatilag elég ócska módon használják eszköznek a bort, ami csak annyit tesz, hogy megmutatják, hogy Miles jó mégis valamiben. Ért a borokhoz, tudja, hogy kell ízlelni, tudja milyen a jó Pinot Noir és Chardonnay, de nem viszi semmivel sem előrébb a filmet. Még a (kicsit hosszú) két óra ellenére is magába szippant a film, az idő múlását is csak feliratokkal látjuk, és szerencsére nem erőlködtek az írók, hogy megoldjanak mindent. Nem is akarták, hagyják, hogy tovább gondoljuk a történetüket, ami olykor megmosolyogtató, de a felszín alatt mégis riasztó és fájdalmas.

Összegzés: Alexander Payne nem véletlen a férfi lélek nagy tudora. Ezúttal is olyan gondolatok foglalkoztatták, ami kicsit mindenkié. Szerethető karakterek, életszerű helyzetek, szép tájakon, sok borral, jó történettel és több mint 100 filmes nagydíj jelöléssel. Humoros film, ami a felszín alatt keserédes, mint a legjobb bor.

Értékelés: 8/10

Trailer: