Nader és Simin - Egy elválás története

Jodaeiye Nader az Simin / A Separation
2011

Már az előzetes kritikák és díjak után is várható volt, hogy egy nem mindennapi filmet fogok látni, de azt nem gondoltam volna, hogy az év egyik legkomolyabb áll leejtő filmjét Irántól fogom kapni. Nincs mese. Ilyen amikor egy film elejétől a végééig elvarázsolja a nézőt.

Békesség, család, szeretet
A film címében két főszereplő neve van, ám ez a film korán sem csak az övéké. Elválás története? Minden elválásnak van egy története, ami természetesen nem jó dolog, de valami oda vezet két embert, hogy az életüket ne éljék többé együtt. Nader és Simin esetében a konfliktus az, hogy Simin nem akarja a lányukat (Termeh) az országban felnevelni, míg Nadernek maradnia kell, ugyanis súlyosan beteg (Alzheimer kóros) édesapját nem hagyhatja magára. A legnagyobb gond (az édesapa 0-24órát igénylő felügyeletén felül), az, hogy Termeh nem képes dönteni kivel folytassa tovább az életét. Tehát a történet máris nem csak a 2 főszereplőre korlátozik le. Nader felbérli az alsóbb körökből származó Razieh-t, hogy vigyázzon az édesapára, amíg Ő dolgozik. Mivel neki is van egy kislánya, ő is vele van a felügyeletkor. A férje, Hodja pedig hirtelen haragú férfi, aki adósságait próbálja rendezni. Egy nap Nader arra ér haza, hogy az apja eszméletlenül fekszik a földön, míg Razieh és a kislánya sehol nincsenek. Amikor később visszatér a felvigyázó, Nader kidobja a házból a nőt. Ezzel perek és bonyodalmak sorát indítva el, mi pedig nem győzzük kapkodni a fejünket, hogy kinek mikor és miért van igaza. Talán aki igazat állít már ő maga sem hiszi el amit mond.

Emóció 100%
Mindent nem akartam elárulni a filmről fent, hiszen akkor élhető át ez a dolog, ha a szemünk láttára születnek meg jellemek, karakterek, gondolatok. De az biztos: 2011-ben ennyi érzelem, és érzés egyetlen egy filmben sem volt. Megismerjük Teherán módosabb (Siminék) és kevésbé jólétű rétegét (Raziehék). Megismerjük a különbségeket, amik elsősorban nagyon mély vallási alapokon nyugszanak. A lelkiismeret és erkölcs a szegény rétegnél figyelhető jobban meg. A beteg édesapa szereplése a legkevésbé szembetűnő, mégis az egész film az ő életén múlik. Minden döntés, következmény rajta alapszik, noha nem beszél és mozogni is alig. Mondhatnám kicsit durván, hogy a néző az öregúr, hisz minden viszály központjában ott van az öreg, de csak néz, nem beszél. Komolyan szívbemarkoló( de egyáltalán nem hatásvadász) volt látni, ahogy az életét lassan hátrahagyó idős férfit, mosdatja a felnőtt fia és sír közben. Egyszerűen annyi érzés van némely jelenetben, hogy az ember inkább oda sem néz. Hiteles és csontig hatolóan mély betekintést kapunk, az iráni igazságszolgáltatásba és ítélethozatalba. Aki komoly ítész és bírósági eljárást vár az most fog nagyot nézni. Ugyanis leültetik egymás mellé a pereskedőket egy koszos, kicsi irodába és Isten nevére esküdve kell bizonyítani ártatlanságukat. Persze vannak tanúk, de az eljárás mintha nem is emberek döntése által folyna le. Minden szereplő Nadirtól elkezdve Hodjáig, bűnös és ártatlan. Mindenki hazudik és mindenkinek igaza is van. Mindenki szimpatikus és ellenszenves is egyben. Kivéve a két kislány, akik mint a tisztaság és az erkölcs példaképei jelennek meg a filmben. A gyermeki lélek és beszéd mint mindig, most is könyörtelenül őszinte. Mint írtam a film teljes egészében iráni és mint ilyen azért sajnos előjönnek azok a félelmek, hogy milyen vallási és politikai célzattal készült a film. Örömmel jelentem, hogy semmilyen. A politika mint olyan mellőzve van a filmből. Ugyan Simin menekülne, de nincs meg  az érve, hogy miért, viszont megvan a motivációja a maradásra. A vallás pedig erősen jelen van, de nem bizonygatják két percenként a muszlim vallás miértjét és nincs is senki aki megkérdőjelezné a létjogosultságát. Szépen ki van tehát kerülve. Ami még hitelesebbé teszi az egészet, hogy nincs zene a film alatt. Minden dialógus és szituáció hatványozottan erős a zene hiánya miatt. Nem válik geil-é és sablonossá. A film igazi erőssége színészi játéka, valamint a végtelenül hiteles és pazar forgatókönyv mellett az, hogy ez a történet nem (csak ) Siminéké. Nem csak velük fordulhat elő, hanem bármikor, bármely családdal és ha ezt vesszük alapul, akkor nehéz ennél életszerűbb történetet kitalálni és felidézni  a múltból. Kicsit ami az ereje a filmnek az a hátránya is, ugyanis annyi az elementáris helyzet, az emóció a filmben, hogy szinte lehetetlen feldolgozni. Úgy pörögnek az események, hogy a két óra minderre kevés.

Összegzés: Dánia (Melankólia) és Magyarország (Torinói Ló) után Irán is lekever a világnak egy csattanós pofont. Szívbemarkoló, hiteles, izgalmas. Egy olyan dráma, amiben mindenkinek igaza van és senkinek. Sírunk is és nevetünk is...talán. A legjobban azért szorítunk, hogy senkinek ne kelljen átélnie ilyen válást, mint Nadernek és Siminnek.

Értékelés: 9/10

Trailer: