Tarr elpusztítja a világot. Lebontja a filmművészet falait. Kritika a torinói lóról
2011. december 10. írta: thedirector

Tarr elpusztítja a világot. Lebontja a filmművészet falait. Kritika a torinói lóról

A torinói ló

2011



Amikor elindítottam  az oldalt, az volt az elhatározásom, hogy könnyedén, átláthatóan és amennyire lehet, szellemesen fogok írni. Azt kell mondjam nem fog menni most. Most nem. A torinói ló után megszűnt a lét, az érzés és minden mi emberi. Tarr Béla elpusztította a világot. Mikor bejelentette, hogy ez lesz az utolsó filmje és, hogy túlmutat mindenen amit eddig filmnek hittünk, emberinek éreztünk, azt kell mondjam - utólagosan -  nem hazudott a mester. Kinőtte a film korlátait.

Egy ló miatt...
"1889 január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján. Talán, hogy sétáljon egyet, vagy talán a leveleiért. Nem messze vagy akkor már nagyon messze, egy kocsis a csökönyös lovával bajlódik. Elveszíti a türelmét és elkezdi ütlegelni az állatot ostorával. Nietzsche a csődülethez ér és ezzel a kocsis színjátéka véget ér. Ekkor a dús bajszú, nagy termetű filozófus, váratlanul a kocsihoz lép és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza. Két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn. Utolsó mondatai után szelíd háborodottként anyja, és nővére felügyelete alatt még  tíz évig él . Hogy a lóval mi lett nem tudjuk..."
A filmünk ezen narrációval nyit. A történet egy eldugott tanyán játszódik, ahol él apa - egy rokkant kocsis- a lánya és a lovuk. Megvan a napi rutinjuk: a lánya öltözteti az öreget, főz neki, fát vágnak stb..
A film 6 napot mutat be. Az első nap már az öreg erős szélben kénytelen a lovával bajlódni, míg a következő napra a szél erősödik. A ló megmakacsolja magát és nem hajlandó megmozdulni. Innentől a napi rutin van érvényben.

Standard Tarr Béla
Tarr nem okoz csalódást. A film fekete fehér, nagyon sértő, nagyon durva a képi világa. Minden repedezett, piszkos. Az edény koszos falától a lány kócos haján át minden zaklatott. Csak úgy mint a film. Az ember szeme láttára fogy el a világ hat nap alatt. Az elején jön a szél, ami később erősödik, aztán elfogy a vízkészlet,majd egy idegen számol be, arról,hogy eltűnt a világ, az emberek lealjasodtak, a ló nem eszik, nem iszik, menekülni sincs hova. A szereplőink annyit beszélnek egymással amennyit muszáj. Legtöbbször annyit sem. Irtó minimalista. De ezt megszoktuk Tarrtól. Konkrétan az első emberi hangra jó 20 percet kellett várni, de akkor is csak az egyszavas mondatok dominálnak, csak úgy mint a filmben végig. Kivéve mikor egy jó hosszú monológot kapunk az emberi degradációról. Nagyon felzaklató látni, ezeket az embereket, rájuk nézni is rossz. Nincs semmi szépség, semmi öröm. A rendezőtől megszokottan borzalmas hosszú beállítások és snittek vannak (elképzelésem sincs mennyi nyersanyag kellett a felvételhez). De valahogyan mindig eltalálja a határt a rendező. Amikor kezdene nagyon vontatottá válni a dolog, akkor "dobja fel" valamivel. Ettől független pokoli nehéz lehet 5-10 perces jeleneteket egybe felvenni. A játékidő szerencsére nem lett 7 órás, mint a Sátántangó esetében, így most "csak" 2,5 óra színtiszta fájdalmat kapunk, de így  is nagyon fáj. A filmben egyébként folyamatosan fogynak el az amúgy sem egész dolgok. Az elején láthatjuk, ahogy a lóval még bajlódik az apa. Itt van egy jó 5 perces kocsizós - körbeforgós jelenet. Eztán már jóformán csak statikusok. (kivéve mikor a lány vízért megy). Tarr gondolata, hogy filmben a színek és a vágások élmény rontó hatásúak itt kivételes igazságot képeznek. Például, mikor a második nap krumplit főz a lány, látjuk az egész procedúrát. A krumplikat az edényben, szedőkanállal kiméri a tányérra. Meghámozzák és a sótartóból egy csipet sóval ízesítik, majd megfújják és megeszik. Az evést az apa szubjektívjéből látjuk. Következő nap már az apa ansnittjéből (háta mögül) követjük az eseményeket, de már nem látjuk a tálat csak  a sótartót, és a mozdulatot, a fújást majd az elfogyasztást. A végén már csak annyit látunk, hogy kiteszi a tányérra. Ha lett volna még nap, akkor már elég lett volna egy teljes sötét szoba és hallani ahogy a szedőkanál fém része hozzá ér az edény belsejéhez, valamint, ahogy fújják a forró krumplit. Zseniális. De nincs több nap, elérkezett a vég, elfogyott az élet. Vége az emberiségnek. Ha nincs épp zene, csak a szélfúvás akkor is kiráz a hideg bennünket, de ha meghalljuk Víg Mihály zenéit, akkor lesz teljes az élmény. Hipnotikus, fájdalmas és szép. Igaz kissé monotonná válik. Csak úgy mint a film. Egyszerűen  kevés a történés a 2,5 órához mérve. A vágók továbbra sem Tarr produkcióiból fognak meggazdagodni. Viszont ezt a filmet neveztük az Oscarra, mint legjobb idegennyelvű film, bár tudjuk, hogy Bélát legkevésbé sem érdeklik a díjak. Az akadémia piperkőc ízlésének pedig ez a film túl erős lesz, úgyhogy sok remény nincs, de ez más történet.

Hova tovább filmművészet?
Nem tudom elképzelni, hogy lehet tovább fokozni a katarzist. Ez vár a jelenlegi világra. Tarr utolsó filmje volt, bár sokan örülnénk neki, ha nem így lenne, de aki képes volt így elpusztítani az érzést, az a végső után nem tud hova menni. Méltó lezárása egy életműnek.

Összegzés: Nem tudom mennyire jött át a fenti irományból, de egy nagyon nagyon nehéz filmről beszélünk. Aki azt hiszi Béla filmjeit megnézni nehéz, akkor annak elmondom, hogy megemészteni az igazán kemény feladat. Tökéletes világvége hangulat, amit meglehet csinálni úgy, hogy a lélekben jöjjön létre, és ott törjön meg valamit. Nem kellett hozzá röpködő aszteroida és halálos vírus vagy tíz emelet magas robotok (bár azoknak a filmeknek is megvan a maga értékük persze). Megnézni csak azoknak akik igazi művészlelkek, vagy nagyon mélyen van bennük a lét kérdése, a világ megértése és csakis egyedül és csakis kipihenten. Így sem egyszerű. Ha idén csak egyszer áldozol bő két órát egy ilyen filmnek akkor azt erre tedd! A vég után nincs élet. Mea Culpa a létnek! Viszlát Tarr Béla!

"Nekünk nem reményt, nem feloldozást kell adni. Nem arról kell beszélnünk, ki merre menjen. Nem programot akarunk adni. Csak azt tudjuk elmondani, érzékeltetni, ahogy mi látjuk az életet. Ez a film olyan dolgot érint, ami előbb utóbb mindenkit utolér, ez pedig az elmúlás, a vég". A tény, hogy a földön vagyunk és egyszer majd el kell mennünk, már önmagában elég ahhoz, hogy ne legyünk maradéktalanul boldogok". /Tarr Béla/

Értékelés:9/10

 

 

 

 

Trailer helyett a kezdő képsor:


 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr183453287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása