Tökéletlen idők

Dazed and Confused

1993

Az évtized elején igazi függetlenfilmes remekművek születtek. Noha, legtöbben szeretik a midcult generációt emlegetni, úgy mint Tarantino, A Coenek, Kusturica, Greenaway vagy akár Kaurismäki, voltak szintén zseniális, formanyelv tagadók. Elég csak Kevin Smith-re vagy jelen kritikám alkotójára, a nagyszerű Richard Linklaterre gondolni.

Szív, sűrít...

Linklater, ráadásul ma is megmaradt annak az egyszerű, értelmes és feelgood mozik tulajdonságát olykor ügyesen keverő függetlenfilmes alkotónak, mint amilyen 25 éve is volt. Mostanság mindenki a Boyhood c. - amúgy tényleg fantasztikus - filmjével van elfoglalva, sőt már hűtheti is a pezsgőt az Oscar díja miatt, de két évtizede már készített filmet az ifjúságról. Ez a Tökéletlen idők.

A 70-es évek végén járunk. Utolsó tanítási nap az egyetemen. Az ifjú gimnazisták alig várják a kicsengetést. Ebben az időben még nagyon más világ volt. Az élet egyszerű volt. A fiatalok szívtak, ittak, mulattak. Szólt a rock n' roll. Felfedezték a szexuális életüket, mindenki jól elvolt mindenkivel. Hülyeségeket csináltak, amikre a felnőttek nagy része is mosolygott. A világ el volt lazulva. Ahogy letelt az utolsó tanítási óra, filmünk kiragad az iskolai életből egy rakás kamaszt és szűk másfél óráig figyeljük az életüket.

Ez jobbára kiteljesedik abban, hogy a felsőévesek a kisebbeket beavatják. A lányok, a nálunk is klasszikusnak mondott gólyatábori hülyeségekkel. Ellenben a fiúk már kora délután krikett ütővel akarják laposra verni a legények hátsó fertályát. Majd este a nagy buli és a sok marhulás. Igazából szinte epizodikusan ismerjük meg hőseinket. Linklater ezúttal úgy döntött, hogy nem igazán kidolgozott egyéneken mutatja be a kor emberének gondolkodását, hanem egy csoporton keresztül. Tényleg legalább 20 embert ismerünk meg hellyel közzel felváltva nézve a kalandjaikat, de nem keltik kidolgozott karakterek benyomását. Inkább a sok apró rezdülésből, gondolkodásból mutat be egy közösségi érzést az író.

A dialógusok írásában Linklater mindig is az egyik legjobb volt. Nincs ez most sem másként. Nyilván hiba lenne nagy gondolatokat és életbölcseleteket keresni 16-17 éves gyerekektől, de van pár kifejezetten értelmes és baromi sok humoros szöveg. A legjobb, mikor beszívva arról beszélnek hőseink, hogy Washington is füvezett, mikor hazament. Mert hát az egy dolláros zöld..

Megértem azt akit zavar egy kicsit, hogy nincs hagyományos értelemben vett sztorija, de itt tényleg az volt a lényeg, hogy átadjon egy érzést a korból és ezt számomra maximálisan hozta is. A fényképezés, a kellékek, ruhák, hajak, mind-mind hibátlan. Azonban az igazi erő a zenei felhozatalban van. Linklater igen jó ízlésű alkotó, és már a Rocksuli vagy a Boyhood kapcsán is éreztem, hogy nagyon ért a dalok összeválogatásához, de azt hiszem ez a legjobb. Deep Purple, Foghat, Kiss, Black Sabbath, ZZ Top stb.. lehet ilyen előadókkal nem hangulatos filmet csinálni? Na ugye, hogy nem.

Színészek közül hármat emelnék ki, akiknek a nevét manapság is halljuk: Matthew McConaughey, Ben Affleck és Milla Jovovich. Pedig alapvetően rengeteg jó színész van a filmben, erre panasz nem lehet.

Összegzés: Fantasztikus korkép a 70-es évek ifjúságáról. Kár, mélyenszántó gondolatokat keresni, meg történetet. A hangulat a lényeg A film pedig, mint a rovatunk címe: Klasszikus.

Értékelés: 9/10