Külön falka
2022. április 12. írta: thedirector

Külön falka

Külön falka

2021

Régóta hajtogatom, hogy olyan lenne, ha mi magyarok is tudnánk egy átlagos(szerű), bárkivel megtörténhető sztoriból csinálni egy legalább jó filmet. Nem klasszist, nem maradandót. Csak jót. Szeretném azt hinni, hogy olvasnak a blogon az alkotók, de ez nyilvánvalóan nem így van. Mindenesetre eljött az idő: Nálunk is készült egy olyan eredeti ötletből készült mozi, ami bárhol megtörténhetett volna. Bármelyik ország, bármely nezetével. Adjunk hálát az égnek, hogy a Külön falka a miénk.

wr01.jpg

Kis Hajni filmjének főszereplője az a Dietz Gusztáv, akinek a nevét elolvasva először azt hittem valami tévedés. De legalább is egy névrokon. Nem. Ő bizony tényleg a 2000-es évek egyik fontos hazai mma-ban is jártas bunyósa. Aki annyira nem távolodott el a sporttól ebben a filmben. Noha Tibor, hórihorgas termete és fizikuma mutatja, hogy benne volt a bunyós életben, nem kerül szóba. Viszont gyorsan kiderül, amikor a férfi egy szórakozóhelyen kidobóként verekedésbe keveredik és börtönviselt múltja miatt újra a becsukás fenyegeti. Ekkor talált rá lánya Niki (Horváth Zorka), aki szintén nem könnyű eset. Nagyszülei alig bírják fogni a vadóc lányt és minden tiltásuk ellenére, titokban felveszi a kapcsolatot az apjával. Tibor azonban még egy súlyos titkot rejteget.

wr02.jpg

Oké, szögezzük le az elején a legfontosabbat: Semmi értelme nem lenne a filmnek, ha Tibor és Niki, azaz Guszti és Zorka között nem lenne meg a kémia. A páros azonban nem csak, hogy jók együtt, hanem talán magyar viszonylatban is a legkiemelkedőbbek. Már akkor is elégedettek lehetnénk, ha csak úgy ülnének egymás mellett és bámulnának. A kommunikáció ugyanis egyiküknek sem szakterülete. Pillanatok alatt bántják meg a másikat, lökik félre verbálisan. De van mégis valami, ami ott tartja őket egymás mellet: a szeretet. Dietz rendkívül karakteres alakítást nyújt. Sokan azt hiszik a marcona, csendes, de bármelyik pillanatban robbanó agresszív szerepeket könnyű eljátszani, pedig valójában ezek a legnehezebbek közé tartoznak. Minden ilyen jelenetnek tétje van, és ha nincs meg az arány, nincs meg az érzékletesség, nem fog ütni a jelenet. Akkor legalábbis nem, amikor kéne. Zorka alakítása is pazar, bár egyszer-egyszer hullámzó. Csak gyerekszínész még na’.

wr04.jpg

Döbbenetes, ahogy Hajni úgy játszik az érzelmekkel (igen, a férfiakéval is), mint a legjobb gitáros a hangszerén. Nem patikamérlegen adagolt cukormáz, hanem olyan őszintén, hamisságtól mentes érzelmi játék, ami csak megtörténik előttünk. És nagyon jó, hogy megtörténik. Lehetne most hasogatni azt a bizonyos szőrt, hogy helyenként túl van írva, meg, hogy van olyan szövete, ami nincs rendesen kifejtve, de kit érdekel? Süt a filmről annak szeretetet. Remek, sűrű cselekmény, elképesztő zenei aláfestés, szép fényképezés, jó színészvezetés és alakítás. Mellette mond valamit, átad valamit.

Összegzés: Mit szeretnénk még látni, hallani? Egy igazi szeretet film. Egy kezdő rendező, első játékfilmje egy kezdő, első filmes színésszel, egy 11 éves kislánnyal és mégis ötös, ha nem is csillagos.

8_5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr5917806107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása