Pókember: Nincs hazaút
Spiderman: No Way Home
2021
A szokásos 2 éves Spidey menetrend helyett ezúttal 2,5 lett, ami még mindig szerencsésnek mondható a Covid érában. Szüksége is volt a Marvelnek erre a filmre és erre az időzítésre, mert bár anyagilag nem féltem őket, idén ami csak jött, szinte közepesnél alig volt jobb. Sem a mozifilmek (Fekete Özvegy, Shang Chi, Eternals), sem a Disney plusos sorozataik nem voltak annyira maradandóak. Le kell vonni a tanulságot: Kellenek a közkedvelt karakterek. Pl. a Pókember
Tudom, hogy mire megírom ezt, javában leketyegett az első hét, és őrületes siker a film, mind a kritikusoknál, mind a kasszáknál. A Covid éra legjobb rajtja és legtöbb bevétele egyelőre a hálószövőnél. De innentől nézzük Spoilerersen tovább! Ha még nem láttad, gyere vissza később olvasni.
Azért is volt szükség a Spoilerre most, mert semmit nem érdemes beszélni erről a filmről, úgy, hogy kerülgetem a kását. Pontosan ott veszi fel a film a fonalat, ahol az előző eldobta. Abban a másodpercben. Nevezetesen, hogy Misteryo elárulta, hogy Peter=Pókember. Az élet ettől a másodperctől teljesen felbolydul és nem pozitív értelemben. A fiú nem csak közkedvelt, de közutált is lett, így pedig nehéz élni, barátkozni, szerelmesnek lenni, felvételizni egyetemre és még embereket is megmenteni. Végső elkeseredésében Peter felkeresi Doctor Stranget, hogy segítsen, hogy a világ elfelejtse, hogy ő valójában ki. A varázslat közben viszont elszaródnak a dolgok, és megnyílik a multiverzum: Átkerülnek a a régi Pókember filmek főgonoszai az MCU világába, ami egyfelől nagy baj, másfelől viszont rohadt jó móka.
Kitalálható, hogy Doctor Octavius vagy Electro (mindenki az eredeti karakter megszemélyesítőjeként tért vissza), mennyire nem ismeri Parkert. Nem ismeri a Tom Holland féle Peter Parkert. Nem is tud erről a világról, játékszabályokról. John Watts és gárdája viszont nem csak itt próbál fanservicelni, hanem az utolsó háromnegyed órában is, amikor feltűnik az Andrew Garfield és Tobey Maguire Spiderman-e. Azért ezt akárhogy kerülgetjük, akárhogy csűrjük-csavarjuk már önmagában egy filmtörténelmi mérföldkő, de a dolgok ennyinél nem állnak meg. Watts nem csakhogy jól kezel ennyi karaktert és főellenséget, hanem igazságot szolgáltat az összes színésznek és a karakterének. Reflektál az előzményekre, kitapossa az utat, viccelődik a meme-ken, felvezeti Miles Moralest (óvatosan), behúzza a képernyőre Daredevilt (igen, azt akire gondoltok és nem Ben Affleckre gondoltok remélem). A végén belemossa a Sony gonosz univerzumát Venommal. Közben eltemetjük May nénit, kapunk papolást a „nagy erő-nagy felelősségről”. Meg Ben bácsiról. Harcot Póki és Strange között. Iszonyú jó látványt és zenét. Végre kezd a Marvel felnőni akció rendezés ügyileg is. Jobbak a koreográfiák, látványosabbak az összecsapások. Nem is aprózták el, hiszen 150 perc a film.
Viszont minden örömóda ellenére is (mert higgyétek el: film és történetileg nagyon szórakoztató a Nincs hazaút), messze nem hibátlan darabbal van dolgunk. Ugyan a sok beszuszakolt karakterrel jól gazdálkodnak Feige-ék (csúnya is lenne ilyen utolsó Bosszúálló filmek után, ha nem sikerülne), de annyi a konfliktus ebben a filmben, ami nem 150 percbe, hanem legalább 240-be kellene. De tényleg, csak apróbb szemelvény: Pókember lebukása, elrontott varázslat, Happy és May kapcsolata. MJ és Peter kapcsolata, felvételizés, Doctor Strange és Peter balhéja, kiszabadult gonoszok (5db), átszabadult Pókemberek (2db), May temetése, varázslat visszacsinálása, stb… Rettentő sok mindent kellett volna meg lezongorázni, emiatt pedig hektikus a film. A csúcspontjait rögtön követi egy drámai jelenet, de nincs idő rajta pityeregni, mert menni kell a kövi csúcspontra. Nem túl szimpatikus nekem az sem, hogy a varázslat = „nem magyarázzuk mert ez egy varázslat, az fér bele amit mi mondunk”. Eddig sem magyarázott túl sokat az MCU, de most úgy éreztem, ez nagyon megúszós lett. A Gyík és Homokember CGI-ja pedig egyenesen röhejes. Nagyon szégyellte a stúdió is, mert ahol lehet árnyékoltatja, vagy elrejti őket.
Összegzés: Ezektől a kicsit zavaró hibáktól eltekintve is elképesztően jó és szórakoztató film a trilógia záró Pókemberfilm. Remélhetőleg a következő trilógiában kicsit lassítanak és nem egy cukortól túlpörgős alkotói színvonal mentén írnak és elkezdik a jellemfejlődést is kicsit előtérbe tolni, mert már erre is szüksége van a Közkedveltnek!
