Thelma és Louise

Thelma & Louise

1991.

Az első találkozásom Thelmáékkal (mármint nem úgy na’) még a 90-es évek közepén volt, de nem a szokványos módon, hanem a Csupasz pisztoly 94-es harmadik részével. Persze ez csak számomra utólag derült ki, hiszen akkor még közel sem tudtam, hogy mit parodizálnak abban a jelenetben.

Louise (Susan Sarandon) kemény életet él, kemény nőként, aki pincérként dolgozza ki a belét nap, mint nap. Míg barátnője Thelma (Geena Davis) eltartott háziasszonyként unatkozik. Nem is állhatnának papíron egymástól távolabb. Louise rábeszéli utóbbit, hogy felejtsenek el mindent és a hétvégén húzzanak el. Thelma vonakodik, mert férjétől ugyan fél, de jobban csábítja a kiruccanás gondolata, ezért belemegy. Amilyen jól indul a szabadság megélése, olyan gyorsan válik rémálommá. Az egyik pihenőhelyen megpróbálja egy férfi megerőszakolni Thelmát, mire Louise lelövi a pacákot. Innentől kezdve máshogy kell a szabadságot megélniük. Pl. életben eljutni Mexikóba, hogy megússzák a rendőri üldözést.

Két órában elmesélt női emancipációs filmre valószínűleg kevesen gondoltuk volna azt, hogy „Rendezze már Ridley Scott”. A mester eddigre már bőven túl volt pl. az első Alienen, a Blade Runneren, és kezdték beskatulyázni akció-scifi rendezőnek. Ennél is meglepőbb volt, hogy egy ennyire érzékeny témát és filmet mennyire jól sikerülten rendezte meg. Pedig híres (mondjuk főleg mostanság) az arányok felborításáról, de a Thelmánál nagyon ráérzett. Az igaz, hogy az akciókkal itt sem lőtt mellé, mert hiába indul egy csajos road movienek, hamar felpörgeti az eseményeket a gyilkossággal. Mégis néha brutálisan hosszúnak érződik a film, annyi minden történik benne.

Bár – főleg manapság – szeretik a feministák zászlajukra tűzni ezt a filmet, én ki merem jelenteni, hogy ez teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi főszerepes film lenne, mert inkább szól a konvenciókból való kitöréstől nemtől függetlenül. Azt viszont aláírom, hogy nem működött volna valószínűleg férfiakkal, de közel sem annyira puritán és egyszerű a mondanivalója, amennyire megpróbálják lesarkítani sokak. Ennél fogva felesleges is utálni a filmet. A feldolgozandó probléma sajnos nagyon is valós.

A zseniális filmélményt és a teljesen korrekt sztorit csak erősíti, hogy a színészgárda pompás legyen szó Susan Sarandonról vagy Geena Davisról. A kémia működik köztük, teljesen hiteles női barátság szagot árasztanak. De a férfi szereplők is lehozzák a kötelezőt és még talán többet is. Megismerkedhetünk a fiatal Brad Pittel, a szigorú Harvey Keitel-lel vagy Michael Madsennel. A fényképezés gyönyörű és bizony Hans Zimmer dalait sem véletlen szokták az életmű nemzeti örökségeként kezelni, mert valami éterien gyönyörű. Vicces belegondolni, de forgattak többféle befejezést a filmhez, de egyszerűen nem működött a tovább gondolás, ezért maradtak annál, amit most ismerhetünk. Ráadásul valójában az volt az utolsó forgatási nap, és így még hitelesebb lett a lezárás. Az egész stáb libabőrözött a jelenettől.

Összegzés: Nehéz pontosan elhelyezni a Scott életműben a Thelma és Louise-t, de azt kár lenne elvitatni, hogy kevés ilyen érdekes darabja van az életműnek, a kisebb költségvetésűek közül pedig biztos, hogy benne van a top3-ban. Nőknek fontos alapmű, de a férfiak számára is nyújt bőven nézni, szórakozni valót ez a 30 éves kultfilm.