Zombieland

2009

Igen. Eljött az idő, hogy egy olyan film is bekerüljön a rovatba, ahol kvázi nincs történet. Még is az egyik legjobb zombis film, ami csak készült. Pedig a 2000-es években jött a Haláli hullák hajnala, de pár évre rá, hasonlóan ötletes módon érkezett a Zombieland.

A zombik pedig jó katalizátorai voltak annak a négy karakternek, akik feltehetőleg az emberek által belakott világban sem találták meg maradéktalanul a helyüket. Paradox módon Colombus (Jesse Eisenberg), Wichita (Emma Stone), Tallahessee (Woody Harrelson), és Little Rock (Abigail Breslin) jobban érzi magát az emberiség 99%-ának kipusztulta óta. Mind vágynak valamire, mind túl akarnak élni és mind másképp. Tallahassee pl. egy belevaló tökös Redneck, míg Colombus egy saját szabályrendszert betartva élő geek. A lányok pedig tesók, náluk a túlélés az összekapcsolódásul alapja.

Mitől olyan jó ez a film, ha nincs története? Merthogy nincs. Név nélküli karaktereink egyik helyről a másikra mennek, és csinálnak vicces, őrült dolgokat 85 percen át. Van szíve és lelke a filmnek. Érződik, hogy kis pénzből készült és mindent fel kellett tenni egy lapra: Mégpedig a karakterek közti interakcióra. Igaz, hogy a történet elfér egy szerencsesütis szelvényen, de a dialógusok pörgősek és az akciók is jópofák. Eisenberg narrálja amikor épp nincs párbeszéd, úgyhogy nincs üresjárat. A rendezés feszes, Fleischer és az egész stáb felszabadultan élvezte és hülyülte végig a forgatást.

Végre nem azt kell néznünk, ahogy főszereplőink mindent kockára téve menekülnek és karfát markolunk, hogy maradjanak életben. A fő feszültséget az adja, hogy Tallahassee pl. talál e még a világon egyet a kedvenc süteményéből. A szabadság, hogy nincs más a világon fergeteges poénokat szül, néha olyanokat, amiket nem is gondolnánk, és egy meglepetés vendég is bevállalt egy jópofa önirónikus szerepet.

Összegzés: Meg kell hagyni, hogy tényleg nagyon jól öregedett a film. Tele van emlékezetes poénokkal és idézhető egysorosokkal. A Metallicas főcím pedig instant klasszikus, de elvitathatatlan, hogy a vége felé kicsit leül és tanulság sincs. Ha csak nem annyi, hogy ne felejtsük el élvezni az életet akkor is, ha már csak zombik vannak körülöttünk.