Eszeveszett mesék
Relatos salvajes (Wild Tales)
2014
Az év utolsó mozijának a már előre „az év legfergetegesebb filmje” címkével felvértezett spanyol-argentin Eszeveszett meséket választottam. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egy társadalomkritikusi felhanggal ellátott, fekete komédia elemeket bőven vegyítő két órás szkeccsfilm lesz az év egyik, hanem a legjobb filmje.
Próbálj meg lazítani
Erősen kételkedtem abban, hogy mennyire lesz vicces egy 6 részből álló spanyol-argentin szkeccsfilm, egy ismeretlen rendezőtől. Azt kell mondjam, nagyon. Sőt nagyon nagyon. Sírva röhögni magunkon. Ez az igazi művészet és ezért jár az igazi elismerés a még ismeretlen Damián Szifrónnak. Az Eszeveszett mesék átlagosan 20-25 perces rövidfilmekből áll. Szoros kapcsolódási pontok nincsenek a történetben. Az egyetlen közös visszatérő motívum, hogy gyakorlatilag minden részben olyan karakterekkel, történetekkel találkozunk, amiknek a szereplői életében fontos változás áll be, vagy éppen belecseppen a pohárba az a bizonyos utolsó csepp.
Külön nem fogom elemezni a filmeket, de csak az áttekintés végett kb miről is szólnak. Találkozunk egy bombaszakértővel, akivel a társadalom állandóan kicseszik. Belepillantunk egy lakodalomba, ahol a friss menyasszony megtudja, hogy megcsalták, sőt a lagzin van a szerető. Egy repülőn kiderül, hogy az utasok valamilyen fura módon kötődnek egymáshoz és egy titokzatos illetőhöz. Egy fess fiatalember előtt töketlenkedik az úton valaki. Némi anyázás után az élet úgy hozza, hogy ismét egymásra találnak. Egy milliomos csemete elgázol valakit és gazdag apuciék próbálják meg különös módon eltusolni az ügyet. Végül pedig egy étteremben járunk ahol a pincérnőnek egy olyan embert kell kiszolgálnia, aki az életét tönkretette közvetve.
Ahogy láthatjuk maguk az epizódok izgalmasak. De a legjobb, hogy a 20 perc alatt pont annyit megtudunk a főszereplőikről, amennyiből összerakható a képlet. Nyilván szkeccsfilmek esetén nincs idő kibontani a karaktereket, a történetet, szóval minden pörög. A történetek iszonyat viccesek, megkapók, olykor társadalomkritikusok a javából. Olyan meglepő fordulatok történnek, hogy néha még nevetni is elfelejtettem. Szifrón ügyesen keverte a drámai elemeket (mert bizonyos epizódokban van ilyen is) a fekete humorral. Emiatt nem lesz sosem kényelmetlen nézni egy egy történetet, de azért azt nem mondanám, hogy nem gondolkodtam el rajtuk utána. Noha, a szüzsé itt – ott eltúlzott (nyilván direkt), mindig van annyi valóságalapja, hogy elhiszed: Ez veled is megtörténhet, vagy elgondolod, hogy mennyi ilyen lehet a világban, mert a szituációk bizony hétköznapik.
A dialógusok szellemesek. A színészek pedig egyszerűen fantasztikusak. Komolyan mondom, a film mind a 120 percét áthatja az igényesség, az átgondoltság, de még inkább a zsenialitás. Az egyetlen, amitől eleve féltem, hogy visszatér a szkeccsfilmek szokásos gondja: Valamelyik epizód kilóg minőségileg, vagy azért mert kiugróan jó, vagy kiemelkedően rossz. Sajnos volt ilyen. Van egy szál, ami nem is igazán vicces és nem is igazán illik a többi közé, ráadásul az egyik leghosszabbról van szó. Persze alapvetően ez is élvezetes és jó, de mikro szinten a többihez képest kirívóan gyengébb.
Összegzés: Meglepően zseniális film lett az Eszeveszett mesék. Végre egy olyan vígjáték, ami tényleg elejétől a végéig vicces, ugyanakkor elgondolkodtató. Sírva nevettem végig. Több ilyen igényes filmre lenne szükség. Reméljük Damián Szifrón legközelebb is valami hasonlóval ajándékoz meg bennünket. Az év egyik legjobbja.
Értékelés: 9/10
