Visszatértek a kettyósok
2014. december 24. írta: thedirector

Visszatértek a kettyósok

Dumb és Dumber: Kettyó

Dumb & Dumber: To

2014

A Farrelly tesók pont olyan kellemetlen helyzetbe kerültek új filmjükkel, mint Nolan a Csillagok között-tel. Baromi felfokozott állapotok uralkodtak mind két film esetében. Azonban míg Nolant szinte hibátlan filmográfiája predesztinálta erre, addig a tesókat a kult státuszt elért zagyva vígjátékuk, a 20 évvel ezelelőtti Dumb és Dumber: Dilibogyók sikere.

maxresdefault_9.jpg

Tényleg kettyósok

Mai napig hihetetlen számomra, hogy az első rész ekkorát durrant. Ha a film nyelvezetéhez akarom fésülni a mondandómat, akkor azt mondanám, akkorát durrantott, mint Dumber abban az ominózus hashajtós jelentben. Na, persze érthető, hiszen Jim Carrey nagy szériát futott abban az évben (Ace Ventura, A maszk), a figurák minden elmeháborodottságuk ellenére szerethető karakterek voltak és a Jeff-Jim páros tökéletesen hozta/élvezte a marhulást. Aztán az állandóan jól időzített poénok, a kor, a hangulat és a konfliktushelyzet, amit a két idiótának meg kellett oldania, együttesen valóban egy nagyon szerethető filmet alkotott. Én magam is szeretem, de azért mai fejjel, nem sokban üt el néhány jelenet egy Adam Sandler féle mocsoktól, azokat a filmeket pedig ki nem állhatom. Szóval, valahogy az a film akkor nagyon megtalált valamit.

dumb-dumber-to.jpg

A lényeg, hogy nem kis elvárásokkal kellett az alkotóknak tavaly március óta szembenézniük, ugyanis nem csak korrekt folytatást kellett letenniük az asztalra, de nem volt szabad bemocskolniuk az első rész renoméját sem. És akkor még ott van az a 20 eltelt év, ami gyönyörűen visszaköszön Jim Carrey és Jeff Daniels ráncaiban. Voltaképp elmondható, hogy a film olyan „áá a fene tudja” szintű lett. A történet hasonló, mint az egyben. Dumbernek vesedonorra van szüksége, és pont megtudja, hogy van egy lánya 22 évvel ezelőttről. Felkerekednek Dumbbal, hogy megkeressék a lányt, közben megint csomó marhaságba, bűnözőbe, régi ismerősbe botlanak.

jim-carrey-and-jeff-daniels-keep-clean-in-new-dumb-and-dumber-to-still-439691-2.jpg

Hiszem, hogy a film humorát nagyban rontja a magyar szinkron. Nem vagyok szinkronnáci, nem harcolok sem a feliratos filmekért, sem ellenük. Azt gondolom, mindenki elég érett ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogy akar filmet nézni. Én magyarul tekintettem meg, és le vagyok döbbenve. A szinkronszínészek maradtak a régiek, illetve kiváló munkát végeztek. A gond ezúttal a fordítással volt. Olyan szintű borzalmat képzeljetek el, mintha bekokózottak fordították volna a poénokat a Flinstones család színvonalában. A sokadik félretolt mondat (mert értitek hülyéééék?) után, úgy mint „agyszülők” vagy „Isten útjai kikurkászhatatlanok”, már rendesen kényelmetlen volt a film . Egyszer elmenne, na de 3 percenként? Pedig alapvetően a poénok ülnek, én legalább is a nagy többségét tényleg viccesnek tartottam. Nem nagyban üt el az előd humorától.

screenshot2014-06-11at9_41_53am.png

Gusztustalanság itt is jelen van, de nem vészes. Vagy jobban mondva nem felháborítóan Sandleres. Viszont túl hosszú ez a film. De tényleg. Közelítettünk a két órához, ami ebből az agymenésből egyértelműen sok, ráadásul a film utolsó jó háromnegyed órája már csak egy helyszínre koncentrálódik, ami miatt a humora is kezd lanyhulni. Vannak tök felesleges részek, amik inkább jók lennének extra tartalomként DVD-n. Legalább Jeff és Jim élvezte a filmet. Én szemre nem láttam rajtuk az unalom nyomát. De nem tagadhatjuk le, hogy már azért kiöregedtek kicsit a szerepből. 20 év nem múlik el rajtuk sem nyomtalanul.

Összegzés: Aki attól félt, hogy erőlködős, vállalhatatlanul szar film lett a D&D azt megnyugtatom: Nem lett az. Eléggé tisztességesen végigtolt film. Mindenki beletett az erejét, de csak épp annyit, hogy a film okés legyen. Se nem kiemelkedő, se nem emlékezetes. Felénk egy gesztus, hogy még egyszer(?) láthassuk a két kettyóst hülyülni, az alkotók meg közben keresnek egy kis pénzt. Azonban egy korrekt folytatással, apró hibákkal ezt megtehetik.

Értékelés: 7/10

Kieg: Kerüljétek a szinkronos kópiákat!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr927006917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása