VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
2014
Mennyi ideje várok már egy ilyen jó magyar filmre. Túlzás lenne azt mondani, hogy nagy elvárásokat támasztok a hazai filmgyártás felé. Nem is lenne fair azt mondani, hogy a VAN, az évtized legjobb filmje, hiszen zömében álltak a filmjeink. Maradjunk annyiban, hogy Reisz Gábor, író,rendező, operatőr egy új és színes hang a hazai filmezés színterén és sebészi pontossággal talált be filmjével.
Valami biztos, hogy van
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy miért kellett várni eddig egy ilyen generációs filmre? Áron (Ferenczik Áron) friss bölcsész diplomás. Munkát nem talál, de nem is igazán keres. Eszter, a barátnője elhagyta. 29.születésnapja sem úgy alakul, ahogy szerette volna. Megfogadja, hogy "holnaptól összeszedem magam". Aztán jön a holnap Áron pedig pont ugyanúgy sodródik az életben, mint előtte.
A VAN személyes ihletettségű film. Reisz Gábor magáról mintázta Áron karakterét. Olyannyira az ő története, hogy a barátai is megjelennek a filmben. Sőt pont szakított ő is a film írása előtt. A mű legnagyobb erénye, hogy Reisz iszonyatosan jó megfigyelő. Sőt. Borzasztóan jó megfigyelő. Kellett egy ilyen szemű rendező nagyon, ugyanis amit más erőlködéssel tudna csak bemutatni Gábor játszi könnyedséggel. Sok apró pillanatból tevődik össze ez az érzés. Egyszerűen azért működik a film, mert azt mutatja meg, amiben élünk. Annyira magyar ez a film, hogy percenként mosolyogtam, hogy "basszus, ez nálunk is így van". A pillanat, mikor kiszúrod sunyin, hogy nyúl-e a villamosra felszálló nő a karszalagjáért. Amikor nincs otthon tejföl a pörkölthöz. Amikor a melletted lévő társaság elkezd politizálni, miközben fingja sincs arról, vagy a spontán dührohamot kapó, villamoson őrjöngő ember, akire senki nem mer rászólni. Egyszerűen tökéletes.
Reisz azonban a pillanatok hiteles és őszinte bemutatásán túl, rengeteg problémát tár fel. A kallódást, a sodródást. Azt, hogy ez a húszas éveinek végén járó, kora harmincas generáció mennyire nem tud elindulni. Vagy, ha el is indul egy irányba, rögtön elindul a másikba. Vagy akar-e egyáltalán elindulni? Sokat beszél az országról, a jelenlegi helyzetről, azonban cseppet sem bírál. Nem akar társadalomkritikát megfogalmazni. Nem keresi a miérteket. Tragikus az egész, mégis eléri, hogy tudunk magunkon röhögni. Egyszerűen mert muszáj. Annyira él az egész, hogy képtelenség, hogy ennek a generációnak ezek a karakterek idegenek lennének. Akármikor leülhetnénk beszélni velük egy sör mellé, ugyanazokkal a problémákkal találkoznánk. Majd a végén jönne a "áá hagyjad majd én fizetem, meghívtalak".
...és ha már karakterek. Áron karaktere jó. Nem nagyon jó, csak jó. Én olykor picit eltúlzottnak éreztem néhány jelentét és túljátszottnak is. De mindenképpen jól kidolgozott és nem egyszerűen megfejthető. Ferenczik Áron pedig brillírozik a sehova nem tartó bölcsész szerepében. Imádtam. A szülei pedig annyira tipikusan magyarok, hogy ennél már csak akkor lehettek volna jobban, ha mind a ketten magyar zászlós pólóban flangálnak. Rendkívül jó pillanatokat köszönhetünk nekik. De a mellékszereplői gárdára sincs panasz. Továbbá tényleg nagy dicséret jár Gábornak a forgatókönyvért, mert a dialógusok végre nem papírízűek. A történet tart valamerre, a helyszínek, a szituációk hitelesek és még azok a kis snittek közti átvezető, zenés, szürreális jelenetek is ütnek. Egyedül a film utolsó harmada válik bizonytalanná és kicsit összecsapottá.
Összegzés: A VAN pokoli szórakoztató és tanulságos film. Semmi erőlködés, semmi izzadtságszag. Kiváló kórkép a 30-asokról, Budapestről, az országról. Szinte végig egyenletes színvonalú, hiteles, őszinte és annak ellenére is szerethető film, hogy személyes passion project. Nincs szükség arra, hogy valakit oldalba bökkjön a film nézésekkor, hogy "érted?". Elég, ha összekacsintotok, hiszen érteni fogja. Annak pedig különösen örülök, hogy sokan nézik moziban. Nyugodt szívvel ajánlom nektek is. Nézzétek meg! A VAN nem erőlködős, másolós, unalmas, művészkedő magyar film. Megérdemel minden elismerést. Hajrá Gábor!
Értékelés: 9/10