Will Smith, mint tesco gazdaságos Yoda
2013. október 18. írta: thedirector

Will Smith, mint tesco gazdaságos Yoda

Föld után

After Earth
2013

After-Earth-7.jpg

Egészen biztos, hogy M.Night.Shyamalannál  elszakadt valami. Már jó egy évtizede nem tud egy épkézláb filmet összerakni. Az utolsó fogyasztható filmje a Jelek volt 2002-ben. Azóta volt egy közepeske Falu, amit még valamennyire vitt előre a Jelek sikere. Utána a Lány a vízben és az Esemény simán csak elbaltázott és zavaros. Az utolsó léghajlító volt a mélypont, ami minden téren megerőszakolta az alapjául szolgáló(?) mesét, most pedig a scifibe is belemászott rendezőnk. Ezúttal nem követett el erőszakot, csak simán csinált egy ötlettelen mozit.

Smith te agyatlan

Ha már felhoztam, hogy M.N.S nem talál vissza a helyes útra, ugyanezt el tudom mondani Kovács Viliről is. Nem elég, hogy ritkán adja nevét filmhez, még nem is jók. A Men In Black 3 harmatos kritikai siker lett, most pedig ez. Nem az a baj a Föld utánnal, hogy szar film. Erről szó sincs, a legnagyobb baj az, hogy nem túl kreatív és eredeti. Cypher Raige (Will Smith) és (való életben is) fia, Kitai (Jaden Smith) lezuhannak űrhajójukkal és legénységükkel a Földre, ami a jövőben már lakhatatlannál vált. Mivel a legénység meghal, csak a két Kovács éli túl, de apuka lába eltört, ezért Kitaira vár a feladat, hogy az űrhajó farok részét megtalálja, aminek segítségével vészjelet sugározhat. A Föld azonban a jövőben szeszélyes: A levegője szennyezett, az időjárás kiszámíthatatlan, az élővilága pedig halálos. Kitait törött lábú apja a hajó "ép" belsejéből, távolból irányítja, segíti. Azt hitted, hogy majd Nagy Smith meg kissmith együtt, mint apa és fia veri szét az ellent? Akkor barátom, te is át lettél verve rendesen, mint én. Will szerepe ugyanis annyi, hogy szigorú nézéssel ontja az életbölcsességet Kitaira, parancsolgat és lehordja szeretett(?) fiát a sárgaföldig, ha hibázik. Igen, az a Will Smith aki egykoron  a hátán elcipelt egy egész filmet a milliós sikerig (Legenda vagyok), most egy kabinban ül és les ki a fejéből, néha felszisszen a fájdalomtól és ennyi. Fejétől bűzlött a hal, ezért utána másztam picit a dolgoknak. Kiderült, hogy a történetet Will Smith írta, és beleszuszakolta a fiát is. Az a baj, Will igazi wannabe "azért is bebizonyítom, hogy tehetséges a fiam" gondolkodású emberke. Hiszi, hogy a fia tehetséges színész, és már most a legnagyobbak közé akarja emelni. Egy részt ez a fajta hozzáállás inkább káros a gyereket megítélők szemében, másrészt Jaden nem kifejezetten tűnik színészóriásnak és valószínű nem is könnyű ilyen apa mellett feltörni. Jó, lehet később az lesz, de egyelőre nem szolgál rá ekkora hypera.Mondhatnám divatosan, hogy "tucat". Már felmerült bennem az is, hogy a filmben látható apa-fiú kapcsolat akár a való életben is ilyen lehet. Will fapofával osztja a fiát, hogy "beszari kis gyáva féreg vagy " , meg "ezt így csinálod" kis Jayden meg "igenis uram". 

A_Fold_utan_jelenetfoto_1.jpg

Na de vissza a filmhez. Szóval egy lineáris szálon futó, távoli elérésű mini Will film az egész. Kitai halad előre, folyton megy az oda-vissza szólogatás apuval, miközben néha rátámadnak ellenfelek. Nem tudunk őszintén szurkolni annak sem, hogy rendeződjön az apa-fia kapcsolat, mert akkora bunkó Cypher, hogy nem igazán érdemelné meg. Kiszámítható az egész film. Már akkor tudod, hogy mikkel kell majd szembenéznie a fiúnak, mikor még csak ott tart a film, hogy Kitai elindul az útra. Látvány ügyileg néhány helyen kifejezetten jól teljesít a film, de egyébként végtelenül puritán a képi világ. Ez az, amiben bíztam, hogy nem így lesz, mert azért egy kietlen földi futurisztikus világ adna jó lehetőségeket a vizualitás kiteljesedésére, de ez sajnos kihagyott ziccer lett. Ugyanígy érzem a főellenség Ursa (aki egyébként rakomány volt a hajón) feltűnését is. Szépen folyamatosan paráztattak vele, minket, még kőtőkű Cypher is csak dadogva mesélt róla, mégis kapunk a végén egy átlagos, számítógépes játékokból átpattant CGI hangyát. A logikátlanságok és öncélú, buta, történet vezetési hiányosságok azonnal kitűnnek és elkezd terjedni a fekália szag is. Jaden kénytelen karddal ölni az ellent, mert hát így kevesebb esélye van a túlélésre, mint egy plazmaágyúval. A fagyos éjszakák és helyenként nappalok is Cypher elmondása szerint elviselhetetlenek, de a növényzet simán zöld marad, és másnap ugyanúgy csillog-villog stb..

Összegzés: Szóval ez van, kapunk egy olyan blockbuster, ami nem egyedi, nem igazán látványos, sablonos drámai elemekkel, kiszámítható fordulatokkal, és egy elviselhetetlenül seggfej Will Smith-szel, aki egy tesco gazdaságos Yodaként lövi fiának az olyan bölcseleteket, hogy "ne félj, mert a félelmedből táplálkozik a gonosz." Most nem lett olyan borzasztó a helyzet, mint az Utolsó léghajlító esetén, csak szimplán átlagos.

Értékelés: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr825583517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása