Mi történt a horrorfilmekkel?

Előre leszögezném, hogy nem vagyok a horrorfilmek ellen, igaz nem is vagyok annyira oda értük. Ettől független a hype-osabb darabokat megnézem. Sajnos az utóbbi 10 év tendenciáját figyelembe véve, nem nagyon találkoztam olyan filmekkel, amik felkeltették volna a figyelmem, vagy a látottak az agyamba férkőztek  volna napokra. Ennek oka az én szememben az, hogy a horror/thriller filmek legfontosabb eleme részben kiveszett, részben átalakult. Ez pedig nem más, minthogy a film legyen ijesztő. A százszor lefutott klisék irányítják a filmek egyik rétegműfaját (pl háta mögé lopózó gyilkos, feltűnő arcok a tükörben, hirtelen előbukkanó árnyak stb..), a másikat pedig a sokkolás. Én bevallom, az utóbbi nagyon idegesít és sok esetben kiveri nálam a biztosítékot. Nézzük, hogyan alakult át ez a műfaj.
 

Kezdetek
Nem fogok történelmi blablába belefogni, de mondok pár nevet: Wes Craven, Sam Raimi, John Carpenter, Hitchcock, G.A. Romero és még sokan mások. A lista persze közel sem teljes, de egy valami közös ezekben az emberekben. Képesek voltak olyan ikonikus karaktereket alkotni mint pl. Freddy, Mike Myers, Jason Vorhees stb. Régen nem voltak restek a filmesek hónapokat tökölni azzal, hogy egy karakter egy történet úgy nézzen ki, amire lehet építeni, ami tényleg úgy sokkol, hogy meg is rémít. Időt és pénzt nem sajnáltak ezekre, az akkor még ismeretlen karakterekre, hogy kidolgozottak legyenek. Persze a fent említett filmek nem a legjobbak és de mégis volt bennük egy olyan érzés, ami azzá tette akkor a filmeket, hogy féltek tőle. Beszéltem olyan emberekkel, akik gyerekkorukban látták pl. az Alien első részét moziban, és összecsinálták magukat, pedig a film zömében csak árnyakat látunk, zajokat hallunk. A kémia mégis működött a légkör miatt. Ott volt pl. Lechter professzor a Bárányok hallgatnakból. Nem láttunk igazi trancsírozást, de attól, ahogy a kukkerén lesegette az áldozatát a mai napig is lúdbőrzik az ember háta. A legszélsőségesebb példát Stanley Kubrick, Stephen King adaptációja, a Ragyogás szállítja. A mester ügyelt rá, hogy a film sose játszódjon teljesen sötétben, képes volt úgy visszájára fordítani a pszichológiát, hogy féljünk nappal is. Ebben aztán tényleg nincsen belezés, meg darabolás, csak az emberi őrület, mégis hatott. Aztán szépen lassan a technika fejlődésével, az igények fokozásával eldurvultak a dolgok. Erről pedig a filmesek tehetnek főleg.

Jelen állapotok
A tűrőképesség és az emberi befogadóképesség határának kitágításával új "lehetőségek" nyíltak meg a filmesek előtt. Sokkal naturálisabban, hitelesebben alkottak meg bizonyos filmeket. Ez főleg az új évezred körül vált trenddé. Persze voltak még jó próbálkozások, pl álldokumentum filmek (Ideglelés), csavaros sztorival megáldott már sokkal betegebb alkotások (Fűrész), mégsem volt senki aki azt mondta volna, hogy elég. Eddig elmentünk és ezután már nem kéne több, az egészséges tudatú ember lelkének beszennyezésére. Ezek természetesen az én gondolataim, de valahogy én nem érzem a horror faktort egy olyan filmben, ahol lekötözött ártatlannak vélt vagy valós személyeket darabolnak fel, csonkítanak meg, pusztán perverzióból vagy, hogy bizonygassák: "de hát ilyen az ember, hozzá tartozik". Nem vagyok teljesen kezdő a témában, de azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezzel lehet takarózni. Minden alkotó, legyen ez a rendező, író, zeneszerző a művén viseli a keze nyomát. Tehát amikor valaki azt álmodja meg filmjében, hogy újszülöttel vagy egy halottal vagy a drága jó édesanyjával közösül (igen, van ilyen film) esetleg összevarrja emberek száját a másik hátsó fertájával, az a saját perverziójának, beállítottságának a kivetülése. Ezt pedig egy egészséges társadalomban aberráltnak, és felháborítónak bélyegzik meg. Persze magyarázzák a bizonyítványt, hogy ez a jó marketing nekik, meg a fent említett mismásolás, de a mondás igaz, hogy "Aki a bűnét megosztja mással és van rá igény, akkor az ő bűne megszűnik, mert az válik elfogadottá". Sajnos manapság annyira kitágult az ingerküszöb, hogy az ilyen darabolós, kettétépős filmek, lapos pislogásra késztetik a nézőt. Erről részben tehetnek ők is, hisz egy kis utána járással kiszűrhetők az ilyen munkák. Mégis azt kellene felelősségre vonni, aki az ilyet elkészíti vagy forgalomba hozza. Nem véletlen vannak olyan országok, ahol némely ilyen film kópiáját fogta a rendőrség és elégette, elkobozta. Máshol egyenesen tiltják a bemutatását. Nem mondom, hogy ez az etikus eljárásnak a magasiskolája, de akár követendő példa is lehetne.

 Szomorú jövőkép
A trancsírozós részekkel nem akarok foglalkozni nagyon. Valószínűleg még sok "újdonság" fog napvilágra kerülni, hisz a "Ki filmez gyomorforgatóbb és betegebb" verseny továbbra is aktív. A másik rész, amely inkább az ijesztgetésre játszik, sajnos nagyon rég óta nem működőképes. Nem csak azért, mert már kijátszották minden kártyájukat, hanem mert a "Minél gyorsabban, olcsóbban" elv alapján készítik a filmeket. Kevés időt töltenek a forgatókönyv fejlesztésével, nem áldoznak eleget arra, hogy a helyszínek, karakterek emlékezetesek legyenek.  Példát lehetne venni pl. a Lionsgate-ről, aki Jigsaw karakterét és jellemét szépen felépítette, sajnos 2007-óta náluk a is a fent említett trend van érvényben, mégis ráéreztek arra, hogy egy noname gyilkosra nem lehet építeni. Bejött nekik? 7 részt élt meg a sorozat, tehát be. Ez igazolja a fenti állításom. A másik nagy baj a mostani  remake és reboot hullám. Anno sikeres filmekbe próbálnak új életet lehelni, de sajnos nem működik. Nem biztos, hogy azért mert kókány kezek dolgoznak rajta, hanem mert a régi jó filmek új köntösbe öltöztetésével nem tudják azt a szintet megütni, amit régen. Sok tényezős a dolog: Emlékek, korrajz, karakterek, színészek, helyszín stb..Kinek ne égett volna a retinájába a Crystal Lake, vagy Robert Englud mosolya, a Dolog havas bázisa stb... Volt itt Péntek 13, Freddy reboot, A Dolog remake és mégsem. Nem sikeresek. Nem tagadom, a helyzet nehéz, de mint mindig, most sem lehetetlen sikeressé tenni a filmeket, csak túl kell látni a pénzen, az aberráción (ez mondjuk nem fog menni figyelembe véve, hogy igény van rá), a kliséken és meg kell próbálni sokkal több energiát fordítani a történetre, a szereplőkre. Kellenek a központi figurák, mert ez a tiniknek gyártott "10percenként eltűnik valaki", trancsírda, remake, reboot semmire nem vezet.

Persze ez egy szubjektív gondolat, egyáltalán nem biztos, hogy ez a helyes, de ettől független érdemes elgondolkodni.