Elvis
2022
Baz Luhrmann filmjeire mindig is úgy tekintettem, hogy ő az a szabadelvű, részben videóklippes, részben megagiccses alkotó, akinek nincs olyan, ami nem megbocsájtható. A nagyot mondás, a nagyot álmodás, a kavargó, örvénylő gondolatok, vágóképek, zenegépes háttértudása és ízléstelenül szórakoztató giccs melodráma azon rendezője, akinek minden filmje esemény. Márpedig így hatvan évesen betagozódott ő is az olyan filmesek közé, akik nem adnak ki évente új mozit. Sőt 30 év alatt csak 6 rendezése volt. Az Elvis pl 2013-as Nagy Gatsby óta az első nagyjátékfilmje. Aki pl látta azt vagy a 2001-es a Moulin Rouge-t, az nagyjából képben van mit kaphat a Király életét feldolgozó alkotásban. A fent írt giccs és dráma pazar házasítását. Azaz nem. Mármint de, csak nem ennyit kap. Ugyanis ez a film nem Elvisről szól. Érthető, hogy nem kifejezetten gondolkoztak egy sima életrajzi filmben, de Elvis itt igaz, hogy a Király, de a reflektor a sosem volt ezredesre (Tom Hanks) szegeződik, aki mind a közel 170 percet végig gonoszkodja. Elvis a nagybetűs tehetség és a nagybetűs médiatermék. A Merchandise. Az első egy óra eléggé összefésületlen, sokat akar és sok mindenről akar szólni, hogy aztán a második félidő már csak arról szóljon, hogy lesz a világ egyik leghíresebb előadójából fejős tehén. Hogy ég ki, tűnik el a családja, barátai. Míg az egyetlen ember, aki ott van körülötte, nem lát mást, mint a dollárköteget átszalagozva. Innen nézve alapos csalódás lehet a rajongóknak a film. Ez ugyanis inkább az Elvis jelenség, mint az Elvis film. A végső ponton a zenék, vágás, és Butler szemkápráztató játéka (amibe beletartozik az Oscart érdemlő smink, haj is) legalább 1-1,5 pontot emel.
Thor: Szerelem és Mennydörgés
Thor: Love and Thunder
2022
Na, szerintem most lett sok. Mármint kurva sok Waititiből. Az eddigi jobbára ízlésesen hülye geek gyerek, akinek nem csak a szája, de a szíve is brutálisan nagy volt (rád nézek Jojo Rabbit vagy Vademberek hajszája), ezúttal átment kreténbe. Volt intőjel, mikor is lenyilatkozta, hogy fogalma sincs, hogy engedhették meg neki ezt a mozit. Én azok közé tartozok, akinek még éppen lecsúszott a Ragnarök. Szórakoztatott. A ’thunder viszont már megakadt nekem is a torkomon. Kezdjük azzal, hogy igazi művészet kettő, azaz kettő órán át baromságokat filmezni. Igazi művészet az is, hogy Christian Balet, mint Gorr-t az istenölőt elpazarolni egy teljesen elviselhetetlen ripacs szerepre. Lehet látni kihunyni a tüzet Hemsworth szeméből, aki néha óvatosan kikacsint ránk, hogy „gyerekek mi a fasz van itt?”. Tényleg nem tudok mit írni erről a filmről, mert nincs mit. Talán az utolsó félóra, az, amikor kicsit komolyabb lett már végre a történet, de akkor meg jött az end credits. Waititi konkrétan szőnyegbombázza (vagyis próbálja) a rekeszizmunkat. Ez még akkor is gond lenne, ha minden poénja – vagy legalább a nagyja – ütős lenne, mert ha minden vicces, akkor semmi sem az. Viszont nagyon kevés humor működik. Így szinte fizikai fájdalom elviselni a lapos poénokat, a széteső történetet, a magukat és egymást is eléggé látványosan unó főszereplőket, na meg azt, hogy nem tudom mikor éreztem azt egy MCU filmben, hogy gagyi a látvány. Szörnyen elkeserítő ez a phase 4. Összesen egy jó filmet sikerült kiizzadni az is ha jól tudom a Sonynak tejelt be.
Nem
Nope
2022
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy összeállt egy olyan 3+1 ígéretes „fiatal” rendezői generáció a horror-scifi (de főleg a horror) vonalon, akiknek - jelen állás szerint - lesz filmje idén. Év elején Robert Eggers már kijött a The Northmannel. Majd Usa-ban Alex Garland Men-je durrantotta le a nézők agyát. Most pedig itt van Jordan Peele Nope-ja, aki továbbra sem hajlandó 2 szónál többet beletenni a filmjei címébe (…és még év végén ha minden igaz limitedben jön Ari Aster 4 órás új dobása is). Peele mindig képes meglepni a rendezőt. Talán a Get out a legkimunkáltabb, az US a legrétegzettebb filmje, de hogy a Nope lett a legnézőbarátabb, az biztos. Nem merem azt mondani, hogy nem fogják sokan dühösen kikapcsolni idegből a film első majdnem egy órás felvezetése után. Hiba lenne. Egyrészt mert van benne egy Sunglasses at Night Corey Hart dal, ami valami eszméletlen pontosan lett betéve a csúcspontba. Másrészt meg mert bivaly hangulatos a mozi. Na, most azt meg kell beszélni, hogy Peele kezd-e átmenni Damon Lindeloffba és szépen kezd egyre nagyobbakat blöffölni vagy valóban egyre kevesebb a kapaszkodó a filmjeiben? Már - már annyira, hogy gyakorlatilag felszínen egy a-ból b-be tartó, közepes mondanivalóval is érthető alkotást tett le. Vagy már annyira a másik réteg síkon beszél, ami lehet keveseknek jön át és fel sem tűnik, hogy van ilyen. Az is a bajom vele, hogy kényelmetlen ezt nekem néznem. Értem, hogy túl komplex témákat dolgoz fel, összetett szimbolika mentén, mégis, amikor ilyen 70 millás filmből dolgozik a szakma csúcsával (pl Hoytema fényképezése könnyen Oscar jelölt lehet), akkor érdemes lenne nem azon rugóznom, hogy itt most tényleg van valami sajátos metafora, vagy ez egy Shyamalan féle „jó ez oda” ötlet. Magyarán ez közel sem a Kubrick-i minőség. Ettől független, hogy blöff-e vagy sem. Hogy odapirít-e az amatőr filmes Hollywoodnak vagy sem? Hogy homázs -e Spielbergnek vagy sem. Nekem mindegy, mert bátortalanul áll hozzá. Viszont, ha nem a rétegeket hámozom, akkor jól szórakoztam.
