Maradványérték 2020. VODtéka#1
2021. március 10. írta: thedirector

Maradványérték 2020. VODtéka#1

Fontos vagy nekem

I Care a Lot

2020

0_5avqivk_iqusx8sw.png

Az elmúlt hetek legtöbb indulatot korbácsoló filmjében az immár a szerep miatt magát Golden Globe díjasnak mondható Rosamund Pike fogta a Holtodiglanbéli szerepét, és szintet ugrott vele. Az eredmény? A fent írt díjon felül egy újabb igazi rohadék szerep. Ugyanakkor nem kifejezetten csak ez volt a sok kritika a film irányába. Egy olyan gondozót alakít, aki egy szövevényes rendszeren keresztül nyerészkedik időseken. Lényegében, kifigyelik a tehetős időseket és megbízzák orvosi tényállásokkal a bíróságot, hogy gondozásra szorult, majd az ingóságaikat felélve „fizetik” a kezelést. A vicc, hogy ez nem vicc. Egy nagyon is komoly, bizonyítható és létező problémát dolgoz(na) fel a film. A gond, hogy J.Blakeson névre hallgató (lehet az én szégyenem, de abszolút nem hallottam róla és a munkásságát sem ismerem) rendező teljes identitásválságot élt meg a filmjével. Ugyanis a témához képest nem elég komoly, egy direkt kiforgatott vígjátékhoz képest pedig sokszor ver állcsúcson. Ráadásul az ember érzése sokszor az, hogy Peter Dinklage behozatalával még valami feketehumorú szatírára is szeretne kitérni. Csak úgy mellesleg. Hiba volna elvitatni, hogy a film érdekes, és azt is, hogy az első fele kifejezetten erős, hogy aztán a második félidőben kvázi sci-fi jellegű ostobaságokat kövessen el. Őszintén nem tudom, hogy mi célja volt ezzel a filmmel a rendezőnek, de kezd rettentően unalmas lenni, hogy megint minden férfi teljesen ostoba. Mind kivétel nélkül. Még a bíró is, akit úgy manipulálnak az erős nők, ahogy épp tetszik. Egy unalmas este meg lehet nézni, de aki nem akarja felb*szni magát, kerülje!

6.jpg

 

Run-Hide-Fight

2020

1_ygelpblzd7doppjmbopsfa.png

Charlize Theron azt mondta, nagyon örülne, ha Ő lehetne egyszer a női Die Hard film „McClaneje”. Sajnálom, de már lemaradt a szerepről. Azt Isabel May kapta. Ugyan a RHF csak szellemi örököse a Die Hardnak, de mint ilyen néhol „die hardosabb”, mint az utolsó (2?) Willis film. Fontos leszögezni, hogy ez egy tipikusan és direkt B-re (mások szerint C-re) hangszerelt akciófilm. Ezt azért akartam leszögezni, mert rengetegen utálták a filmet és politikai áldozat lett. Ugyanis a film egy középiskolában játszódik, ahol pár lelkileg kicsinált srác és csaj túszejtést hajt végre, sőt nem egyet volt társaik közül kivégeznek. Zoe (May) pont elkerülte az esetet és egyedüliként (no meg pár óraadó tanárral) száll szembe a fegyveres túlerővel. Gondolom érthető, hogy az amúgy is puskaporos USA fegyverkezési viszonyába bevágni egy ilyen filmet, ami ráadásul néhol vicces, néhol túlzó, néhol csak simán bugyuta, de semmiképp nem vér és erőszakmentes, nem az évtized ötlete volt. Ettől független itt van és baromi szórakoztató. Úgy szórakoztató, ahogy 33éve az első DIe Hard is volt. Zoe szintén egy cinikus karakter, aki nincs beszarva. Hemzseg a film a szellemi örökös utalásaitól gondoljunk csak az „ikrekre”, a kintről segítő rendőri erőre a mezítlábaskodásra vagy a szellőzőben való sumákolásra. Nem rövid a RHF, de egy percig nem untam, raádásul Isabel May tökéletes volt erre a szerepre. Néhol már ugyan a fantasyt megidéző jelenetek és „kreatív” döntések vannak, de mint írtam: Ez egy b film, ahol ez belefér. Az egyetlen baj, hogy még jobban bele kellett volna férnie. Akkor talán nem támadná most mindenki ezt a filmet.

7.jpg

Love and Monsters

2020

15loveandmonsters-art-videosixteenbyninejumbo1600.jpg

Meteorit közelít a Föld felé. Nincs még egy feláldozható Bruce Willisünk, úgyhogy megpróbáljuk felrobbantani. Sikerrel járunk, ám a visszahulló mérgező részecskék gyors növekedési mutációt okoznak az élővilágon. Csak rajtunk nem. Hupsz vége a világnak. Ezután a felütés után ismerkedünk meg a fiatal Joellel, aki a megmaradt pár % emberrel a föld alatti bunkerek egyikébe kényszerült. 7 éve már, hogy elszakította a távolság a szerelmétől, akivel épp a doomsday idején melegedtek össze. Joel, bár nagyon gyáva és képzetlen, megunja a további várakozást és elindul a lányhoz. Egy újabb felnövéstörténet, de komolyan mondom gyönyörű. Nem az, ahogy Joel férfivá érik a vadonban, ahol a panel méretű sáskák és rákok vadásznak rá, hanem az egész környezet. Látszik, hogy kevés pénzből készült mégis egy nagyformátumú film benyomását kelti. Igényesek a díszletek, pazar a zene, szép a fényképezése és végig egy nagyon kedves, életigenlő attitűdöt áraszt. A hasonló kalandokat kedvelőknek maga lehet a nirvana. Már ha megbarátkoznak azzal, hogy Dylan O’ Brien kínosan amatőr néhány jelenetben, márpedig főszereplőként ennél nagyobb sorscsapás nem érhet filmet, még akkor is ha, olyan nagy szíve van, hogy azt a megmaradt pár %-nyi embert is bele tudná zárni.

8.jpg

Im Your Woman

2020

mv5bm2jjyzzkzgetyzlini00nwq1ltk0zmetmmvhmjjiotm1odyxxkeyxkfqcgdeqwrvb2xpbmhk_v1.jpg

Julie Hart filmjébe elsősorban azért néztem bele, mert több helyen belefutottam a „La La Land producerének 70-es évekbeli thrillerje” szövegekbe és valóban Jordan Horwitz neve meggyőző erővel bírt. Lényegében nem tököl sokat a szüzsével Hart. Jean (Rachel Brosnahan) kissé elnyomott, háziasszony a 70-es években, mikor egyszer bűnöző férje hazaállít egy babával és egy „ne kérdezz semmit” mondattal. Majd rövid időbeli ugrás után már nem a férj, hanem annak a bűnbandának egyik tagja ront rá Jeanékre, és arra kéri azonnal rámolja össze a fontos holmijait és el kell tűnniük. Innentől indul egy jó másfélórás paranoid thriller, a mindenki gyanús-kié a baba, miért kell menekülni kérdéskörökre alapozva. Ha izgalmasnak hangzik, akkor sajnos el kell keserítsem a kedves olvasót, mert az I’m Your Woman rohadt unalmas egy film. Mármint, ahhoz képest, mit szeretne vállalni. Ritmustalan, nagyjelenetektől mentes, átlagos kivitelezéssel és annál bőven jobb zenével-fényképezéssel.

6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr816456128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása