Vörös rakéta

Red Rocket

2021

Alapos csúszással, de csak beért hozzánk is a Cannes-ban megtapsolt és imádott Sean Baker új filmje. A legutóbbi két alkotásával már inkább a mainstreambe fel-felcsúszó rendező nem szarozott és egyet hátrébb lépett. Nem a Vörös rakéta lesz a nyár mozis szórakoztató bemutatója. Pedig ez egy szórakoztató, nyári film. Nehéz, de szórakoztató.

A 2017-es Florida Project nálunk az év filmje lett 2018-ban, így nem kis elvárással vártuk az új filmjét Bakernek. Talán a FP megismételhetetlen egyszeri csoda, de bizonyos szempontból a rakéta még jobb is. Vagy inkább kimunkáltabb. Baker sosem rejtette véka alá, hogy őt a társadalom peremén élő, olykor-olykor önsorsrontó emberek érdeklik. Ezúttal mondjuk úgy, hogy a szexmunkások kapják meg a becsület mozijukat.

Bár Mickeyre (Simon Rex) a legjobb indulattal sem lehet azt mondani, hogy becsületes ember lenne. A film egy pokoli erős nyitánnyal kezdődik. A szemre agyba főbe vert, atlétás férfi, utazik a buszon valahova, miközben az Nsync slágere, a Bye bye bye szól (Fiatalabb olvasóknak mondom: igen, ez egykor sláger volt). Mikor leszáll Texast mutat a tábla. Annak is egy isten háta mögötti részét. Baker nagyjából öt perc alatt lefesti előttünk az egész embert, hogy mire számíthatunk tőle. A volt feleségénél és anyósnál kopogtat, akik kívül-belül elég ramaty állapotban vannak. Mickey hízeleg, azt mondja amit szeretnének hallani, fűt-fát megígér egy kis hajlékért. Míg a nők engednek neki, az egy estéből, napok, majd hetek lesznek, majd még több idő. Csak később derül ki, hogy a hapsi híres pornósztár volt, de mára már csak árnyéka önmagának. Az alapvetően ellenséges környezetbe kerülve nem kapkodnak érte a munkáltatók. A férfi kénytelen seftelni és valahogy kiutat találni a reménytelen helyzetéből.

Baker piszok hamar és abszolúte görcsmentesen alapoz meg mindent Mickey körül. A milliő egyszerűen hibátlan. Egy büdös szó sem esik arról, hogy ez a vidék mitől szar, de nem is érdekes. Ahogy körbevezet az utcákon, megmutatja az embereket, ahogy próbálnak túlélni akármi módon, az egyszerűen mesteri. Ahogy a melósoknak ebédkor kell a cucc, hogy túléljék a nap végét és legyen mi belökje őket a következő napra. Nem a feszültségek filmje a Red Rocket mégis képes elérni, hogy a bő két órás játékidő ne érződjön hosszúnak. Ehhez pedig olyan társra, társakra van szükség, mint a bájgunár, ám hamar foga fehérjét kimutató Mickeyt alakító Simon Rex, aki gyakorlatilag iskolapéldája a szociopatáknak, nárcisztikus embereknek. Baker ugyan nem ítélkezik a szexmunka felett. Sőt megmutatja, hogy nem szégyen az amit csinálnak. Az amerikai álmot meg lehet valahol ragadni a szutyok közepén is (De ezt a szutykot is gyönyörűen fényképezték úgy, mintha egy hetvenes évekbeli filmet és vagy pornót néznénk).

Ugyanakkor nehezen lehet kedvelni a főszereplőt. Talál magának egy új lány kiszemeltet, akihez elkezd közeledni és itt kezd a film igazán hangot találni. A volt feleség sorsa és az új lány sorsa riasztó párhuzamot kezd ölteni, aminek origójában ott áll ez a nagy dorongú, ártatlan mosolyú, szikrázó szemű, behízelgő modorú, atlétás nincstelen ember és bassza meg, piszok módon működik a stílusa. Az övé is, meg Baker-é is.  Nem viccelek a film egy pontján van egy zongorás betét, ami annyira el van találva abban az egy perces jelenetben. Minden tolakodás, minden erőlködés, minden megjátszottság nélkül benne van az egész kilátástalan helyzetből való kitörés lehetősége, de az önsorsrontó embereknek nincs menekvés. Mondja Sean Baker.

Összegzés: Reméljük rengeteg mondanivalója van még Amerika peremvidékén élő emberekről. Mert, aki így beszél róluk, azt hallgatnánk egész nap. Néznénk egész életünkben. Piszok nagy író, piszok nagy rendező!