Az utolsó párbaj
2021. december 14. írta: thedirector

Az utolsó párbaj

Az utolsó párbaj

The Last Duel

2021

Végre! Olyan jó írni egy igazi mozifilmről. Úgy értem egy olyan első perctől az utolsóig ízig vérig filmről. Nem szuperhősökről. Nem már bevált karakterekről, képregény, videójáték, zenész stb.. szereplőkről készült feldolgozás, reboot, remake stb..-ről. Ridley Scott bőven az a régivágású rendező, aki még mindig el akar mesélni egy történet és filmet készíteni. Nem boomerkedni akarok, megnézek én mindent, hiszen tudjátok. De annyira felszabadító érzés volt végre valami hagyományosat nézni. És mindezt úgy, hogy közben a mondanivalója aktuálisabb nem is lehetne. Lássuk.

ld.jpg

A sztorit már a trailer elmesélte, de nagy vonalakban: Az 1300-as évek végén járunk Franciaországban. Egy rendíthetetlen lovag Jean de Carrouges (Matt Damon)  egyébként sincs túl jó hangulatban, mert elvették a hozományát. Ugyanaz az ember, aki állítólag a nejét Marguerite-t (Jodie Comer) megerőszakolta, amíg távol volt. Az ember pedig Jacques le Gries (Adam Driver). Bizonyítani egyik oldal sem tudja az igazát, ezért egy halálos kimenetelű párbajt kezdeményez a sértett és Isten irgalmára bízza a döntést.

ld3.jpg

Ennyiből persze azért nem lenne indokolt a a 151 perces játékidő. Tudjuk, hogy Scott amúgy sem az a röviden fogalmazó típusú alkotó, hiszen alig van filmje két óra alatt. Viszont ezúttal mind a 151 perc alá vagyon húzva. A történetet pazarul (Kurosawa módra) bontja ki. Ugyanis az események katalizátorát jelentő erőszakot és az ahhoz vezető eseményeket, annak utóhatásait megmutatja mind a három főszereplő szemszögéből, kicsit mindig máshogyan, más infók birtokában bővítve, ezért a párbajig nem lehetünk biztosak abban, hogy mi és hogyan alakult, ki mond igazat, vagy jogos-e az igaza. Illetve mi az az igazság, hogy és ki dönti el ezt? Egy nőnek mennyi lehetősége volt 700 éve bebizonyítani ártatlanságát. Ha az volt.

ld4.jpg

Ben Affleck és Matt Damon újra együtt írtak filmet 1997 után, és előbbi is szerepel a felkapaszkodott Pierre gróf szerepében. Nem nehéz áthallást találni a manapság leginkább vezetőséget érintő szexuális botrányt eltusolni igyekvő hatalmi emberek között. Matt Damon szuperül játssza a sértődött, sértett, de mélyen igaz szívű harcost. Adam Driver kihasználva testi és kinézeti adottságait bőven zavarbaejti a nézőt, míg Jodie Comer is minden dicséretet megérdemel a korabeli elnyomott, de büszke kiállású feleség eljátszásáért. Nem hiszem, hogy bármelyikük számíthat Oscar jelölésre, de panasz nem érheti őket.

ld5.jpg

Külön plusz pont Scottnak, hogy bár feminista ízű a film, ízlésesen és ami több, elgondolkodtató módon van elkészítve. A párbeszédek tökéletesek, amikor dráma van az fáj, amikor el kell gondolkodni, akkor elfogunk és amikor a feszültségnek a tetőfokára kell hágnia, akkor az bizony oda fog szabni. Meg kell emlékezni az egész film csúcspontjáról (ami most nem a tárgyalós szégyen jelenet, de az se kutya), a párbajról: Azért engedje már meg a világ, hogy én kérjek elnézést azért, mert egy 84 éves rendező olyan csatát rittyentett oda, beletéve legalább 50 év filmes rutinját, hogy a fal adja a másikat. Kedves 30-40 éves cgi zöldháttér matyik és videójáték esztétitkában élő rendezők: Lécci lécci nézzétek már meg, hogy egy több, mint 80 éves élő legenda, hogy oldotta meg a feladatot, úgy hogy a szakma nóziját úgy istenesen kifújta! Köszönöm.

Összegzés: Nem tudom mennyire lesz tényező az Oscaron Scott filmje. Talán ha bukdácsolnak a nagy nevű filmek a következő hetekben odakerülhet. Nem akarom túlsztárolni. Vannak hibái, és nem tudom mennyi van még a brit rendezőben, de most azt érzem, talán a top5 legjobb filmje körül kell elhelyezni Az utolsó párbajt.

8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6516783254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása