Nehéz összerakni egy darabjaira hullott nőt
2021. január 08. írta: thedirector

Nehéz összerakni egy darabjaira hullott nőt

Pieces of a Woman
2020

p0.jpg

Rég óta ütöm vágom a hazai filmes életet, hogy miért nem tudunk mi is olyan egyszerű (persze nem az) és életszagú történeteket elmesélni, mint a dánok, a svédek, vagy az amerikai midcult rendezők zöme. Mert valljuk be a Kutyaszorítóban is attól nagyszerű, hogy egy Tarantino kaliberű zseni írta és nem attól amit elmond, hanem, ahogy elmondja. Vagy a Nebraska Alexander Paynetől. Vagy az Arizónai ördögfióka a Coenektől. De sorolhatnám még a látszólag hétköznapi emberek történetét a végtelenségig. Most végre elmondhatom, hogy készült egy top film hazai alkotóktól, ami persze leginkább csak az író-rendező személyében kuliminálódik, mert maga a Pieces of a Woman nem magyar film. Talán minden bántó szándék ellenére mondhatom, hogy "hála istennek", mert véleményem szerint ebből idehaza most vagy egy tízmillió ember "én megmondtam"-ja lenne. Vagy a politika rátelepült volna. Így Mundruczó Kornél és Wéber Kata első teljes egészében angol nyelven forgatott filmje a 2020-as év egyik legerőteljesebb érzelmi hullámvasútja.


FONTOS, HOGY INNEN A KRITIKA TARTALMAZHAT SPOILEREKET, AMIKET BÁR A TRAILER, A CSELEKMÉNY NYÍLTAN KEZEL, MÉGIS FELHÍVOM A FIGYELMET, HOGY CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI EZEKRŐL TUD. (HA NEM UGRIK BE, AKKOR BIZTOSAN NEM TUD RÓLA)

Wéber Kata önéletrajzi történetből írta meg Martha (Vanessa Kirby) drámáját, aki kora 30-as éveiben várja első gyermekét Sean-nal (Shia Labeouf). Az otthonszülést választják. Eleinte minden szépen és jól megy, rendben zajlik a szülés, aztán jön egy komplikáció, és bár a kislány megszületik alig pár perc után meghal. Nem túlzok, ha azt mondom sok év/évtized filmnézése után olyan megdöbbentő képsorokban csúcsosodik ki ez a több, mint 20 perces vágatlan szülési jelenet, amit egyfelől még nem láttam. Másrészt  legszívesebben azonnal kikapcsoltam volna a tv-t és egy "oké ennyi elég is lesz"-szel lezártnak tekintettem volna a Piecest.

p1.jpg

Mert bizony olyan szokatlan érzelmi berántás ez, amire kevés filmben van példa (és nem lennék meglepve, ha nem ez vonzotta volna Martin Scorseset a produceri székbe). Tankönyvszerűen mutatja be a kapcsot és a viszonyrendszert Martha és Sean között és teljesen hitelesen van az egész jelenet felépítve (volt rálátásom).  Nyers képsorok, amiben minden benne van, ahogy egy esemény a mennyből eljut a pokolba másodpercek alatt (jegyezzük meg mennyire parádés az operatőr, aki óvatosan mindig elnéz másfelé, amikor olyan jelenet lenne, mégis be vagyunk vonva az egészbe). Mundruczó agyonütött bennünket. Fekete képsor majd főcím.

p3.jpg

Innen már túl is vagyunk a film legnehezebb részén és még csak fél óra telt el a kettőből. Persza a maradék másfél sem lesz piskóta. Nagyon ügyesen havonta mutat meg egy fejezetet arról, hol tartanak a feldolgozásban főszereplőink Martha, Sean és a lány anyja (Ellen Burstyn kőkemény). Nagyon meglepett Mundruczó és nem tudom ez mennyiben Wéber érdeme, de egészen visszafogott és bár komplex, a mondanivalót sehol nem csapta agyon művészieskedéssel, szentimentalizmussal vagy hamiskás jelenetekkel. Átjön, hogy távolodik el egymástól két ember, akik egykor mindenben összetartottak és számíthattak egymásra.

p4.jpgNem is már csak a gyász gyötri a lelküket, hanem a jövő. A mi lesz és hogy lesz? Lesz-e még és van-e értelme? Mind a ketten más temperamentummal viselik a sorsukat. Vanessa Kirby Marthaja kapta a hangsúlyosabb részt a filmből (és ezzel nem csökken, hogy Seant kevésébé viselte meg), de Wéberék egy anyánál tudták megmutatni jobban, milyen szenvedést él át. Közvetlen átéljük mi is. Noha Sean a hangosabb, indulatosabb és LaBeouf szuper, ez nem az ő filmje. Ez azé a Vanessa Kirbyé, aki jó eséllyel fog pályázni az Oscarra, mert az egész érzelmi skálát végigjárja a csendes megőrüléstől a hangos megőrülésig. A lázádástól a belenyugvásig. És az az összeroppanás. Nagyjelenetek nélkül is minden rá van írva az arcára.

p2.jpg

A végén még jut idő természetesen egy tárgyalótermi jelenetre is, mert a bába ellen eljárás indult. Itt is csak épp annyit időzik Mundruczó, hogy emlékezetes tudjon maradni. Ezt egyébként profi módon vezetik végig - na jó majdnem végig, mert Burstyn nagy monológja kegyetlenül kilóg a filmből - . Egy-egy pillanattal, egy baba bolt előtt elsétálással, egy szexuális aktussal felvázolnak annyi kínt és keserűséget, amit 5 oldalnyi monológgal sem biztos, hogy fel lehetne. És minek is? Ez egy ilyen film. El kell fogadni. Kegyetlenül beleroppantja az ember szívét (sokat hozzátesz Howard Shore gyönyörű és visszafogott zenéje) és megköszöni, hogy nem élt át ilyet. Ha nem élt át. Nagyon nehéz érzelmileg túl lendülni a műn, de ahogy az életben mindig, meg kell próbálni a darabkákból újra összerakni az életünket.

Összegzés: Kár tagadni, a Pieces of a Woman a 2020-as év egyik legszívszorongatóbb drámája. Ki merem mondani, hogy talán minőségben párja lehetne Noah Baumbach Marriage Storyjának, de érzelmeiben döngeti azt. Nagyon nagyon jó, visszafogott és igényes film, három remek színészi alakítással. Nem tudom Shia botrányai mennyit fognak ártani a filmnek, de szerintem minden szereplő várhat egy jelölést, ha nem korbácsolódik fel a balhé áprilisig.

8_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr2116377672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása