Sötét vizeken

Dark Waters
2019

Szinte érthetetlen, hogy Todd Haynes (Carol) új rendezése, miért lavírozott el a díjszezonban, mert ugyanúgy fontos témát dolgoz fel, ugyanolyan visszafogott elemekkel, ugyanúgy Mark Ruffalloval, mint a Spotlight. Mégis jelölések és nagyobb visszhang nélkül lefutott. Én viszont leszek olyan bátor és simán azt merem mondani, hogy ez akár a Spotlight 2. is lehet.

Az igaz történeten alapuló film (mit alapuló...egy az egyben felhasználó) főhőse Robert (Mark Ruffalo) nagyvállalatok jogi képviseletét látja el. Egyik délután besétál hozzá egy kívül-belül rossz állapotban lévő farmer, és azt állítja a DuPont nevű cég mérgezi a vizet, megöli a természetet és így közvetve a jószágait, és őket is. Robertnek nem nagyon fűlik hozzá a foga, de mivel a férfi jelzi, hogy az édesanyja irányította hozzá, csak fut egy kötelező kört. Amit lát, tapasztal meggyőzi, hogy érdemes foglalkozni az üggyel. Természetesen pont szembemenve eddigi elveivel, munkájával és ahogy mélyre ás sötét dolgokat tapasztal.

Nem volt még olyan rég amikor robbant a teflon botrány, aki nem akart csak az nem futott bele, de inkább meghagyom mindenkinek az "élményt" maga felfedezni. Ahogy a Spotlight, úgy a Sötét vizeken is simán kirántja alólad a szőnyeget, és felmosás közben nem foglalkozik azzal, hogy te még ott vagy atomjaidra hullva. Ugyanis valami olyan elemi gonoszságot tár fel ez a film is, mint a 2015-ös testvérdarabja.

Odáig ugyan nem merészkednék, hogy olyan jó-e, mert ennek a műnek vannak hiányosságai azért. Maga az ügy menetének feldolgozása klasszikus tárgyalótermemben, zugokban, sikátorokban suttogva zajlik, és mindig pont okosan haladunk előre a megdöbbentő végkifejletig. Nincsenek fenyegetések, régi vágású, lassan építkező, kimódolt film. A ritmusa parádés, hiába két óra, szinte két percnek tűnik. Ha a közben kiosztott gyomrosokat nézzük, így is többet kapunk, mint amennyit elbírunk, de néha meg kell ezeket kapni, hogy lássuk, mennyire hülyére vesznek nagyvállalatok és valójában mennyit is jelentünk országvezetéseknek.

Viszont ami nem a nyomozással kapcsolatos, az valahogy nem akar összeállni rendesen a filmben. Robert magánéleti problémái csak mindig annyira és akkor kerülnek előtérbe, hogy hagyjanak bennünket fellélegezni, ami egyfelől tök oké, másfelől viszont ha nincs rendesen kibontva, érdektelen és unalmas. Márpedig sajnos itt erről van szó. Ahogy nem igazán segít az sem, hogy 20 évet dolgozunk fel, de igazság szerint az ugrások többsége felesleges és csak tördeli a cselekményt szükségtelenül. Mark Ruffalo ugyan tökéletes erre a szerepre. Jól érzi magát Edward Lachman kamerája előtt, és átjön a kisemberekért, megingathatatlanul dolgozó ügyvéd karaktere. Anne Hathaway a feleség szerepében közel sem kap ennyi jó pillanatot, amiben van is inkább idegesítő.

Összegzés: Jókor (pont az elmúlt pár évben mozgatja - helyesen - a természetünk védelme az embereket és a filmeseket is) piacra dobott, több, mint korrektül összerakott film, ami ugyan eléggé a reflektor alatt maradt év végén és a díjszezonban, de érdemes elmenni rá moziban, azoknak akik szeretik, ha egy film nem csak szórakoztatja őket, hanem néha alaposan arcon is csapja.