Kill Bill vol.1 – vol.2

2003, 2004.

Tarantino megannyi híres karaktert adott már a világnak, de ezekből igen kevés a női. Viszont közülük is Uma Thurman volt az a szerencsés, aki duplázhatott. A Ponyvaregény Mia-jánál is híresebb viszont a Menyasszony karaktere, aki egy hírhedt bérgyilkos csapat tagja.  Épp férjhez menni készül, de a banda főnöke ezt nem nézte jó szemmel, a nőhöz fűződő gyengéd érzelmei miatt. Úgyhogy tesz róla, hogy a - az ekkor már terhes – bérgyilkosnő esküvője emlékezetes legyen, ugyanis pokoli mészárlást rendez. Ex Menyasszony csodával határos módon túléli a leszámolást és öt évnyi kóma után magához tér és bosszút áll egykori csapatán, kiváltképp Billen.

Ott hagytuk abba az előző összeállításkor, hogy az első két filmjével Hollywood trónjára kerülő videótékásból rendezővé avanzsált zseni, zsenijét elkezdték kikezdeni. A Jackie Brown ugyanis nem idézte meg Tarantino legjobb erényeit, a stílusos újrafőzéseket, a szétdaraboltságot és a bivalybasznádi párbeszédeket és király sztorit. Helyette csak egy oké krimi lett, nem hétköznapi eseményekkel.  Aki hiányolta az erőtől és pimaszságtól duzzadó mestert, aki tulajdonképpen 2,5 filmmel saját stílust teremtett, az legkésőbb 2003-ban, 6 év kihagyást követően megnyugodhatott. Írónk visszatért oda, ahol a legotthonosabban mozog. Ráadásul egyből dupla dózist kapunk, hiszen egyetlen laza és szemtelen vágással kettédarabolta filmjét.

Szokás volt egy időben két filmnek venni őket, de QT megerősítette: A Kill Bill egy film. Így jön ki a matek, hogy a 8.film az Aljas nyolcas. Amit ebben a cirka 4,5 órában kapunk az megint egy vegyészkedés. A b.filmeket megszégyenítő bosszúsztori, animék és karate filmek kavarása mellett megfér a dráma és a mester szerelme: a western is. Az, ahogy összedolgozza (vagyis össze nem dolgozza végül) őket tanítani való. A fejezetekre tagolt, idősíkok kavarása adott, enélkül szinte nincs is már Tarantino film. Szórakoztató a nagyszabású és naturalista végleszámolás és s Bruce Lee előtt hajbókoló sárga ruha, literszám spriccelő vér és helyzetkomikumokkal megtámogatott öldöklés . Gúnyolódik és tisztelettel adózik. Uma Thurman belakja az egész filmet, maga mögé utasítva olyan színészeket is, mint Lucy Liu, Daryl Hannah, David Carradine és Michael Madsen.

A második résszel nehezebb kezdeni valamit, ugyanis jóval visszafogottabb az előzőnél. Behúzta a féket Quentin és  magához mérten jobban elmerül az emberi pszichében. Elfelejthetjük a kardpárbajokat, a pergő, ugráló, szaltózó akciókat. Sokkal inkább egy kiöregedett westernt látunk, amolyan QT-sen. Ehhez a Sergione Leone filmekből „kölcsönzött” dallamok is asszisztálnak. Ráadásul ez a lassabb és vontatottabbnak tűnő rész, de az én személyes véleménye, hogy a vol 2. a sikerültebb darab. Sokkal gazdagabba az érzelemvilága és lehet nekem maga a japán hangulat kevésbé tetszetős, mint ez a kopár, olykor meditatívabb western műfaj. Plusz ugye megérkezik Bill, akit David Carradine kelt életre, méghozzá fenyegetően elegánsan.  A befejezés meg úgy az egész QT életmű egyik legjobbja.

Összegzés: Szinte hihetetlen, de egy nagyobb költségvetésből készült film és folytatása sem alantas pénzszivattyúként érződnek, hanem minőségi mozinak és folytatásának.  Egy újabb klasszikus QT darab, ami még elszálltabb, mint az eddigiek (és talán az utána lévőknél is). Ezt az évtizedet erősen kezdte a mester és erősen is fejezte be, de közben….

VOL 1.:

VOL 2.:

Halálbiztos

Grindhouse: Death Proof

2007

Tarantino sosem tartozott azon emberek, írók és rendezők közé, akik hátul álltak amikor az egót osztották. Legyünk őszinték. Szófosásos rendezőnk nem csak sorba állt, de valószínűleg álarcban többször is repetázott. Na, hát a Grindhouse előtti tisztelgésnek semmiképp nem tett jót, hogy még egy trasher-slasher filmbe is mindenképp bele kellett írnia olyan dolgokat, amik abszolút nem állnak jól a műfajnak.

Persze nehéz azt mondani, hogy QT műfaji mellé lövést követett el, hiszen nála alapból nehéz szülés a műfaji meghatározás, de itt most bevallottan erre a b-vonalra mentek rá Robert Rodriguezzel, viszont Rodriguez a második féllel szigorúan véve jobban oldotta meg a feladatot.  Több a gagyizás, szex és a brutalitá, ami hát ennek a zsánernek elengedhetetlen kelléke. Mert azért, a Halálbiztosban mennyire profin van már leforgatva az az autósüldözés. Na de várjunk csak, mi is ez a film?

Egy lány baráti társaság éjszakai csajos buliba kezd egy mulatóban. Velük dübörög Jungle Julia, a híresség is három szexi barátnővel. A lányok finoman szólva sem mutatkoznak ártatlannak, de valaki a bárpultnál már negédes, csibész sármájával szemet vetett a lányokra. Kaszkadőr Mike (Kurt Russell) szóba elegyedik a lányokkal, akik nem tudják, hogy a férfi már lassan be is indította végzetes gyilkos fegyverét, a járgányát.

El kell ismerni a mester, megint nem a biztosra ment, holott a Kill Billel megint nagyot gurított. Ez az őrült vhs tékák alsó polcain porosodó hangulatú mozi nem rossz. Ide is szánta. Viszont minimálisan érzékelhető csak a mester jelenléte. Nincsenek fejezetek, vagyis nem olyan direkt módon, mint szokta és ezúttal nagy jelenetekkel sem vagyunk megszórva. A dumák persze jók, bár nem tudom direkt-e, de helyenként túl van húzva. A színészi játék is a legrosszabb, amit valaha levezényelt (igen, a gagyit is tudni kell jól megírni). Az első fele a filmnek mégis sokkal erősebb, nem csak az ott játszó színészek és rendezés miatt, hanem mert a direkt kép hibák és vágások, cinemascope alkalmazása miatt jobban leköti az embert, míg a második felében nem bírta féken tartani magát QT és alávágja a makulátlanságával  a gh. érzést.

Összegzés: Mindenképp a leggyengébb darabja az életműnek, persze ez is jó. Szóval, aki azt várta, hogy majd karriergyilkost megmozdulást vét, az csalódott, mert ha akar (és itt akart!) sem tud rossz vagy középszerű lenni írónk, de tény, hogy a színészek, a sztori és a dumák is itt a legkevésbé maradandóak, még a sokak által leszólt Jackie Brownnál is.

Becstelen Brigantyk

Inglorious Basterds

2009

Az évtized végére jól érezte QT, hogy az életmű új ingereket igényel, és a kitalált stílusát megint meg kell picit újítani. Így indult el a történelmet feldolgozó sorozata, aminek első állomása a 2. világháború idején játszódik. Amikor is Hans Landa (Christoph Waltz) a zsidóvadász néven elhíresült SS tiszt kinyírja Shosanna Dreyfuss (Mélanie Laurent) családját. A lány pont megússza és bosszút esküszik a tiszten. Az élet úgy hozza évekkel később, hogy összekeveredik egy csapat nácikra utazó főleg zsidókból verbuvált fickóval, a brigantykkal. Közösen kitervelik, hogy a Német Birodalom új ünnepelt sztárjának Fredrick Zoller (Daniel Brühl) filmbemutatóján bosszút állnak és elküldenek a túlvilágra annyi SS katonát és tisztet amennyit csak lehet. Úgy fest azonban, hogy végül egy még ennél is ígéretesebb célt kapnak a brigantyk, viszont az oda vezető út és a terv végrehajtása közel sem lesz olyan könnyű, mint azt gondolták.

Kár lenne mellébeszélni, szerintem ez a Tarantino életmű eddigi (8 film után) csúcspontja. Persze nehéz választani az isteni Ponyvaregény és e között, de a hangulat és a forgatókönyv itt szerintem erősebb. Könnyen lehet azt mondani, hogy „jó, de már ekkora kifejlesztette a fejezetekre bontott, szófosásos, giga erőszakos stílusát az előtte levő 15 évben”, ami igaz is, de itt éreztem először azt, hogy nincsen üresjárat, nincsen mellé írás, billegő jelenet vagy elhúzott szcéna. Szokás például a kocsmai jelenetet – ami közel 40 perc az egész 160 -ból – leszólni, pedig minden túlzás nélkül a legjobb fejezet, amit a mester valaha papírra vetett. Kár kiemelni bármit belőle, mert annyira erősen és lebilincselően van megírva, hogy élmény hallgatni, figyelni ezeket – az amúgy több nyelven megszólaló – dialógusokat.

Az egyetlen, amit túltolt a filmes utalgatások száma. Tényleg rettentő sok áthallás és idézés, mondjuk ki na: lopkodás van, ami egyfelől jó és nem meglepő, mert eddig is televolt, de azért ennyire nem kell pucsítani a filmrajongóknak és kritikusoknak. A legnagyobb dobás azonban nem a megint agybaszóan jó soundtrack, a pengeéles üvegtörő párbeszédek vagy Robert Richardson zseniális beállításai, hanem Hans Landa, azaz Christoph Waltz. Tudni kell, hogy ez az egy karakter volt az oka annak, hogy majdnem sosem készült el a Brigantyk. QT már a 90-es évek végén megírta a sztori nagyját, de nem tudott mit kezdeni Landával, ugyanis nem talált olyan színészt, aki megfelelő tenyérbemászó arcformával, szemtelenséggel és negédességgel tudta volna eljátszani ezt a mocskos piperkőc karaktert. Majdnem le is mondott az egész filmre vitelről és könyvként akarta kiadni, amikor megtalálták az osztrák Waltzot.  A filmben úgy seggre ülteti az összes többi színészt és karaktert, hogy öröm nézni. Igazából nem is értem, hogy engedte Tarantino, hogy ennyire belakja valaki a filmjét, de teljesen érthető. Rögtön hozzá is vágták az Oscart és sok sok top xy legjobb gonosz lista előkelő helyeit.

Ha már szóba kerültek a színészek itt van még pl. Diana Krüger, aki végre anyanyelvén beszélhet egy isteneset. Brad Pitt tennes-i akcentussal próbál olaszul, Fassbender pocsék némettel adja a hülyét.  Eli Roth (aki rendezett is egy szcénát), Daniel Brühl (a másik nagy felfedezett), Till Schweiger, Mike  Myers. Mindenki kapott egy emlékezetes jelenetet legalább.

Összegzés: Fontos volt, hogy Tarantino a saját képére formálva, ne tiszteletlenül de ne is depisen és sírással, hanem humorral és intelligenciával kezdjen el történelmi témában vájkálni. A stílusán belül, ha nem is tökéletes, de nagyon nagyon közel áll ahhoz. Ha valaki ismerkedne a rendező életművével kétségtelenül ezt ajánlanám elsőre.