[Klasszikus Film] Tarantino kollekció I.fejezet: A 90-es évek
2019. május 05. írta: thedirector

[Klasszikus Film] Tarantino kollekció I.fejezet: A 90-es évek

Kutyaszorítóban


Reservoir Dogs
1992

rd01.jpg
Pár hete robbant az év filmjének várt Volt egyszer egy Hollywood 9. Tarantino film előzetese. Természetesen a kultrendező filmjeinek megjelenése legkésőbb 25 éve folyamatosan eseményszámba megy. Az, hogy ezt a státuszt magának kivívta 27 évet kell visszamennünk az időbe, amikor is első igazi filmje, nem konkrétan beszivárgott a filmvilágba, hanem a falat áttörve érkezett meg  Az, hogy ma Tarantino az egyik legnagyobb élő író-rendező voltaképp Harvey Keitelnek (aki a filmben is szerepel) köszönhetjük, hiszen ő volt az, aki meglátta a fantáziát a Kutyaszorítóban forgatókönyvében és bőségesen megtámogatta a költségvetést (ami a hírek szerint eleinte annyira alacsony volt, hogy fekete-fehérben tudta volna csak forgatni Quentin), így készült el az a mű, ami a lassan apátiába süllyedő hollywoodi filmgyártást picsán rúgta.

rd03.jpeg
Itt fektette le voltaképp a mester a saját stílusát – ami  még annyira nem tolakodóan egomán, mint lesz később – kezdve a khm..más filmekből átemelt jelenetek konkrét megidézésével, a natauralista erőszakon át, a megrázóan jó párbeszédekig. Ez utóbbi egyébként a jó QT szerint azért megy neki ennyire, mert folyamatosan dumál és ír, dumál és ír. Így fejleszti magát. Az meg nekünk jó, ha ír, mert kevesen ennyire szellemesek és hitelesek a dialógusok megalkotásában.

rd02.jpg
Egy ilyen hosszú párbeszéddel indult jelen kritikánk alanya is, ahol a színekről kapott nevű bandatagok diskurálnak arról, hogy miről szól Madonna Like a Virgin c. dala, vagy kell-e borravalót adni a pincérnőnek. Nem egy rövid jelenet, de hol vagyunk még a Becstelen Brigantyk 40 perces kocsmai jelenetétől….A hat tagú banda egy gyémántrablást beszél meg, de van köztük egy spicli. Az akció balul sül el, egy rejtekhelyen kell rájönniük ki a tégla.

rd04.jpg
Ezzel a filmmel kezdte meg Tarantino a nemlineáris elbeszélő módját, amit később tökéletesített, de már itt is fenségesen van megalkotva. A rablás részletei, akciója és a karakterek, valamint motivációjuk menet közben, össze-vissza vágva tárulnak a szemünk elé, és mi rakjuk össze, mint egy jó kirakós játékot. Megijedni nem kell, simán követhetőek az események. Az a mókás, hogy így így sem billegnek a jelenetei, a hangulata és nem érződik darabosnak sem. A végeláthatatlan pofázás, az idézhető egysorosok és az öltönyt újra divatba hozó stílus mellett nem mehetünk el a világbajnok soundtrack mellett, ami később is a QT filmek sajátossága. Ráadásul pokoli jól helyezte el ezeket a dalokat a filmben.


Összegzés: A Sundancen remekül fogadták anno a filmet, de páran fanyalogtak, hogy öncélú az erőszak és a felforgatott idősík, de ezek nélkül csak egy szimpla rablás sztorit látnánk, jó dumákkal, ebből pedig volt a 90-es években egy szakajtóra való. Kutyaszorítóban viszont csak egy, ami nagyon jól kiállta az idő próbáját.

9.jpg

 

Ponyvaregény

Pulp Fiction
1994

pf03.jpg

"Ponyva: főnév, 1. Lenből, kenderből szőtt erős durva vászon. 2. Olcsó eszközökkel hatásra törekvő, selejtes értékű, durva papírra nyomott prózai mű." Így kezdődik A film. Quentin Tarantino élete fő művét megalkotta második(nak számon tartott), minden képzeletet felülmúlóan zseniális filmjében. Ma már elkezdték ugyan ezt vitatni, de ami ennyire időtálló és döbbenetesen jól megírt alkotás, a nagy szavakat az ilyenekre találták ki.

pf02.jpg

Ez is egy olyan film, amiről mindenkinek van egy "első megnézéses" története. Én ugyan nem ezt fogom most leírni, hanem mikor forgatókönyvírás órán a MacGuffinokról tanultunk (röviden, annak aki nem tudja: Egy rejtélyes tárgy, ami leginkább figyelemelterelés, cselekmény katalizátor, aminek igazi nagy célja nincs, de mégis mindenkinek/valakinek kell). Pont az aranyórás szekvenciát tette be az író tanár, és szépen levezette az egészet Christopher Walken szemén keresztül. Nos, nekem leginkább innen van  igazán szép és maradandó élményem.

pf04.jpg

Tarantino úgy kellett a 90-es évek elején a filmiparnak, mint éhezőnek egy falat kenyér. A bealvó Hollywood és úgy az egyetemes filmvilág apátiába zuhanását, ez a hétköznapi konvenciókra magasból szaró videótékásból, önjelölt filmrendezővé avazsált ember rángatta ki, és mutatta meg, hogy nem kellenek a műfaji kötöttségek (tökélyre is fejlesztette 10 évre rá a Kill Bill filmekben). Lehet röhögni a fogyasztói társadalmon, a filmesztétákon, a szakmán és ami a legfontosabb magunkon (lásd. a film első insertjét). Nem pusztán a műfaji játékok stíluskavalkádja a Ponyvaregény. Annál sokkal több. Egy ízléses zenei csemege, színészi örömjáték, óda a filmnek, óda a filmírásnak. Egy expresszív erőszak balett, játék az idősíkokkal.

pf01.jpeg

Amennyiben a Kutyaszorítóban előtte az elitbe röpítette a jó Quentint, a Ponyvaregény rögtön a trónra ültette. Ez persze az amúgy is eléggé erősen egoista rendezőt még nagyobb önsimogatásra késztette, amit azóta is magáénak vall (és a legfontosabb, hogy őszintén vall, és magát a legjobbnak bélyegzi). A legnagyobb móka az idősíkok kibogozása, a történet szekvenciák egymás mellé illesztése. Ezt lehet úgy csinálni, hogy nagyon megterhelje az embert (Memento) és lehet úgy, hogy az átlagnak is megérthető legyen. Ez utóbbi. Könnyű kiröhögni a lecsúszott boxolót, a bárgyú alvilági tagot, a kisstílű drogosokat, vagy akciókat el-elszúró végrehajtókat, a nagy megváltó tervet sebtében kieszelő idiótákat, de Tarantino ezt is okosan oldja meg, hiszen valamennyire fricska a globalizálódó Amerikának, az alvilágnak és a társadalom perifériáján rekedteknek. De csak épp annyira, hogy érezzük, itt gond is van, nem csak poén.

pf05.jpg

Felesleges kielemezni az elképesztően jól megírt párbeszédeket, amelyeket minden túlzás nélkül lehet idézni folyamatában. A remek színészi játékot Bruce Willistől kezdve Uma Thurmanen és John Travoltán át Sam Jacksonig. Ez az a film, amire bármelyikük karrierje csúcspontjaként hivatkozhat egész színészi karrierjét szemlélve.

Összegzés: Quentin Tarantino kifújta a szakma orrát ezzel a filmmel, és azóta sem sikerült megközelítenie másoknak ezt a minőséget. Lelkes követői ugyan akadnak, de ez egy más szint. Lecke színészvezetésből, zene válogatásból, dialógus és történetírásból, de legfőképp egy olyan dologból, ami nem tanulható és elsajátítható: Stílusból és kúlságból.

9_5.jpg

Jackie Brown

1997

"A legérettebb Tarantino film." Legtöbbször ezzel a mondattal elintézik a Jackie Brown-t. Szerintem meg a legérettebb "nem" Tarantino film.

jb01.jpg

Bár közmegegyezés alapján nem tartják az életmű legjobb darabjának. Sőt. Legtöbbször nem is jön szóba, ha a mester filmjei előkerülnek. Nem hallottam még beszélgetést, ami úgy hangzott volna el, hogy "...mint a Jackie Brown-ban". Ennek egyik oka, hogy itt van a legkevesebb ütős duma. Tartom, hogy ez a film annyira nem Tarantinos, hogy már már Coen tesós inkább. Fekete humor, kisemberek szerencsétlenkedése, átlagos történetvezetés, ami fel-feldob csavarokkal. Viszont, ami biztos, hogy a zenék megint brutálisan jók. Minden Tarantino filmben csúcspontok.

jb02.jpg

Jackie (Pam Grier) stewardessként dolgozik, de olykor bevállal pár rizikósabb fusit is Ordellnek (Sam Jackson). Amikor egy fontoskodó zsaru (az isteni Michael Keaton) kiszimatolja a bulit és lebuktatja Jackiet, választás elé állítja: Vagy sitt, vagy segít elkapni Ordellt. Eközben egy óvadékügynök, Max, aki füli szerelmes a nőbe (Robert Forster zseniális a szerepben) hihetetlen rizikós, de akár működőképes tervet eszel ki, belevonva két suttyó figurát, Louist (Robert De Niro) és Melianie-t (Bridget Fonda) is.

jb03.jpg

Történetileg a legkoherensebb, szögegynesebb Tarantino mozi. Érezte, hogy a Ponyvaregény jól megérdemelt sikere után egyet váltania kell. Okosan, mert nem túllicitálni akarta annak a filmnek a sikerét, hanem valami mást. Emiatt is lehet, hogy kissé fintorogva, óvatosan nyilatkoztak a kritikusok és a nézők is a Jackie Brownról, ami sosem jutott olyan kult státuszba, mint az elődei, vagy néhány utóda.

jb04.jpg

Ez a megosztottság azért utal arra, hogy akárhogy is, de beszédtéma és jelenség a rendező munkája. Véleményem szerint ez annak fog tetszeni, aki nem annyira csípi a vért és erőszakot, illetve, azoknak akiket zavar ha dumagyáros írónk folyamatosan szófosást tartat színészeivel, mert itt behúzta a kéziféket alaposan. Ugyanez igaz a színészi játékra is. Mindenki roppant idegesítően enervált. Nyilván koncepció volt, de Samuel L. Jackson és De Niro is folyamatosan lassítót szed, nem beszélve Bridget Fondáról. Nincsenek nagy trükkök a karaktereknél sem. Nem rejtegeti a jellemüket Tarantino, mint szokta, hogy aztán egy nagy jelentnél robbanjanak. Kivéve talán De Niro, de ő meg végig annyira gyönge, hogy mire eljutunk a 140.percig kb, már nem biztos, hogy érdekel.

Összegzés: Hogy ez e a legérettebb Tarantino film, nem tudom. Nekem mindig kakukktojás marad az életműben, annak ellenére, hogy tetszett. Ez inkább egy korai Coen film, ami szintén nem rossz, de valahogy se nem túl stílusos, se nem túl emlékezetes.

8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6714801352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pic 2019.07.10. 03:18:50

A Jackie Brown egy szenzációs krimi. A régi filmek hangulatát idézi. Nem pörög ezerrel, nincs a folyamatos CGI orgia meg vad, naaagy, látványos képek.

Ahogy írtad ez a film lassan hömpölyög, megállíthatatlanul megy és mindenki tudja, hogy valami nagyon nagyon rossz dolog felé megy a sztori amiben lehet, hogy mindenki meghal.

A karakterek meg azért nagyon jók, mert mindegyik nagy spiller akar lenni és a saját szintjükön, a saját közegükben még menők is és nem is bénák, de közben nagyon jól lejön mindenkinek, hogy ezek azért pitik, igazi gettóbeli külvárosi bunkók, oltári nagy suttyó parasztok.

Szerintem De Niro pont nem gyenge, hanem nagyon jól hozza a karaktert és a probléma pont az amiért gyengének érzed, hogy a karakter nagyon irritáló, mert szöges ellentétben áll a De Niro életművel.

Folyamatosan azt várnánk, hogy a karakter majd egyszer csak ROBBAN és valami durván beindul, HISZEN a nagy De Niro játssza a szerepet!!! .... de nem, mert a karakter tényleg "csak" egy valaha volt keményfiú, egy igazi sittes, kisstílű, piti bűnöző, aki pl. a Maffiózókbeli De Niro oldalán mondjuk a zs kategóriás egyszer használható ágyútöltelék katona szerepét tölthetné csak be a rendszerben.

De még erre is csak Samuel L Jackson "rajongása" utal a filmben amit nagyon jól ellenpontoz De Niro és láttatja velünk, hogy ez már csak az árnyéka a régi keményfiúnak. EZ egy fogatlan oroszlán, ez egy öreg, megfáradt, belassult és elhülyülőfélben félben levő agyilag zokni "bácsika" akire a szakadt gatyánkat nem bíznánk rá, nemhogy a pénztárcánkat vagy valami hasonlót.

Szerintem De Niro nagyon jól hozza a megfáradt sittest aki érzi, hogy nem jó helyen van, de nincs hova mennie, nem tudja felvenni a ritmust, nem érti a szituációt és szenved és csetlik botlik.

Egyébként meg csak annyit mondok , hogy "Ennyit Japánról"

gigabursch 2019.07.10. 09:35:44

Ebből csak a Ponyvaregényt láttam.
A filmben a legzseniálisabb, hogy nincs igazi főszereplője. Mert mindenki mellékszereplőt játszik.

thedirector 2019.07.10. 11:21:40

@Pic: Szuper volt olvasni! Örülök, hogy írtál!
@gigabursch: Valóban, jó megfigyelés!
süti beállítások módosítása