Isteni film lett a Zöld könyv
2019. január 14. írta: thedirector

Isteni film lett a Zöld könyv

Zöld könyv – Útmutató az élethez

Green Book

2018

Arra azért szerintem kevesen fogadtak volna, hogy a gagyi-szerethető romkomok és vígjátékok felkent pápája Peter Farrelly fogja szállítani az év egyik legjobb filmjét. Mit is várhattunk egy olyan alkotótól, aki megteremtette a Dumb és Dumbert, viccet csinált a skizofréniából (Én és én meg az Irén), túlsúlyból (A nagyon nagy Ő) a „megcsalásból” (Elhajlási engedély). Mi maradhatott még ki? Naná, hogy a rasszizmus.

gb01.jpg

Valljuk be, bármennyire is viccesek ezek a filmek (de ide vehetjük az egyik legsikerültebbet, a Tökös tekést is) azért egyáltalán nem nevezhető a filmművészet csúcsainak, köszönhető annak, hogy mindig túltolták a Farrellyk a poént. Legyen az már hihetetlen nagy hülyeség, nem sikerült vicc vagy túl sok pisi-kaki humor.  És mi a helyzet most? Hát egy nagyon éles váltás. Tony Lip (Viggo Mortensen) olasz család sarja. Bronxi faszagyerek, akinek nagyobb a szíve, mint az esze és előbb jár az ökle, mint a szája. Mikor munkanélkülivé válik, jön egy lehetőség, hogy pénzzel segítse népes családját. Egy afroamerikai jazz zenészt kellene kísérnie a 60-as évek déli államaiba, zenei turnéra. Amennyiben életben marad a férfi és minden koncerthelyszínen fel tud lépni, megkapja a pénzét.

gb02.jpg

Azon túl, hogy délen még manapság is megkergetik a négereket olykor az utcán, a hatvanas években ez maga volt az öngyilkos küldetés.  Ehhez jön, hogy maga Tony is ellenérzéseket tanúsít a kisebbség iránt.  Szóval itt van nekünk két teljesen ellentétes karakter, akiknek a bőrszínük, az életről alkotott felfogásuk, iskolázottságuk, érdeklődésük nem is lehetnek különbözőbb. Dobjuk be őket egy közös road movieba, adjunk hozzá egy csipetnyi drámát, helyenként szentimentalizmust, értekezzünk fontos témáról és bumm, kész is az ideális  mindenki által élvezhető film.

gb03.jpg

Hangozzék bármennyire is panelesen ez a film egyszerűen parádés. Mostanában eléggé kelendők a díjátadókon a szegregációról szóló filmek, gondoljunk csak a 2010-es évekre, amikor is olyan filmeket jelöltek Oscarra (vagy nyertek), mint a The Help, a 12 Years a Slave, Fences vagy a Selma.  A Green Book mégis más. Farrelly azt csinálta, amiben a legjobb. Nevettet. Nagyon intelligensen viccel ki egy témát. Ha hasonlítanom kellene valamihez azt mondanám, ez a rasszizmus 50-50-je vagy Életrevalókja (ellenben nem tartom jogosnak a Miss Daisy sofőrje hasonlatokat).

gb04.jpg

Az egész téma és feldolgozása halálra lenne ítélve, ha nem találták volna meg rá Mahershala Ali és Viggo Mortensen párosát. Hiszem…nem is. Tudom, hogy nélkülük ez a film most sokkal rosszabb lenne. Mortensen lazán hozza az év legjobb férfi alakítását. Ott kellene szorongassa a kezében az Oscar díjat.  Prosztó, de nagyszívű alakítás talán sosem volt még ennyire szórakoztató. Mortensen tolmácsolásában pedig ez a karakter arannyá válik. Nehéz alakítás bármennyire is könnyűnek tűnik eljátszani egy tahót aki evés közben cigizik, majd elnyomja a csikket a hamburgere maradékában. Farrelly folyton újszerű szituációkba dobja be, ahol új oldalát kell bemutassa. És Isten gyere le, meg is mutatja. Van nagydumás kidobó, sumákolós, érző barát, szerelmes férj és jó barát.  Ali is parádés, a nyugodt, és méltóságteljes zongorista szerepében. Az ő karaktere sem kevésbé komplex, inkább csak máshogy maradandó. A magasan hordott orrú, önérzetes tanult ember esti alkoholizálása közben előjön a magányos, sértett, a kirekesztés miatti fájdalom és tehetetlen düh, ami finoman átterjed a nézőre is.

gb05.jpg

Farrelly viszont van annyira (és mindig is volt) kreatív alkotó, hogy felfedezze a történet kettősségében rejlő lehetőséget és meg sem próbál árnyalni. Ez egy szó szerint fekete-fehér történet. Szembesít azzal, hogy milyen álságosan képmutató világban élünk, ahol az úri nép fontoskodik, egy néger zongorista előadása alatt, majd az utolsó billentyű leütése és a taps elhalkulása után, nem engedik, hogy velük egyen, hogy a mosdójukat használja. Ebben tetten érhető a kiegyensúlyozatlanság, hiszen író-rendezőnk mindent alárendel a film szórakoztató mivoltának, a tanulság bemutatásának és annak, hogy az események gördüljenek előre. Az egész mozi olyan, mintha a 90-es évekből maradt volna ránk, mind stílusában, mind szerkesztésében, ám ezt egyáltalán nem hibának rovom fel.

gb06.jpg

A film csodásan meséli el egy barátság kezdetét, az előítéletből épített falak lebontását, magától történő lebomlását. Lehet különböző bőrszín, iskolázottság, beállítottság, családi, anyagi helyzet, ha két ember megérti egymást, független most az alá-fölérendeltségi viszonytól, kerülhet baráti kapcsolatba, és ennek elmesélésében igazán remek a Green Book. Néha ugyan át- átteszi a lábát a giccs határán, de mindig sikerül visszahúznia éppen.  És a Farrelyktől nem várt módon van a filmnek nagyjelenete, amikor az ember levegőt sem igazán mer venni.

Összegzés: Sokszor használt téma, új stílusban elmesélve. Peter Farrely nem találta fel újra a spanyolviaszt. De barátságról és szegregációról talán ennyire intelligensen humorosan beszélni ritkán látunk filmet. Egy ilyen magas ponthoz pedig nálam ennyi is elég. Najó, tényleg kellett még az a zseniális Viggo Mortesen!

9.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr314561458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2019.01.15. 07:48:30

"Farrelly azt csinálta, amiben a legjobb. Nevetett. Nagyon intelligensen viccel ki egy témát."

Nevettet.

Csak az értelmezés okán, egyébként egyáltalán nem számít az elütés, és a nyelvtannácik seggfejek.

thedirector 2019.01.18. 13:06:03

köszönöm, javítottam!