Nem lehetett volna tökösebb ez a film?
2018. december 14. írta: thedirector

Nem lehetett volna tökösebb ez a film?

BlacKkKlansman - Csuklyások

BlacKkKlansman

2018

637057909.jpg

Spike Lee elég régóta tartozik már a rajongóinak jó filmmel. Idénre felgyülemlett benne (saját elmondása szerint) akkora adag keserűség és indulat, ami újra elérte nála, hogy előrántson valami meglepőt a kalapból. Igaz, amíg a kezét figyeljük csal a mutatványhoz, ami még így is működik, de sajnos végül nem annyira, amennyire kellett volna.

Ron Stallworth (John David Washington) fekete létére zsaru lett, egy olyan korban, amikor feketének lenni még mindig nem életbiztosítás Amerikában. A férfi erős jellemű, intelligens ember, aki egy óriási lehetőség birtokába kerül. Lehetősége van beépülni az Amerikában már erősen a szárnybontogatáson túl lévő Ku Klux Klánba. Mivel nyilván négerként nem lenne erre módja, így egy másik (mellesleg zsidó) nyomozót, Flipet (Adam Driver) küld maga helyett. A munkát úgy osztják meg, Ron intézi telefonon az ügyeket, rendezi a beépülést a KKK-ba, míg Flip elvégzi helyette a munka nehezebb, személyes részét.

101.jpg

Az igaz történeten alapuló sztori már ebből a pár sorból is látszik, hogy elképesztően hihetetlen és mondjuk rá: komikus. A film viszont még durvábban belehúz a jelenetekbe. Azt az igazságosság jegyében jegyezzük meg, hogy a történetre az a Jordan Peele lelt rá, aki egy hasonlóan eltúlzott történetet már tavaly levezényelt a Get out! személyében. Lee erősen politizáló és szatírában szintén ügyesen mozgó személye viszont ajánlkozott a rendezésért. Amúgy is a 90-es években a fekete filmes mozgalom egyik ikonja volt, így most az eltengett-lengett évtizedek után itt volt a lehetőség újra a rivaldafénybe kerülni.

1_5qhfdhykxkdcsyaqfownjq.jpeg

Kezdjük azzal, hogy amiben Ő nagyon jó, az most is nagyon jó. A korrajz (a 70-es években járunk) remek. A ruhák, hajak, zenék, divat, beszédstílus, reagálások a világra, politikai és rendőri elit mind mind. Menő az egész, a milliő is és a karakterek is. Driver és Washington is nagyszerű külön-külön, de együtt semmi kémia nincs. Viccesek, kőkemények, de nem egy térbe valók. Lee nem is sokat játszatja őket együtt. Ellenben a KKK fő tagjait alakító Jasper Pääkkönen, Topher Grace és Fredrick Weller nagyon élik a genyák alakítását. Főleg ki kell emelni a teljesen vállalhatatlanul pszichopata és rafinált, kisebbségeket messziről kiszagoló Jasper alakítását. Legjobb mellékszereplők között minimum ott a helye.

58014960_max-e1534382430591.jpg

Az is elvitathatatlan, hogy Lee nagyon megkezdi a filmet. Az első óra úgy elrepül, hogy észre sem vesszük. Izgalmasan építi a sztorit a beépüléssel, a klán megismerésével és a mellette párhuzamosan alakuló és erősödő fekete mozgalommal is (ami végül végig súlytalan érzetet kelt). Aztán ahogy átbillenünk a film közepén, egy picit megakad a ritmus, és unalmassá nem válik, de ritmustalanná igen. A végén pedig akkora finálét kanyarint Lee, amit nem néztünk volna ki ebből a moziból. Viszont a legnagyobb probléma az egész filmen végighúzódik és ez alaposan rányomja a végeredményre a bélyegét. Nevezetesen, hogy nem elég tökös a film. Nem bátor. Azt hittem Lee-t tényleg felbőszítette a Trump éra és akár már a "first America" rigmus kihoz belőle annyit, hogy odabasz. Vagy ha nem is direkt izmozik, de szatíraként jobban elmer szállni, de végig jólfésült maradt a film. Vannak bevállalós részei, direkt eltúlzásai is, sőt. De ez egy Tarantino kezében arannyá vált volna és mennybe ment volna. Vártunk az ágyúdörrenést, de végül egy dugóspuska pukkanása lett, ha csak a témát nézzük.

Összegzés: Ez van. Lee ideges a társadalmunkra és az amerikai politikai erő jelenlegi állapotára. Ez nem vitás. Az is, hogy nagyon jó filmet készített, de ez pont annyira jó, hogy még vitázni se kelljen róla. Nem indít be párbeszédet, nem dönt tabut. Végig jól fésült marad, némi pimaszsággal. Viszont megnézni érdemes, mert az biztos, hogy piszok módon leköti az embert.

7_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr514482408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.