Lehet, hogy már most láttuk az év legjobb filmjét?
2018. március 16. írta: thedirector

Lehet, hogy már most láttuk az év legjobb filmjét?

Floridai álom

Florida Project

2017

A „kissé” erőltetett és abszolút a La La Land magyar címét meglovagolni vágyó fordítás ne csapjon be senkit. A legkevésbé sem hasonlítható össze a két film. Talán az álmodozás mind a kettőben benne van, de amúgy, távolabb nem is állhatnánk egymástól. Igaz az eredeti cím sem sokat árul el a filmből.

fp1.JPG

Na, de majd mi. A F.Á. Sean Baker új filmje (Ő rendezte a nálunk moziba nem került Tangerine című iPhone-nal forgatott filmet). Helyszínűnk Disneyland „árnyékában” álló, világos lila lepukkant motelcentrum. Ide azok járnak, akik 1-1 éjszakára megszállnának Miki egérék előtt, kinyújtóztatva lábaikat a hosszú utazás után és a nagy kaland előtt. De ez a film nem róluk szól. Hanem azokról a társadalom perifériájára szorult hányattatott sorsú emberekről, akiknek a pár kilométerre lévő „varázs kastély” örökre csak a vágyakozás és az álom tárgyát testesíti meg. A motelt szegények, munkanélküliek és egyik napról a másikra élők népesítik be zömmel.

fp2.jpg

Itt ismerkedünk meg főkaraktereinkkel. Moonee-nal (Brooklynn Prince), Scootyval (Christopher Riva) és Janceyvel (Valeria Cotto). Ők a gyerekek, akik mindennapos csínytevéseikkel borzolják szüleik és a motel aranyszívű gondnokának Bobbynak (Willem Dafoe) az idegszálait. Az ő szemükön keresztül látjuk azt a fajta megpróbáltatást, napról napra (túl)élést, ami miatt hamar összeszűkül a gyomrunk. Betekintést kapunk nyomorba, a pénztelenségbe, a szülői felelőtlenségbe és a muszájból kialakuló barátságokba.

fp3.jpg

Nehéz megfogni a F.á lényegét, mivel komplex történetről nem beszélhetünk. Inkább életképekről. Baker óriási munkát végzett azzal, hogy leginkább karakterekkel és milliővel elrángatja filmjét a célszalagig és úristen de át is szakíttatja vele. Minden túlzás nélkül olyan ritka érzékeny és természetes filmmel van dolgunk, ami szerintem tíz évente egyszer születik. Talán még ritkábban. Iszonyatosan tűpontos érzék kell ahhoz, hogy valaki úgy írjon meg egy két órás filmet sanyarú sorsú emberekről, hogy egy pillanatig se ítélkezzen, akarjon szánalomért könyörögni. Őt a kisember érdekli. Nem a bűnöző latínó ex, hanem a kapcsolatot elszenvedő, neurotikus családanya. Nem szépeleg, nem konstruál hőst, nem engedi hogy sírjunk rajtuk. Mégis szívfacsaró és csodás film.

fp4.jpg

Nála minden az ami és mindenki az aki. Mooney édesanyjáról pl. Halleyről (Bria Vinaite)  nem sokat tudunk. Annyit mindenképp, hogy lánya feltehetőleg nem tervezett volt. Apuka nincs, ő pedig húszon pár évesen inkább egy felelőtlen tesó, semmint egy jó szülő. Mégis próbálkozik. Ő a film egyik drámai pontja, aki rohan az elkerülhetetlen végpont felé. A gyermekek egyszerűen tökéletesek. Főleg Brooklynn Prince alakít óriásit. Talán a Szoba óta nem volt ennyire természetes gyermeki alakítás. Baker pedig nagyon jó rendező. Mindig pont megáll annál a pontnál, ahol filmje még komolyan vehető marad. Nem használja túl a gyermekeit és tudja, mi áll jól még nekik. Természetesség.

fp5.jpg

Ugyanilyen nagyfokú elegancia jellemezte, mikor Bobby karakterét megírta. Dafoe sosem volt karrierjében még ennyire jó és sosem találta még meg szerep, ami ennyire jól áll neki. Picit mogorva, tartózkodó de nagyon nagy szívű motel „mindenes”. Odafigyel a gyerekekre, megjavítja a károkat, amiket a csínytevések közben követnek el és mindenkihez van egy emaptikus, jó szava. De ott van az ő ráncaiban is az évek alatt megélt tragédia. Hogy nem mutatja ki, de imádja a gyerekeket, mégsem engedheti közel őket magához, mert itt minden szoba ajtó mögött ott lappang a tragédia, a kilátástalanság. Ott visszhangzik  a „nem a te dolgod” hangja.

fp6.jpeg

Baker nem helyezi a vállára a filmet, sőt! Senki vállára sem. Nem ad nagy pillanatokat senkinek. Egyformán jó alakítást hoz ki mindenkiből képességének megfelelően. Mivel függetlenfilmes talajról jött, nem használja az ezerszer látott dramaturgiát, fordulatokat, hollywoodias szokásokat. Nyilván nem véletlen választott helyszínnek Disneylandet. Rá akar világítani azokra a szerencsétlenekre, akik a nagy amerikai álom, a szórakoztatóipar szó szerinti árnyékában élnek. Ami még külön öröm volt számomra, hogy abszolút kis költségvetésű filmről beszélünk, mégis annyira éltek a képei, a jelenetei. Csodálatosan volt fényképezve. Néhányat be is tettem ide.

fp0.jpg

Összegzés: Nem tudom mikor láttam utoljára olyan filmet, ahol a torokszorító fájdalom, az öröm, és a boldogság ennyire párhuzamosan ment egymás mellett. Igazán életigenlő film, ami nagyon természetes, őszinte és közel áll a hibátlanhoz. Vegytiszta csoda, amiből tényleg nagyon ritkán kapunk ekkora mennyiséget (szerintem legutóbb az Utódok állt ehhez ennyire közel). Könnyen lehet, hogy már az év első heteiben megvan az év filmje.

További remek képek és infók a mafabon!

9_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6313742958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.