47 méter mélyen

47 Metes Down

2017

Önvallomással kell kezdenem. Imádom a cápás filmeket. A Cápa az egyik kedvenc állatos horrorom, de eléggé nagy mértékben vagyok hajlandó fogyasztani egyebeket is. Na nem  Megashark vs Giant Octopus fajta rémségeket. De megmártózom egy kellemes hűs vizű b kategóriás medencében is. A kedves olvasó biztosan kerek szemekkel néz, hogy vajon miért került a mozikba egy kis költségvetésű B cápás film. Az ok tök egyszerű: A zátony. Blake Livelly nevével eladott látvány cápás film ugyan nem robbantott kasszát de azért éhen nem haltak az alkotói, és a kritikusok is inkább szerették mint sem. Mi is visszafogott lelkesedéssel írtunk róla, de az augusztusi pangásban tök jól esett ez a remekül pozicionált filmecske.

A 47 méter mélyen egy cseppet hálátlanabb szerepben van. Eleve kevés pénzt kaptak, nincs semmi húzónevük és már egy ideje elérhető külföldön. Mégis úgy gondolták idehaza megéri a kockázatot megfuttatni a moziban. Jól tették. No, nem azért, mert a film valami csúcsalkotás lenne, de őszintén megvallva ezerszer inkább ilyen filmek kerüljenek a kínálatba, mint a hót unalmas, lerágott csont, szakácskönyvből összekutyult „Jessebelle, Insidious meg kitudja, nevét sem jegyzem meg holnapra annyira uncsi” filmek. Van pár nagyon jó indokom rá:

Egyrészt annak ellenére, hogy ebben a filmben is végletekben gondolkodnak, mégis képesek voltak néhány szabályt erősen felrúgni az alkotók, ami miatt a végeredmény meglepő és a műfajában talán még nagy jóindulattal újszerűnek is hat(hat). Egy testvérpár búfelejtés és új kalandok gyanánt belemegy egy idegen férfi csoport invitálására, hogy lemerüljenek az óceánba, egy cápafigyelő ketrecben, meglesni, hogy 6-8 méteres cápák köröznek körülöttük. Nyilván jó móka lehet csakis. Aztán a ketrectartó kötél elszakad a lányok pedig lent találják magukat 47 méter mélyen egyedül a ketrecben, és szűk egy órányi levegővel, nulla búvár ismeretekkel kellene feljutni valahogy a felszínre.

Nyilván eddig abszolút a nagykönyv szerint van összerakva a film: Fogyó levegő, mint időtényező,  pipa. Megfelelő tudás hiánya, pipa. Rájuk támadó ellenség, pipa. Folyamatos illogikus gondolkodás és hangoskodás, pipa. De mégis sikerült elérni, hogy az operatőri munkával és a B filmek koronázatlan zaj és  - állítólag – zeneszerző királyának Tomandandynak olyan hatásos atmoszférát teremteni, hogy beszippant és nem enged. A feszültség a tetőfokára hág. A szituációk bár a mozi székből nem átélhetőek, de hitelesek. Nagyon ritkán megyünk át olcsó húzásokba (van azért pár) és abszolút képes volt a film helyén kezelni magát.

Külön örömteli, hogy időben sincs túlnyújtva. Cakkpakk stáblistával nincs 90 perc az egész. Nem is kellett volna több. Határozottan jót tett, hogy mindössze 5 millió dollárt szántak a filmre, mert nem tékozolták el, hanem megpróbálták a lehető legtöbbet kihozni. A cápák nem hótgagyik, és tényleg igyekeztek azt a kevés jelentet emlékezetesre keverni, amikor megjelentek.

Összegzés: Kicsit kiszámítható, kicsit gyengécskén beszéli el, amit akar, de azt gondolom, ha minden B film legalább ennyit tudna, nem lenne sértő a kategória elnevezés. Nekem annak ellenére is tetszett volna, ha pl. nincsenek benne cápák. Egy roppant feszült, véres, olykor bátor dráma-thriller.

Érdekességek még a mafabon