Ezt az öt filmet fogod júliusban megnézni!
2017. július 07. írta: thedirector

Ezt az öt filmet fogod júliusban megnézni!

Öt film, amit júliusban MEG KELL nézned!

…és ne kezd úgy, hogy nem! Úgyis meg fogod. Ugyanis az eddigi meglehetősen bénácska idei év, és úgy en bloc a blockbuster szezon összes jó filmje júliusban fog debütálni. Már ha hihetünk a szóbeszédnek.

1 Nyomd Bébi, nyomd! (Baby Driver)

Június 29.

bab2.jpg

Igaz rögtön csalni vagyunk kénytelenek, mert ez a film még június utolsó csütörtökén debütált, azaz egy hete, de az biztos, hogy csak a következő egy hétben fogja magának felfedezni mindenki. Ugyanis Edgar Wright az év legjobb, legvagányabb filmjét pakolta össze, olyan laza és elegáns módon, amitől kb. szétrobban a vászon. Bámulatos stílusbravúr egy fülcsengéstől szenvedő, szemtelenül fiatal és tehetséges sofőrről, aki az egész életét a zenei ritmusokra komponálja és tervezi a bankrablók szöktetését. Aki már látott Wright filmet (a nagysikerű Cornetto trilógia) tudja micsoda pörgő vágás, dögös zene és arcátlan humor, akció kavalkád várható. Mindenképpen nézzétek meg.

2 Pókember:  Hazatérés
(Spider-man: Homecoming)

Július 6.

spid.png

Már kint vannak az kritikák az ifjú Pókemberről (Tom Holland), és a Marvel ismét nem okozott csalódást. Egy kellemes 94%-os Rotten arány egy ilyen filmnél több, mint fenséges. Az alkotók ígéretet tettek, hogy ezúttal harmadjára nem lesz nagy erő, nagy felelősség és Ben bácsi mantra.(hamarosan mi is megkritizáljuk) Viszont egy tök új, kamaszos oldaláról mutatják be az ifjú Pókit. Ráadásul a film stílusa megidézi a John Hughs által (is) naggyá tett 80-as évek kamaszfilmjeit. Ha ez nem elég Michael Keaton ismét képregény filmben és ismét madár jelmezben. Fincsi

3 A majmok bolygója: Háború
(The War for the Planet of the Apes)

Július 13.

warfor_1.jpg

Nagyon ideje volt már végre egy új, remek trilógiának és ez a makik sorozat képében fog beteljesedni. Egyelőre csak szépet és jót mondtak a filmről, amely végre eljutott az igazi háborúig és nem ejtenek foglyokat. Woody Harrelson és Cézár összecsapása garantáltan a nyár legjobb blockbustere lesz. Sőt ennél tovább mentek a kritikusok: Az eddigi legjobb és legmegindítóbb blockbuster lesz. A Star Wars óta a legjobb scifi trilógia és hasonló elragadtató kritikákat olvashatunk, amerre csak nézünk. Alig bírjuk kivárni.

4 Valerian és az ezer bolygó városa
(Valerian and the City of Thousand Planets)

Július 20.

vale.jpg

Luc Besson nagyon nagyon rég csinált már igazán jó scifit. Sőt igazán jó filmet is. Most viszont itt a lehetősége. Talán eddigi legnagyobb vállalkozását hozta tető alá, az idén ötven éves francia képregény formájában. Nem nagy szavak elnézve az előzetest, amely olyan, mintha az Avatar és az Ötödik elem szerelemgyermeke lenne egy csipetnyi Star Wars-zal. Nagyon szurkolunk, hogy a rengeteg fajt felhalmozó metropoliszt megtámadó és elpusztítani kívánó erőt megállítsa Valerian (Dane Dehaan) és Lauraline (Cara Delevinge). Az egyetlen kételyünk pont az, hogy Luc Besson kezében hogy válik arannyá ez a piszok jó alapanyag. Na meg a főszereplő páros sem az egyöntetű kedvelhető színészpáros, de cáfoljanak ránk.

5 Dunkirk

Július 20.

dunk.jpg

Mindenki meglepetésére Christopher Nolan ezúttal szakít a scifivel és életében először háborús drámát forgat. Mivel egy Nolan film mindig eseményszámba megy (jó lehet, hogy az Eredet óta kicsit esik a színvonal a filmjeiben lásd: itt és itt) , úgyhogy kénytelenek leszünk megnézni, miképp meséli el a történelem egyik legnagyobb mentőakcióját. Szokásához híven mindent próbált valós helyszíneken, a legkevesebb CGI-jal forgatni. A filmre nézve (és a korhatár karikára, 12 éven aluliaknak nem ajánlott) nem egy piszkos, véres, gibsoni háborús drámát fogunk látni, hanem egy sokkal tisztább, egyenes vágásúbb filmet. De Nolannél sosem lehet biztosra menni. Úgyhogy nagyszabású akciókat, csavarokat, idegtépő feszültséget és világbajnok Hans Zimmer zenét várunk, az eddigi legrövidebb Nolan filmtől (1óra 46perc). Főbb szerepekben: Tom Hardy, Mark Rylance, Cillian Murphy, Harry Styles.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr212647813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lector Oris 2017.07.07. 23:50:15

Ebből a Dunkirk a valódi érdekesség. Látvány, sztori, történelem, valósághű megjelenítés, Christopher Nolan (Interstellar) rendezésében, Tom Hardy főszereplésével.

Egy film, ami bemutatja a II. világháború egyik legkülönlegesebb fejezetét: azt, amikor a hitleri német hadsereg sikeresen lerohanja Nyugat-Európát, majd érthetetlen okokból megtorpan és hagyja, hogy Angliába menekítsék a Dunkirk környékére szorult, legyőzött angol, francia katonákat. 330 ezren megmenekülnek, 32 ezren ott halnak meg.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.07.08. 04:48:34

A Nolannak nagyon örülnék, ha nem háborús lenne, amit viszont ki nem állok. Szóval minimum kétesélyes, hogy megnézem-e egyáltalán, nemhogy majd júliusban és moziban.
A többiből egyedül a Valerian, ami valamennyire megmozgat, bár kétlem, hogy sikerül egy újabb Ötödik elemet összeeszkábálni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.08. 06:43:05

A Valeriant majd letöltöm, a többi szemét. A Dunkirk is, propagandafilm.
Szuperhősös majmos szarságokat meg ingyen sem.

2017.07.08. 07:26:31

Amcsi szemét mind. Biztosan nem nézem meg egyiket sem.

gyurma6 2017.07.08. 08:00:46

A Dunkirket, majd egyszer otthon, a többinek nem néztem az elődeit sem, hasonlokat sem, ezek sem érdekelnek. Inkább olvasok

Buchhalter 2017.07.08. 08:12:22

@Before: egy kicsit mozdulj már ki a komfort zónából.A soraidból árad az üresség és az információ hiány. A Valerian nem egy 5 elem akr lenni hanem egy 50 évvel ezelőtt indult francia képregény filmre vitele.Ha ráguglizol sok mindent megtudsz a háttérről.

LúzerMan 2017.07.08. 08:14:51

Nem vagyunk egyformák, kinek ez tetszik, kinek az. Erről felesleges fika-cunamit indítani.
A felsorolt 5 film többnyire a látványra koncentrál, sok újdonság nem várható, de hát még nem láttuk őket.
Az a kérdés, hogy a Dunkirk-ben mennyi a tényszerű elem. (Nem maga a történés, hiszen a kisemberekről nincsen sok feljegyzés, hanem a történelmi környezet.)
A Valerian-t várom, ha a látványorgián túl van benne valami, ami ezen túlmutat, akkor pozitívan értékelhető.

Buchhalter 2017.07.08. 08:15:46

@hullajelölt88: ezt bebuktad . Luc Beson mióta amerikai? A Valerian teljes egészében francia produkció.A Dunkirk meg angol ! A Pókember és a Nyomd bébi tényleg egy amcsi hulladél. A Majmok bolygója első rész még érdekes volt a második túl lett nyomva akcióval.

Kelly és a szexi dög 2017.07.08. 08:37:59

Tényleg lesz két érdekes is...

Lucifer Morningstar 2017.07.08. 08:59:42

Nézi a fene. Ez a felszólító mondatos címadó baromság csak a hozzád hasonló hülyéknél működik.

2017.07.08. 09:51:29

@Buchhalter: hát nem t'om... manapság az nem sokat jelent, hogy egy-egy színész, rendező, producer honnan származik, a filmek elsöprő többsége ugyanaz a színvonaltalan amcsi szenny, mert onnan jön rájuk a pénz. De ha igazad van és ez tényleg nem a megszokott mocsok, akkor lehet, hogy egyszer megnézem. Talán a tévében, mert moziba úgy tíz éve csak elvétve járok. :)

Egy Hun Hunniából 2017.07.08. 11:35:40

Én megvárom Alicia Vikander következő filmjét, ezek helyett a nyomik helyett. Neki csak az amcsi mintájú kémfilmje volt kramanc!
Addig meg inkább a strand, ha már nyár van! :-)

Pardes 2017.07.08. 11:56:37

Nem ezt az öt filmet fogom júliusban megnézni!
Öt film, amit júliusban NEM KELL megnéznem!
...és úgy kezdem, hogy nem! Úgysem fogom.

(Jótanács: ne parancsolgass az olvasóidnak, főleg ne ilyen bunkó stílusban, mert többet nem jönnek vissza. Ahogy én sem.)

Fabius Q 2017.07.08. 13:55:44

A Dunkirk érdekesnek ígérkezik, nagyon erős látványvilággal. Egészen biztosan megnézem. A többi kicsit gagyi kategóriának tűnik nekem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.07.08. 15:46:27

@Buchhalter: örülök, hogy így felizgattak a soraim. A te soraidból sajnos a helyesírás másodlagos fontossága és a szövegértés alapos hiánya árad, dehát kinek a pap...
Amúgy meg mi a baj a komfortzónámmal? Mi a tökömnek osztogatsz ilyen fellengzős tanácsokat, amikor aztán te magad is hisztizel az "amcsi hulladél"-okon?

Buchhalter 2017.07.08. 20:53:54

@Before: te kis nyelvtan náci,a te szöveged is hemzseg a hibáktól.Nem hisztiztem ,hanem véleményeztem .Na szép estét "Tanár " úr!