Ben Affleck kissé rendeltenül végezte el a háziját
2017. február 01. írta: thedirector

Ben Affleck kissé rendeltenül végezte el a háziját

Az éjszaka törvénye

Live By Night

2016

Az van, hogy ezt a filmet rohadtul várta mindenki az előzetesek után. Én magam is a La La Land mellett a legjobban. Aztán valahogy minden dicsérő szónoklatra jutott 10 lehúzó, de az igazság ezúttal valahol a két tábor között van. Mostanra viszont már nem is arról van szó, hogy Ben Affleck filmje milyen, hanem, hogy mekkora kár okozott ezzel a Warnernek (-75 misit kb). Aztán tegnap kiderült mégsem rendezi meg a Batman filmet. Nem nehéz belelátni, hogy mi is közrejátszhatott a stúdió döntésében.

live-by-night-ben-affleck-zoe-saldana-sienna-miller-elle-fanning_1.jpg

Pedig, hogy lelőjem a poént, Az éjszaka törvénye egyáltalán nem vállalhatatlan film (mint, ahogy 30% körüli rotten átlaga van). Talán az az egyetlen (de az mondjuk elég nagy) hibája, hogy stílustalan. Főleg Affleck-i mércével mérve. Mind a Hideg nyomon, mind a Tolvajok városa és még az Argó akció is a maga műfajában kiemelkedő hangulattal bíró, a zsánerhez valami újat, izgalmasat hozzátevő alkotások voltak, ezzel szemben ez a film mindösszesen egy olyan felmondott lecke, ahol azért a felelőnek bele kellett néha pillantania a puskájába.

maxresdefault2_4.jpg

Manapság baromi nehéz lehet gengszterfilmet készíteni, hogy az ne szolgai másolata legyen egy Scorsese, Leone vagy akár Coppola filmnek, mégis aki erre a bostoni sztorira legalkalmasabb lehetett volna, az Ben Affleck. Érződik, hogy Dennis LeHane regényét sokáig forgatta és érlelte (egészen konkrétan már a Holtodiglan előtt elkezdte írni). A dialógusok jók. A sztori viszont rendkívül darabos. Több évet ölel fel, de egyszerűen csapong. Affleck alakítja Joe Coughlint, első világháborús veteránt, aki elmondása szerint nem igazi gengszter. Jószívű, igazságos, de végig a tilosban jár. Rumot csempész a szesztilalom idején, kaszinó ügyleteket bonyolít és a maffiózókkal üzletel, valamint volt szereleme elvesztésének bosszúvágya is fűti az ír "keresztapával" szemben.

banner.jpg

Ben Afflecknek meghaladta rendezési tudását ez a nagyszabású sztori. Bele-belekap a Ku Klux Klánba, a politikába, vallásba, feketék helyzetébe de semmit nem bont ki rendesen.Nem tudunk meg semmi újat, semmi jobbat erről az időszakról. Ehelyett inkább a jól bevált receptet követi az "feltörekvés-birodalom építés-árulás-leszámolás" tengelyen, ami nem rossz, csak semmi új nincs benne.  Viszont legalább sok minden működik benne. Főszereplőnk karaktere érdekes és izgalmas. A jó és a rossz döntések felváltva uralják az amúgy meglehetősen jószívű és érzékeny oldalát Joenak és ezt Affleck, az alakításában jól fogta meg. Sokkal könnyedebb szórakozás, mint a legtöbb ilyen gengsztereposz, lévén, hogy a zöme a napfényes Tampaban játszódik és Robert Richardson (Tarantino házi operatőre) fantasztikus képeket varázsolt. A többi színészre sem lehet panasz, mind Brendan Gleeson, mind Zoe Saldana megfelelő választás volt az adott szerepükre. Ellenben Sienna Miller komoly lehúzó erővel bír, pedig ő Joe központi motivációjának mozgató rugója.

lbn-01361r.jpg

Összegzés: Ha szigorúan csak a produkciót nézném, azt mondanám: Minőségi. Szépek a képek, hangulatosak a zenék, jók a színészek, a dialógusok és még a látványra sincs panasz. Ha azonban az összképet nézem, akkor egyértelmű, hogy ez a film semmivel sem több, mint egy tisztességesen felmondott lecke, ami néhol még jól meg is bicsaklik és egy idő után meglepően unalmassá válik. Ezek semmiképp sem azok a jellemvonások, amiket egy nagyszabású gengsztereposznál látni szeretnénk.6_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr7312173956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása