127 óra

127 Hours

2010

Pont rosszul jött ki ez a film a filmérték oldal szempontjából, hiszen, nem sokkal a bemutató után indultunk el és akkor még sem ez a rovat, sem maga az oldal nem működött a mostani szempontok alapján (premier-új filmek és havi egy klasszikus alkotás). A kaotikusságnak a 2010-es év vége és 2011 eleje itta meg a levét, hiszen pl. 2010-ben csont nélkül majdnem az összes Oscar jelölt film (Félszemű, Fekete hattyú, A harcos, Eredet, Toy Story 3., A király beszéde, Blue Valentine, Winters Bone, Social Network - A közösségi háló stb..) ideférhetne. A pokoli hőség okán most legyen Danny Boyle egyik legtökéletesebb alkotásáé a főszerep. 127 óra.

1

Szerencsére Danny Boyle nem az a fajta rendező, aki szereti újra és újra ugyanazt a filmet megcsinálni és abban a műfajban dolgozni. Az egészen impozáns filmográfiájának több darabja is ide kívánkozna (és nem kizárt, hogy később bővülni is fog), elég ha csak a Trainspottingra a 28 nappal későbbre vagy a Gettómilliomosra gondolunk. Mégis miért a 127 óra? Azért, mert szerintem ez az (majdnem) egy szereplős dráma-thrillerje az életművének legkimunkáltabb, legstabilabb és talán leghibátlanabb alkotása.  Aron Ralston (James Franco) hegymászó igaz története, aki makacs mód egyedül vállakozik Utah legkietlenebb, legnehezebb hegyvidékének feltérképezésére. Aztán egy hegyomlás bajba sodorja. A kezét egy kődarab odaszorítja a sziklához, ő pedig a táj fogja marad, egyedül.

2

Vagy, ahogy Aron mondta: "Olyan volt ez a szikla, mintha évezredek óta csak rám várt volna". A 127 óra igazi ínyencség. Különleges film. Alapból nehéz nagyon egyszemélyes filmet készíteni, ahol még a főhős ráadásul egy nagyon szűk térben van. Danny Boylenak mégis sikerült az a bravúr, hogy mind a kb. 1 óra alatt (a maradék 30 perc ez expozíció és a megoldás) végig, egyenletes színvonalon tudja izgalmasan tartani filmjét. Ez pedig két dologgal éri el: Az egyik a hihetetlen szuper formabravúr. Rengeteget kölcsönöz a videóklippes esztétikából. Pattogó, gyors vágások, szuperközelik. Kamera mindenhol. Kulacsban, emberi testben stb..Osztott képmezők, dübörgő, pazarul megválasztott zenék és hanghatások. Ha csak ezeket nézzük, már önmagában elvinnék a filmet a hátukon.

7

A másik remekül észrevett lehetőség a filmben a táj és Aron karaktere. Szerencsére nem beszélteti folyton főhősünket. Sokszor egy egy pillantása többet mesél, mint amit 5 mondatban el tudna mondani. Fájdalmas mozgása, találékonysága, elkeseredettsége minden benne van James Franco nagyszerű és szuggesztív alakításában. A táj simán második szereplővé lép elő, ahogy egyre inkább gondolkodásra készteti Aront. Rá kell jöjjön a 127 óra alatt, hogy hiába próbál elszakadni a zajos nagyvilágtól, és az önmaga hibáitól (a film egyetlen igazi gyenge és támadható pontja a kicsit súlytalanul előjövő flashbackek), az egyetlen érzés, ami fölött képtelen uralkodni, az pont az, ahová menekülni próbál:  a szenvedélye.

óra

Ügyesen találta meg Boyle az egyensúlyt a film ritmusát tekintve is. Az eleje kicsit pörgősebb, majd együtt kezdünk el monodrámázni Aron-nal, ahogy elkezd egyre kényelmetlenebbül lenni.  A vége - bár nyílt titok, de azért nem írom le - megint tipikus Boyle-os. Panasz érheti a ház elejét, hogy abban az egy órában nem történik elég sok minden, de egy szikla közé szorult 5 napig vergődő férfival sem sok minden történhet. Képzeleg, próbál megoldást találni és kesereg a helyzetén. Érthető, hogy nincs sok azonosulási pont, de aki átadja magát a szituációnak, annak fog tetszeni. Még A.R.Rahman zenéjére érdemes figyelni. Talán csak mostanság a Trónok harcában penget meg hasonló minőséget.

Összegzés: Lebilincselő, tiszteletreméltó alkotás. Vizuálisan gyönyörű. Kívül-belül szép minden. James Franco alakítása pazar, a rendezés pedig igazi óriás. Nagy durcik közepette lehet talán csak kivetni valót találni. Hiszem, hogy egy ilyen történetet ennél jobban, értékesebben nem lehet elmesélni. Még talán többet is kihozott Boyle belőle, mint ami benne volt.