Már a nemi betegség sem a régi
2015. június 26. írta: thedirector

Már a nemi betegség sem a régi

Valami követ

It Follows

2015

Év eleje óta mást sem hallani, mint, hogy az It Follows végigparáztatta a mozikat Amerikában. Némelyek már azt is meg merték kockáztatni, hogy az utóbbi évek legjobb horrorja, megelőzvén a Babadookot meg még pár másik, kifogástalan alkotást.

maxresdefault_23.jpg

Valami követ

Ugyan minden évben van egy "az elmúlt évek legjobb horrorja", de az biztos, hogy idén ezt a címet nem az It Follows fogja megkapni. Tőlem legalább is biztos nem. 2 éve a Démonok között kapta, míg tavaly a The Babadook, idén pedig eddig sokaknál ez a film az. Ha, más horror nem volt, ám legyen, de minőségben és kidolgozásban nagyon nem áll azon a szinten, mint a fent leírt két mozi.

url_9.jpg

A történet roppant egyszerű, ám eredeti is. Egy nemi érintkezés útján terjedő betegség megfertőzi Jay-t (Maika Monroe, a fantasztikus The Guest filmben láthattad), akit hirtelen elkezd egy természetfeletti lény követni, és ez egészen addig így is marad, amíg át nem adja a betegségét másnak. Értsd: nem fog mással szexuális kapcsolatot létesíteni. Tehát a zsáner kiforgatása check. Végre van értelme a (tini)horrorokban alkalmazott "mindenki dug" elvnek. A hangulata szuper, végig szépen van fotózva, erre panasz nem lehet. A synthpop zene pedig itt is, mint minden filmben, nálam legalább fél pontot emel a végítéleten.

a31.jpg

Ellenben a történet kidolgozása és vezetése iszonyatosan közepes. Olykor moralizálnak, filozofálnak hőseink, ami okoz értékes perceket, de a para faktor erősen csökken. A végén meg már szinte átcsap komédiába. Tulajdonképpen sok percen át, gyalogol valaki hőseink után. Közel nincs az a késsel vágható, durva és félelmetes hangulat, ami akár a tavalyi Babadookot jellemezte (bár így is vastagon jobb, pár mai társánál), és a történet sem igazán akar kifutni semerre. Szereplőink sem többek a horror filmek papírmasé karakterinél, de legalább a színészek tisztességesen lejátsszák a 90 percüket. A hangmérnöki munka és mondjuk az atmoszféra zajok eléggé rendben vannak. Ezt az érdemüket nem vitatnám el. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a film lényegében, amikor megrémít (nem sokszor, de van), azokat jump scarek mellőzésével érte el, ez pedig becsületére válik minden horror filmnek.

Összegzés: Van az a mondás, a füstről és a lángról. Az It Follows egyértelműen túl van hypeolva. Inkább egy jó hangulat és ötlet, mint egy jó film. Egy megnézést éppen tudok ajánlani, de megértem azt, aki (kicsit velem együtt) utólag fintorogni fog rá.

Értékelés: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr347545838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.