Országúti bosszú

The Rover

2014

Minden idők egyik legerősebb filmes debütálás volt David Michod Animal Kingdomja. Remegve vártuk tehát, hogy egyszeri fellángolás volt-e? Vajon elszállt-e a író-rendező úr esze és megcsinál valami régóta dédelgetett projektet? Esetleg ugyanazt a filmet még egyszer? Jelentjük nem és nem valamint nem.

A Western Ausztráliába költözik

Miután kibosszankodtuk magunkat a zseniálisan 80-as évek Patrick Swayze mozijaira hasonlító B-kategóriás címen (képzelem mennyire tódulnak majd rá az emberek, a moziban magamon kívül még 5 ember volt, abból három 16 éves, akik azt hitték akciófilmre ültek be), megnyugodhatunk ugyanis nem sok köze van semmilyen akció mozihoz. David Michod második egész estés filmje egy meditatív utazás. A film tíz évvel a civilizáció hanyatlása és a gazdaság tönkremenetele után játszódik. Főhősünk, Eric (Guy Pearce), némán iszogat a bárban, miközben három tuskó gengszter ellopja az autóját. A férfi egy ideig követi őket, majd nyomukat veszti. Szerencséjére belebotlik a csoport vezérének öccsébe, Reybe (Robert Pattinson), akit félholtan hagytak ott egy tett helyszínén. Eric ellátja a fiú sebét, majd kiköveteli, hogy vezesse el a tesóhoz, ahol feltehetőleg visszakapja az autóját.

A The Rover filmműfajilag eléggé összetett, ugyanis felfogható egy Road Movienak, hiszen a film nagy részében utazgat Pearce és Pattinson, miközben egyre inkább egymásra utalódnak. Van egy kis Buddy Movie beütése is, hiszen Eric a néma, előbb lő, aztán kérdez, saját elveit betartó, mások elveit felrúgó "akcióhős" archetípusát testesíti meg, míg Pattinson enyhén értelmi fogyatékos, pozitívabb gondolkodású, olykor poént is megeresztő karaktere, pont kiegészíti Ericet. Lehet neowesternként is aposztrofálni. Teljesen mindegy mivel ruházzuk fel, a legfontosabb, hogy a film működik. De mennyire, hogy működik. A legjobban azt szerettem itt, amit nagyon csíptem a Drive-ban például, hogy teljesen mellékes információkat, nem próbálnak meg fontosnak beállítani. Fontos, hogy miféle világégés történt? Nem. Számít, hogy Pearce karaktere mitől lett olyan amilyen? (erre mondjuk vannak konkrét utalások) Hogy honnan jött? Hogy a banda milyen bűnt követett el és hogy ki elől menekül? Teljesen mindegy. Ezek miatt azonban kicsit nehéz azonosulni, vagy megkedvelni a karaktereket, de nem is fontos, hogy ez minden filmben így legyen. A jelen a fontos és a környezet.

Az pedig zseniális. Posztapokaliptikus, mocskos, dögtől bűzlő, szegényes, kietlen tájakon barangolunk, nagyon szép fényképezéssel, hosszú snittekben kitartva. A törvényenkívüliség, a bűnözés állandó velejárója az életnek, hiszen már olyan világban vagyunk, ahol nincsenek korlátok, ahol a szabály, a betyárbecsület semmit nem ér. Ami viszont feltűnt, hogy ez a film sem beszél semmit az újjáépítésről. Igaz, nem ez a legfőbb pont egy pusztuló világban, de kétlem, hogy ne lenne legalább egy olyan karakter, aki meglátna valami szépet, valami pozitív dolgot és nem szélsőségesen rossz fiú lenne. David Michod nem igazán oldja fel sosem a feszültséget, pedig nem egyszer tényleg, még finom szavakkal ékesítve is meditatívan lassú. Néha azért Ray humora (ami itt inkább fekete humor), mosolyt csal az arcunkra, de összességében Guy Pearce karaktere annyira megkeseredett, hogy nem igazán tudunk örömködni a film alatt. A The Rover egyébként hemzseg a zseniális ötlettől. Ott van például a nem hétköznapi autós "üldözés", ami tényleg csak ínyenceknek való. Vagy, hogy igazából végig fenntartja az érdeklődésünket, hogy mi lehet a kocsiban, de aztán feloldoz és nem próbálja meg elbagatellizálni a végkifejletet.

Egyébként szerintem Pearcnek a Mementó óta nem volt sehol ilyen jó és szuggesztív alakítása. Azonban igen...elérkeztünk a kényes ponthoz. Robert Pattinson. Már a Vizet az elefántnak-ban is fel-felcsillant a remény, hogy ez a gyerek színész, itt viszont simán lopja a showt. Robert Pattinson, millió tini lány bugyi nedvesítője most egy szellemileg visszamaradott, ütődött, kinyúlt pólós, rohadt fogú, össze-vissza dadogó, lecsúszott gatyás gyereket alakít és nem is akárhogy. Azt vettem észre, hogy ahogy megjelent fokozatosan vette át a figyelmem Pearcről, aki szintén zseniális, nem győzöm hangsúlyozni. A legjobb pedig az volt, hogy egy percig nem jutott eszembe az a bizonyos Saga, aminek a vége óta keservesen próbálja meg lerázni a béklyóját. Zeneileg pedig kicsit több csönd jól áll volna a filmnek, amolyan Nem vénnek való vidékesen. Igaz zene itt sem sok van, csak modern kifejezéssel "sound design".

Összegzés: Azt kell mondjam, a hírneve megelőzte a filmet, de nem igazán bíztam benne. Ennek ellenére bivaly erős atmoszférájú, feszült film lett az Országúti bosszú. A színészek remekelnek, a történet egyszerű, de nagyszerű és az i-re a pontot egyértelműen a befejezés teszi fel, ami után újra kell értékelni a filmet. Zseniális alkotás.

Értékelés: 9/10