Ez a Clooney, nem az a Clooney. Kritika az Utódokról
2012. február 04. írta: thedirector

Ez a Clooney, nem az a Clooney. Kritika az Utódokról

Utódok
 

The Descendants
2011


Nagyon kedvelem Alex Payne filmjeit. Egyszerűen csak egy jó történetet mesél el, úgy, ahogy nagyon kevesen. Nem véletlen mondják a férfi lélek nagy szakijának. Ebben a filmben George Clooney, mint 50 éves apa lelkét vizslatja és mutatja meg, hogy állítja talpra a széthullott családját.

Ez a Clooney nem az a Clooney
Clooney egy középkorú családapát alakít - Mattet - , akinek a neje (akit amúgy elhanyagol) kómába esett egy motorcsónak baleset miatt. A férfinek kell két kamaszlányával foglalkoznia, ami nem egyszerű feladat, tekintve, hogy a lányaival sem foglalkozott többet, mint a feleségével. A család egyébként Hawaiin lakik, ahol Matt és sok sok unokatestévre egy jó nagy földrész birtokosai. Mivel közös megállapodás alapján a birtokot egy befektetőnek akarják eladni és Matt az ügyvéd, így az eladási procedúra is őt terheli. De, hogy ne unatkozzon kiderül a feleségéről pár szennyes dolog. A feladat tehát nem könnyű. Mondhatni a férfi élete legnehezebb szakaszával kénytelen szembenézni. Mint írtam a rendező - Payne - nagy tudora a léleknek. Nem volt ez másképp a Kerülőutakban vagy a Schmidt történetében. Ezúttal Matt a kiválasztott "áldozat" aki szerethető karakter, tele érzelemmel és kétellyel. Igazából értjük a gondolkodását, mégsem tudjuk mindig, miért azt lépi amit. Nagyon jók amúgy azok a részek, amikor hangosan gondolkodik. Clooney kétségkívül élete legjobb és leg "nem Clooneysabb" alakítását nyujta. Nem is értem miért vádolták, hogy csak a szokásos Clooneyt játsza. Ez marhára nem így van. A magánéletben is és a filmjeiben is nem egyszer a macsó szívtiprót alakítja. Itt viszont bajlódik folyamatosan a nőkkel a környezetében. A film központi konfliktusa természetesen a feleség helyzete. Matt akkor szembesül azzal, hogy mit vesztett, mikor már nem igen van visszaút, és akkor jut tudomására pár olyan információ ami merőben más megvilágításba helyez dolgokat. A férfiben állandóan változó érzések dolgoznak, hol dühöng, hol az igazságérzete hajta, legtöbbször nem tudja igazán mit tegyen, máskor pedig olyat lép amire csak pislogunk. Clooney ezt a feladatot profi módon oldja meg. Ha lehet ilyet mondani, akkor ez a film az Ő filmje. Ha azt mondtam, hogy Jean Dujardin megérdemli az Oscart a The Artist-ért, akkor Clooneynál legalább ennyire jó helyen lenne a szobor.

Pokolba Hawaiival
A film kezdetén nem szarozik Matt. Kerek perec megmondja, hogy Hawaii nem  az éden, csak egy szar hely. Nos Alexander Payne ismét kitűnő érzékkel választott helyszínt filmjéhez. Hawaii csodaszép világa, csak úgy kínálta a szebbnél szebb helyszíneket és az operatőr nem volt rest ezeket megörökíteni. Meg merem kockáztatni a Forrest Gump óta nem volt ilyen szépen (táj) fotózott Oscar jelölt film. A terület és a feleség helyzete is az elmúlást hivatott erősíteni, ezzel is megmutatva, hogy bármilyen szép és nyugodt is egy hely (és tényleg árad a szeretet és a béke a filmből), ott is csak emberek élnek. Ezt ki is mondatják Mattel. Ott is ugyanazok az életre jellemző törvényességek jellemzők, mint más területekre. Persze a férfinak nem egyszerű szembenézni ezzel, hisz az eladásra szánt terület megannyi emléket őriz, valahol ez a  lelki békéjének az utolsó darabja. Amúgy a film folyamatosan építkezik, de ezek a konfliktus helyzetek állandóan megtörik, így nem lesz egy A pontból B pontba "el kell jutni" film és ez jót is tesz neki. Mert így mindig mikor megoldódni látszik valami, akkor egy másik újabb kérdést, kétséget vet fel, ami miatt nem válik unalmassá a film. Sőt olyan hamar elrepül ez a két óra, hogy csak pislogunk és néznénk tovább. Aljas módon eddig mellőztem, a többi szereplőt, pedig nem rosszak.  A két lány közül nálam a nagyobbik - Alexandra - alakítása volt figyelemre méltó. Tipikus lázadó tini, aki a tahó barátjával vigasztalódik. Ha már a tahó barát, akkor kb azt tudom mondani, amit a 50/50 filmnél is írtam. Itt is ugyanaz a helyzet, hogy az elején teljesen utálatra méltó, de Mattel, az Ő karaktere is fejlődik némiképp. Egyébként Ő is a családdal utazgat folyton, bár valószínűleg nélküle is működőképes lett volna a dolog, szerintem rendező, egy külső szemlélőként tette bele a filmbe, olyan mintha mi lennénk ott, hogy az első sorból nézhessük a család talpra állását. De nem akarom belemagyarázni. A kisebbik lány, viszont nekem teljesen nem jött át. Kissé súlytalan volt végig, sokszor az az érzésem, hogy Payne sem tudta mit akar vele kezdeni. Néha megmutatja egy kicsit, meg valami vicces jelenetbe belelöki, de nem elég erős karakter. Az anyuka, pedig voltaképpen semmit nem csinál a filmben csak fekszik, becsukott szemmel. Az volt számomra a megdöbbentő, hogy sikerült néhány olyan beállítást találni, hogy elhittem, hogy ő is reagál bizonyos szituációkra. A zene kellemes Hawaii. A kislányon kívül nem igen tudok belekötni a filmbe. Nem lett szirupos, nem lett tolakodó, tele van tanulsággal és életszerű szituációkkal. A fényképezése  pazar. Az érzelmi szálakat pedig nagyon jól kezelik.

Összegzés: Mint írtam, nem nagyon tudok belekötni a filmbe. Rám nagy hatást tett. Olyan mint egy kellemes utazás, ami gyorsan elrepül, élvezetes és a végén még nagyon maradnánk a filmmel, de sajnos nem lehet. Egészen biztos, hogy nem utoljára láttam ezt a filmet. Mindenkinek ajánlom bátran. Alexander Payne: Csak így tovább!

Értékelés: 9/10

Trailer:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr1004066839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.