[Oscar nap 2018] A tavalyi gálán történt
2018. március 04. írta: thedirector

[Oscar nap 2018] A tavalyi gálán történt

A 89. Oscar

Előre szeretnék egy önvallomással nyitni: Én szerettem a Kaliforniai álmot. Szuper kis film a maga bájos egyszerűségével, zenéivel, színészi munkájával és Hollywood omázsával.  Ugyanakkor, aki olvassa a filmértéket tudhatja, hogy nyakig nem szerettem bele a filmbe. Ezt a pontszáma és a best of listás helyezése is mutatja.

oscars2017predictions.jpg

Azt gondoltam, hogy ebből a 9-es listából, a legjobb helyre akkor kerülne a Best Picture díj, ha a Hell or High Waterhez vagy a Kaliforniai álomhoz kerülne. Utóbbi esetén viszont bíztam a mértéktartásban. 14 jelölés alapból túlzónak érzem, de üsse kő. A zöme úgy is technikai díj. Úgy voltam vele, amit mindenképp meg kéne kapnia a filmen felül, a rendezés, az operatőri munka, a vágás, látvány és a két zenei fő kategória. 7 díj teljesen megérdemelt egy efféle filmnél, ahol mind a látványrendezésnek, mind a zenei oldalnak helye van. Az utolsó díjnál, semmi különös izgalmat nem vártam. Ugyanakkor valahol jelezte talán előre a meglepetést, mert sem a vágást, sem a forgatókönyvet nem kapta meg a film. Régen ez a kettő szinte elengedhetetlen volt a B.P győzelemhez. Konkrétan ebben az évtizedben egyetlen egy győztes van, aki egyiket sem hozta el: A The Artist, de ugye talán némafilm híján nem baj, ha nem ezekben a kategóriákban volt erős. Még a tavalyi vérszegény, két nyamvadt szobrot összekalapozó Spotlight is elvitte a fogatókönyvet.

Szóval 6óra 4 perckor Warren Beatty kihirdette, hogy "La La Land". A stáb pedig már vígan mondta a köszönőbeszédét (a többsége túl is volt rajta), mikor odajött a film producere Jordan Horowitz, hogy "tévedés történt, a Moonlight nyerte a legjobb filmet. Nem vicc. A legjobb film győztese a Moonlight".

Lesz a héten kritika a Moonlightról, de azt előre le szeretném szögezni, hogy gratulálok a filmnek, hogy sikerült lemásolnia 2014-et. Amikor is egy nála sokkal előremutatóbb, életigenlőbb, szebb és tartalmasabb filmet sikerült legyőznie. Egészen konkrétan még a kategóriákat is lemásolva, ugyanis a legjobb film mellett a forgatókönyv és a mellékszerep (férfi) kategóriákat húzta be. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy ugyanúgy el fog felejtődni ezt a film pár év múlva, mint ahogy a 12 év rabszolgaság is. Ha nem így lesz, mea culpázni fogok, de azon felül, hogy korrekt film, és Oscar alapanyag, elég szürke.

Nem emlékszem arra, hogy valaki ilyen erős konszenzusi siker és egyértelmű éllovasi pozícióból ilyen megalázó módon kapott volna ki. Ahogy az Oscar történetének legsúlyosabb bakiját szenvedték el Kimmelék.  Pedig utóbbira nem lehet panasz és nem is érdemelte meg a zárást. Az elmúlt évek legjobb házigazdája volt. Totál ültek a poénjai. Nem volt idegesítő, sem polkorrekt. Persze a vége felé annyira rohant a műsor, hogy neki is csak 1-1 geg fért bele, de alapvetően rokonszenves a faszi. A műsor is megfiatalodott valamelyest. Új elemenként bekerültek a színészek kedvenc első filmes élményei és az "aljas twitter", ahol a sztárokat szapulták. Volt ezúttal is etetés, meg egy csapat imprónak hazudott utca embere, akik "csak úgy beestek az utcáról a műsor közepébe". 

A dalolások, és apróbb videós bevágások továbbra is jó fél-1órával meghúzzák a műsoridőt, de tényleg az utolsó 3 percet leszámítva a legjobb Oscar volt sok sok éve. A nyertesekbe sem lehet belekötni. Olyanok nyertek zömében, akiknek kijárt és kellett. Többek között Emma Stone, Casey Affleck, Viola Davis és a huszonegyedszer jelölt Kevin O'Connell hangmérnök.

ISMÉT BESZÁMOLHATUNK EGY RENDKÍVÜLI MAGYAR SIKERRŐL! DEÁK KRISTÓF MINDENKI CÍMŰ FILMJE KAPTA A LEGJOBB RÖVIDFILM DÍJÁT. GRATULÁLUNK NEKI!

A többi győztes álljon itt:

A legjobb dal kategória jelöltjei:
Kaliforniai álom - Audition
Kaliforniai álom - City of Stars
Vaiana - How Far I'll Go
Jim: The James Foley Story - The Empty Chair
Trollok - Can't Stop the Feeling


A legjobb külföldi film kategória jelöltjei:
A Man Called Ove (Svédország)
Land of Mine (Dánia)
The Salesman (Irán)
Tanna (Ausztrália)
Toni Erdmann (Németország)


A legjobb színész kategória jelöltjei:
Casey Affleck (A régi város)
Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
Viggo Mortensen (Captain Fantastic)
Denzel Washington (Fences)


A legjobb férfi mellékszereplő kategória jelöltjei:
Mahershala Ali (Holdfény)
Jeff Bridges (Hell or High Water)
Lucas Hedges (A régi város)
Dev Patel (Oroszlán)
Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)


A legjobb operatőri munka kategória jelöltjei:
Érkezés
Kaliforniai álom
Oroszlán
Némaság
Holdfény


A legjobb hangszerelés kategória jelöltjei:
Érkezés
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet
13 óra: Bengázi titkos katonái

 

A legjobb vágás kategória jelöltjei:
A fegyvertelen katona
Érkezés
Hell or High Water
Holdfény
Kaliforniai álom
 

A legjobb hangkeverés kategória jelöltjei:
Érkezés
Deepwater Horizon
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Sully


A legjobb rendező kategória jelöltjei:
Denis Villeneuve (Érkezés)
Mel Gibson (A fegyvertelen katona)
Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Kenneth Lonergan (A régi város)
Barry Jenkins (Holdfény)


A legjobb színésznő kategória jelöltjei:
Isabelle Huppert (Elle)
Ruth Negga (Loving)
Natalie Portman (Jackie)
Emma Stone (Kaliforniai álom)
Meryl Streep (Florence Foster Jenkins - A tökéletlen hang)


A legjobb női mellékszereplő kategória jelöltjei:
Viola Davis (Fences)
Naomie Harris (Holdfény)
Nicole Kidman (Oroszlán)
Octavia Spencer (A számolás joga)
Michelle Williams (Manchester by the Sea)


A legjobb animációs film kategória jelöltjei:
Kubo and the Two Strings
Vaiana
My Life as a Zucchini
The Red Turtle
Zootopia


A legjobb rövid dokumentumfilm kategória jelöltjei:
4.1 Miles
Extremis
Joe's Violin
The White Helmets
Watani: My Homeland


A legjobb film kategória jelöltjei:
Érkezés
Fences
A fegyvertelen katona
Hell or High Water
A számolás joga
Kaliforniai álom
Oroszlán
A régi város
Holdfény


A legjobb dokumentumfilm kategória jelöltjei:
Fire At Sea
I am Not Your Negro
Life Animated
OJ: Made in America
13th


A legjobb smink és frizura kategória jelöltjei:
Az ember, akit Ovénak hívnak
Star Trek: Mindenen túl
Suicide Squad - Az öngyilkos osztag


A legjobb adaptált forgatókönyv kategória jelöltjei:
Holdfény
Oroszlán
A fegyvertelen katona
Érkezés
Fences
A számolás joga


A legjobb animációs rövidfilm kategória jelöltjei:
Blind Vaysha
Borrowed Time
Pear Cider and Cigarettes
Pearl
Piper

 

A legjobb eredeti forgatókönyv kategória jelöltjei:
20th Century Women
A homár
A régi város
Hell or High Water
Kaliforniai álom

 

A legjobb jelmez kategória jelöltjei:
Szövetségesek
Legendás állatok és megfigyelésük
Florence Foster Jenkins - A tökéletlen hang
Jackie
Kaliforniai álom

 

A legjobb vizuális effektek kategória jelöltjei:
A dzsungel könyve
Doctor Strange
Kubo és a varázshúrok
Mélytengeri pokol
Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet
 

A legjobb élőszereplős rövidfilm kategória jelöltjei:
Ennemis intérieurs
La Femme et le TGV
Silent Nights
Mindenki
Timecode

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr3113713462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása