Ez az elkeseredett, kemény anyuka fog Oscar nyerni hamarosan
2018. január 13. írta: thedirector

Ez az elkeseredett, kemény anyuka fog Oscar nyerni hamarosan

Három óriásplakát Ebbing határában

Three Billboards outside Ebbing Missouri

2017

thr0.jpg

Annyira rég jelentkezett már a londoni Martin McDonagh filmmel, hogy utána kellett néznem, hogy tényleg a Hét pszichopata volt -e az utolsó munkája. Jelentem igen. Már 6éve. De 2017-ben végre megint dobott egyet és az In Bruges-t (azért sem írom le a magyar címét) összehozó zseni – a kissé laposabb kitérője után – megint csúcsformában van.

thre1.jpg

Ez pedig minden bizonnyal Oscart fog érni. A Globeot már „letarolta”, de az igazi megmérettetések most jönnek. Nem pusztán azért, mert betalálva a jelen korunk közvéleményébe, előrelátóan egy erős női karaktert tett meg főszereplőjének, hanem mert ez a film kiba*zott jó. Az ebbingi rendőrség hónapok óta képtelen kézre keríteni lánya gyilkosát, Mildred Hayes (Frances McDormand) vakmerő lépésre szánja el magát: kibérel három hirdetőtáblát, melyek rég használatok kívül állnak a város határában. A szöveggel üzen a helyi rendőrségnek. A táblák pedig alaposan felrázzák a közösséget, Mildred és a helyi törvényi erők között a helyzet pedig egyre inkább elmérgesedik.

thr2.jpg

Ha nagyon könnyen le akarom tudni a film értelmezését, azt mondanám, hogy itt semmi nem fekete és fehér. Ez rímel a film bizonyos aspektusaira. Egy városban merülhetünk el két óra hosszára, ahol az emberek szeme sem rebben, ha a suttyó Dixon (Sam Rockwell) rendőr a nyílt utcán lepofoz egy néger, vagy kihajít valaki az ablakon. Nem meggyőződésből. Megszokásból. Hamarosan azonban másféle elfoglaltsága akad, hiszen Mildred egyre nagyobb nyomást helyez médiafelhajtásával a rendőrségre, így Dixonnak is kéne valamit tennie, főnökével Willoughby (Woody Harrelson) sheriffel. Míg utóbbi személyesíti meg a filmben a tenni akarás utolsó szikráját, előbbi maga a tunyaság.

thr4.png

Amiről a legtöbbet érdemes beszélni a film kapcsán az a forgatókönyv. Ez ugyanis a legjobb dolog a filmben. McDonagh színházi rendező/író is, így nagyon tudja, hogy kell élettel, emlékezetes jellemzőkkel megtölteni karaktereket. Ahogy azt is tudja, hogy az ilyen típusú film akkor működik a legjobban, de ki lehet mondani: Akkor működik egyáltalán, ha hullámvasútra ültetnek bennünket, és már vissza is értünk oda, amit kezdetben írtam: Ez nem a fekete-fehér, jó – rossz karakterek filmje. A vesztenivaló nélküli anya, akinek bűntudata van, ugyanúgy sáros, mint az erőszakos apa. A jószívűnek tűnő, igazságos rendőrfőnök valójában sokkal keményebb és durvább, mint amilyennek tűnik. A lusta, rasszista rendőrnek alkalmatlan fickó tulajdonképpen lehet jó zsaru, ha akarja. Semmi nem olyan, mint amilyennek elsőre tűnik. Az antihős is lehet hős, és akinek a motivációi érthetőek is hozhat borzasztó döntéseket utólag.

thr5.jpg

A film pokoli humoros, szórakoztató, a dialógusai tűpontosak, a mondanivalója már elsőre is átjön. De minden felemelő, mókás jelenetre jut egy olyan kőkemény seggberúgás, hogy alig hisszük el, hogy az előbb még mosolyra húzódott a szánk. Folyamatosan keverednek két órán keresztül az ilyen jelenetek. És ne legyenek illúzióink: Az In Bruges szinte csak próba volt egy ilyen nagyszabású, fekete humorban térdig tapicskoló alkotáshoz. Ehhez pedig kiváló színészeket sikerült megnyerni. Frances McDormand tenyeres-talpas háziasszony karaktere akkor és ott pofoz helyre bárkit, amikor és ahol kell. Egyetlen pillantásában benne van a védelmező anyatigris ösztöne, aki semmi mást nem akar csak igazságot. Sam Rockwell szerintem az egyik legnagyobb ász a filmiparban, ha kissé fura karaktert kell alakítania. Szabályosan libabőrös lettem, ahogy előadja ezt a lusta, anyjával élő, rasszista figurát, akiben még akkor is ott pislákol a jóra való hajlam, amikor már ő sem számítana rá. Karikatúra szerű karakter, az igaz, de nincs igazság, ha az Oscar elveszik tőle. Meg persze McDormand is készülhet a beszédjével. Woody Harrelson, Lucas Hedges vagy Peter Dinklage ennyire nem tudja beragyogni a vásznat, de mindenkinek jutnak óriási pillanatok, beszólások.

Összegzés: Martin McDonagh egyértelműen a legnagyobb dráma-vígjáték rendezők egyike. Nagyon ért a lélektanhoz, nagyon tud karaktereket írni. Látszólag tucat történeteket is feldobni. Nála a válaszok sosem sablonosak. Sosem akar polkorrekt lenni. Mindig törekszik arra, hogy hiteles legyen, ahogy a karakterek a való életben is reagálhatnak, nem ahogy szerintünk megkövetelné a szituáció. Ennek okán a filmjei kiszámíthatatlanok, feledhetetlenek. Nem hibátlan, mert Cartel Burwellt (Coenék házi zeneszerzője) picit alulhasználja és a film végére kicsit tempót téveszt, de egy biztos: Ennél nagyobb hullámvasút menetre 2017-ben nem ültünk fel. Semmi meglepő nem lesz abban, ha márciusban akár 4-5 Oscarral lesz gazdagabb a film.

9.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr4713572183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.