Lehoz az életről a Majmok bolygója záró része
2017. július 24. írta: thedirector

Lehoz az életről a Majmok bolygója záró része

Majmok bolygója: Háború

War for the Planet of the Apes

2017

Könnyen elintézhetném, annyival a majmok harmadik kalandját, hogy így lett teljes a trilógia. Hogy nem rontották el harmadjára sem. Tele van emlékezetes jelenettel és hogy az új évtized egyik legjobb filmes trilógiáját köszönhetjük személyében. Azonban kicsit érdemes beszélni róla, már csak azért is mert számomra megdöbbentő, hogy pont egy ilyen filmtől kapom ezt.

wofa3.jpg

Annyit elárulhatok elsőre, hogy meglepő módon ezúttal a középdarab sikerült a legjobban. Vagyis a három évvel ezelőtti Forradalom. Matt Reeves rendező visszatért, és okosan kiharcolta magának, hogy akkor jöhessen ki a filmmel, amikor végleg elkészült az ő szája íze szerint. Vagyis ez a 3 év szükséges volt. Történetben nem ugrottunk sokat előre. A totális háború még mindig nem tört ki, de az emberek és a majmok erősen kóstolgatják egymást, hála Kobának, aki tulajdonképpen előidézte a robbanást.  A makik próbálnak még egy utolsó békeajánlatot tenni, de az Ezredes (Woody Harrelson) nem tud együtt érezni Cézárékkal. Megindítja a támadást a majmok ellen, és Cézárnak önkénytelenül is végleg a majmok vezetőjévé kell válnia, noha a múltja és a paranoiája kezd rajta is úrrá lenni.

wofa2.jpg

Matt Reeves olyan rendező, mint egy szadista úszótanár. Lenyomja a fejed a víz alá, majd mikor már nagyon fuldokolsz, felenged, hogy utána egy picit még tovább tartson lent. Nagyon ritkán látott tett, amit véghezvitt. Gyakorlatilag egy borzalmasan sötét, humortalan (jó értelemben véve) drámát tett le az asztalra, amiben a látvány, a cselekmény és a színészi munka nem oltja ki egymást. Már nem is próbálja titkolni, hogy nem szimpatizál az emberekkel és mindent elkövet, hogy a néző is így tegyen. Az Ezredes másolja Kurtz tábornokot az Apokalipszis most!-ból. Én csípem Woodyt, de nem tudtam elképzelni egy ilyen komolyabb szerepben, és nehéz is volt a humoristát lehántolni, valahogy mégis elhittem neki, hogy egy megkeseredett, agyilag szétesett vezető.

wofa.jpg

Reevesék jól játszanak azzal is, hogy a két csoport mennyire nem ugyanott tart: Míg az Ezredes az emberek utolsó csoportját próbálja túlélésre bírni, addig Cézárék még csak a saját társadalmuk alapkövét rakták le.  Szokatlan húzások egy 200 milliós blockbustertől, de nem ez az egyetlen ilyen húzása Reeveséknek. A lassúsága, drámaisága és érzelemdússága is egyértelműen sokkal többet tesz hozzá a „szórakoztató” filmekhez, mint bármi más az elmúlt években. Végre nem csak azt kell látni, hogy orbitális játszótéren gyakják egymás CGI förmedvények, hanem az akció és a látvány tényleg csak akkor van jelen, amikor ez indokolt. Ennek okán a jelenetek döbbenetesen néznek ki.

Bár minden évben leírom, hogy „ilyet én még nem láttam”, azt hiszem nyugodtan, túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a Majmok bolygója utolsó része röhögve ver köröket minden más filmre, ami a látványt illeti. Nem arra gondolok, hogy milyen látványos kompozíciókban ütik vágják egymást (bár erre sincs panasz), hanem a majmok mozgására és kinézetére. 6 év alatt döbbenetes változáson és fejlődésén ment keresztül a film. Andy Serkis pedig tényleg remek munkát végzett Cézárként. Már – már nem is egy drámai akciófilm, hanem egy nagyon jól felépített természetfilm, ami mellesleg bőséggel merít a scifiből, mint műfajból.

wofa4.jpg

Az én igazán nagy gondom, hogy Reeves a sötét, kilátástalanságot és a szenvedést is túltolta véleményem szerint. Egyrészt beáldozta az epikusságot, másrészt elérte, hogy néhol már kifejezetten kényelmetlen legyen nézni a filmet. Valahogy a kínzások, megalázások és a folyamatos egyre lentebbre húzó hangulat, nem sokat tesz a filmhez. Érezhették ezt az alkotók is, mert a „Rossz majom” nevű új karakter próbált valami kis humort a filmbe csempészni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Plusz a közepén a Háború le is ül legalább 20-25 percre, ami a ritmusnak nem tett jót, főleg mert egyenletesen, csúcspontok nélkül ér véget a film, amit pedig annak szántak, nem működik megfelelően.

Összegzés: Ezek ellenére is remek film a Majmok bolygója. Hangyányit gyengébb, mint a középdarab, de még mindig nagyon nagyon jó. Reeves kezében jó helyen a Batman film, csak kicsit legyen könnyedebb, élvezetesebb darab, mert az önsanyargatás 140 perce bőven elég volt ebben a munkájában.

mafab.hu-n további érdekességeket talász

8_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr7112685191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása