Hell or High Water

2016

Borzasztóan örülök annak, hogy jó pár éve fénykorukat élik a neowesternek. A Coen tesók fantasztikus alapművük, a Nem vénnek való vidék, a Cold In July, Az Országúti bosszú, vagy A megváltás, mind mind remekművek a saját kategóriájukban. Ezúttal megmosolyogtató módon egy angol úriember pakolt oda rendesen a műfajnak.

David Mackenzivel két éve találkoztunk a Starred Up című remek börtöndráma okán és már abban is benne volt egy ígéretes tehetség körvonala. Most viszont kiegészülve Taylor Sheridan íróval pokoli erős alkotást sikerült az asztalra rakniuk. Sheridan amúgy is nagyon érzi a műfajt, hiszen a Sicario és a Sons of Anarchy egyes részei után maradt a műfajnál. Talán a legkiérleltebb darabja eddigi írói-színészi életművének. Nyugat-Texasban megállt az idő. A poros, unalmas kisváros utcáin rozoga autókkal, marcona, borostás Marlboro reklámarcok csalinkáznak. Ugyan lovakat már ritkán hajtanak, a pisztolyuk ugyanúgy lóg az övükön. Ritkán szólnak, és amit mondanak annak súlya van.

A Howard tesók, Toby (Chris Pine) és Tanner (Ben Foster) különbözőbbek nem is lehetnének. Míg előbbi csendes, visszafogott, (elvált) családapa, utóbbi, harsány, tíz évet börtönben csücsült balhés tag. Kettejük bankrablásával nyit a film, szédületes tempóban.

Mire fellélegzünk már a kocsi hátsó ülésén csücsülünk, a kamera cikázik ki-be.

Majd újra megtörténik minden. A srácok mindent helyénvalón csinálnak. Csak kis értéket visznek el, ügyelnek, hogy ne sérüljön meg senki. Mindig azonos nevű bankokat keresnek és azelőtt pattannak, mielőtt a rendőrség észhez tér. Aztán egyszer elszaródik valami és a helyi, nyugdíjazás előtti mogorva ranger (Jeff Bridges) rájön valamire a fiúkkal kapcsolatban és a nyomukba ered.

Talán nem túlzás azt kinyilatkozni, hogy az első percek óta kódolva volt a filmbe a dráma. Noha, a feszültség nem egyenletesen van jelen, amikor kell, hogy legyen akkor robban. A cselekménnyel kapcsolatban nem kívánok részletesen foglalkozni, mert szerintem ez a film annál hatásosabb, minél kevesebbet tudunk a szereplőkről és a történetről. Azt viszont muszáj leírni, hogy westernben eddig nem láttam olyat, hogy valami ennyire aktuális legyen, mint a hitelválság és a banki kölcsönök életre gyakorolt hatása. Az igazi ereje azonban ennek a filmnek is pont abban rejlik, mint ami Nem vénnek való vidéknek: 100%-ig hihető – már amennyire meg tudom ítélni – autentikus környezet. A déli akcentus, a már említett városkép, az erőszak,a por még Nick Cave csodás soundtrackje is a képernyőre szegezi az ember figyelmét.

Nem ez az egyetlen Coen-i hasonlat: Jeff Bridges rangere pont olyan, mint Tommy Lee Jones öccse. Marcona, nyugodt, előre gondolkodó, életét kesergő fickó. Viszont Sheridan nagy érdeme az, hogy a három főszereplő közül nem igazán tüntet fel senkit jónak vagy rossznak. Hiszen a tesók motivációja, morális döntése érthető, még ha nem is helyes, ugyanakkor Bridges sem kifejezetten 100%-ban korrekt rendőr, még ha az erkölcsi döntése érthető. Viszont a remek karakterárnyalás mellett az is igaz, hogy 3,5. szereplő a texasi-mexikói társadalom. Az elkeseredett nap, mint nap a túlélésért harcoló nők, férfiak. Idősek és fiatalok.

Összegzés: Mackenzie nem újította meg a műfajt, de nagyon sokat tett annak érdekében, hogy tovább éljen és viruljon. Festménybe illő képek, pazar karakterek és egy nagyon korrekt cselekmény, ahol a tájnak, a döntéseknek, emberi sorsoknak és minden kimondott szónak súlya van. Kőkemény világ ez, amit inkább néznénk csak, mint kipróbálnánk benne élni. Az év egyik legjobb rendezése és filmje. Mehet rá a magas pont.

A film adatlapját megtaláljátok a mafab oldalán. Katt