A hobbit - Smaug pusztasága
Hobbit - Desolation of Smaug
2013
Hálás, de egyben embert próbáló feladat is a folytatás filmek készítése. Kényelmes, mert nem kell a szereplőket, előéletüket, jellemüket újra felskiccelni. Nem kell a főbb karaktereket megszerettetni, megutáltatni. Viszont nehéz is, mert ha pl. trilógiáról van szó (mint esetünkben), akkor a történetet tekintve talán nem a legizgalmasabbakat lehet kihozni. Egyrészt a megoldást nem kapjuk meg, másrészt a felvezetés nehézségein meg már túl vagyunk. Szóval megy is valamennyit előre a történet, meg nem is. Nos, a A hobbit 2. tipikus trilógia közép/folytatás film.
Bilbó, a vágókép
A trilógia első része szerethető darab volt. Olyannyira, hogy végül - igaz utolsó helyen - a saját év végi top 10-es listánkra is felverekedte magát. Szerethető volt, minden butasága, unalmassága, és kissé túl csicsás képi világa ellenére is. Ehhez nagyon kellett egy Peter Jackson (ismét), aki felduzzasztotta (ismét) történettel a filmet, és próbálta heroikusabbá, nagy volumenűvé varázsolni. Ehhez kiegészítette Tolkien Babó könyvét, így fordulhatott elő, hogy pl. élvezetesebb volt a film, mint a könyv. Tovább vitték az első rész szellemiségét, és ismét a kincsvadászaton túl, kiemelik a kiállást, a bátorságot, az értékeket és a haza iránti tiszteletet. Ezek a társadalmi kérdések teszik jóvá és élvezetessé, valamint ismét epikussá a filmet, a könyvvel szemben.
Jacksont lehetetlen azzal bírálni, hogy a Tolkien műveket ne tekintené az élete, de még inkább a szíve részének. Az új karaktereket szintén fontosnak állítja be. Bard-ot pl (aki a hegyhez közeli tóváros bátor szívű harcosa lesz), kifejezetten jól megírta. Rendes háttértörténetet írt neki, nem kevésbé Taurielnek (Evangelline Lilly), akit ők maguk alkottak meg. A tünde harcos lány nem szerepelt az eredeti műben, mégsem lóg ki. Ő az első, aki rájön, hogy az egó felé kell helyezni a túlélést. Nem lehet, hogy magukat a tündéket, a törpök és a többi lény fölé helyezzék, mert nagyobb csata van kinézőben, mint eddig bármikor és szükség van az összefogásra. Emellett sajnos, kapott egy nagyon gyenge szerelmi szálat, ami komolyan mondom, kb annyiból állt, hogy összenéznek Kili-vel, és halálosan egymásba szeretnek.
Zavart, hogy Bilbó az első bő 1,5 órában csak vágóképként volt jelen jóformán. Igaz a végén megkapta a saját tehetségének megfelelő jeleneteket, és előre is mozdította rendesen a cselekményt. Gandalf viszont úgy lóg ki az egész filmből, mint néger egy ku-klux-klán gyűlésről. Magasból leszarja a főszálat, mert tudja, itt nagyobb dolgok készülnek. Közös jelenete nincs is a többi karakterrel. Persze nagyon jó, hogy a fekete mágus erőgyűjtését belevették, mert ettől is csak nagyobbnak tűnik a film, és próbál egy szép keretet bezárni a fő trilógiával. Ami mégis hiányzik a filmből, az a tét: Nincs igazán komoly szurkolni való a filmben. Érezték Jacksonék, is, hogy önmagában a tünde-törpe egó ellentét kevés, ezért minden jelenetbe orkokat dobáltak köréjük. Ez azonban kissé átlátszó.
A látvány persze továbbra is lenyűgöző. Sokkal mozgalmasabb, mint az első rész és kevesebb üresjáratot is mutat fel. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a két legnagyobb jelenet közül, az első, amelyik egy hordós menekülés a folyón, minden elképesztő koreográfiai és látványos megvalósításának ellenére is röhejes volt sokszor. Az utolsó monumentális 45 perces Smaugos jelenet, ismét bombasztikus látványú, de sajnos teljesen felesleges, hiszen ha sikerülne elpusztítani a sárkányt, akkor a harmadik résznek vajmi kevés értelme lenne. Howard Shore zenéje megint több, mint tökéletes. Nincs mit ragozni rajta.
Összegzés: Szerintem látványosabb és akciódúsabb ez a rész, de kevésbé izgalmas és szellősebb is, mint az első. Néha azt érzem, hogy előrébb léptünk, olykor hátra, így ugyanazt a pontot tudom osztani neki, mint 2012-ben. Tipikus trilógia közép rész, de annak mesés.
Értékelés: 8/10
