Ne szórakozz apával!
2013. november 19. írta: thedirector

Ne szórakozz apával!

Fogságban

Prisoners

2013

prisoners-poster.jpg

Ha van téma, aminél elnézzük, hogy a hétköznap embere olyan cselekedeteket követ el, amitől egyébként más esetekben agyalapi szamárköhögésben törünk ki az, az amikor a hétköznap emberének gyermekét bántják.

Na most itt a Farkas

Valamiért fura önvédekezési mechanizmus ez a téma, hiszen kortól, nemtől függetlenül, minden normális emberből kivált valamit. Nekem nincs gyermekem ugyan, de az biztos, hogy gondolkodás nélkül átmennék állatba, ha valaki rosszat akarna neki, és ugyanígy tett kritikánk alanya, Keller Dover aka. Hugh Jackman is. A férfinak a legrosszabbal kell szembenéznie, mikor kiderül, hogy 6 éves kislánya a szomszéd barátnője társaságában hirtelen eltűnik. Az egyetlen nyom, egy rozzant lakókocsi, aminek a tulaja azonban egy 10 éves gyermek értelmi szintjén áll. Keller nincs megelégedve a nyomozást végző rendőr - Loki (Jack Gyllenhaal) munkájával, noha még sosem hagyott döglött aktát maga mögött. A kétségbeesett apuka tehát magára ölti a harcos apa jelmezét és megpróbálja a kezébe venni az irányítást. A Fogságban annak a Dennis Villeneuve-nek az új filmje, aki 3 éve már elkészítette a utóbbi évek legmegrázóbb filmjét (Felperzselt föld), és ezúttal sem fogta vissza magát. Olyan pokolian nyomasztó és hideg filmet készített, hogy én nem tudom láttam-e valaha filmben ilyen mértékű alászállást a pokolba. Hugh Jackman már tavaly is elkezdte megmutatni színészi kvalitásait (Nyomorultak), de most végképp bebizonyítja, hogy több ő vaskarmokkal kakaskodó, szálkás mellkasú szuperhősnél. Sőt! A sors iróniája, hogy ebben a filmben lett igazán vadállat, és ebben a filmben lett igazán hősies viselkedésű. Pedig végig egy pufi dzseki van rajta. Ahogy átváltozik kétségbeesett szülőből, a gyermekeiért a tűzbe menő állattá, az valami félelmetes. Nem riad vissza a legbrutálisabb eszközöktől, és még pont megtalálták azt az egyensúlyt, hogy ne váljon önmaga paródiájává. Hibázik ugyan, de mindent a legjobb szándék reményében tesz. Na ennyit Jackmanről, jövőre találkozunk az Oscar gálán. Loki rendőr, már kevésbé kidolgozott szerepet kap. Keveset tudunk meg az előéletéről, az is csak így oda-oda dobálva. A jellemét azonban szépen felskiccelték. Követ el ugyan hibákat, de ettől még egy igen rokonszenves karakter. Ez a nyomozós, rendőrős karakter egyébként lassan Jack Gyllenhaal védjegye lehetne, ugyanis ez már a harmadik ilyen filmje, gyakorlatilag sorozatban (Zodiákus, End of Watch) és mind a három remekül sikerült. Úgy látszik ezeket a karaktereket kell neki hozni, mert ez nagyon megy. Tikkeléseire pedig még évek múltán is emlékezni fogunk. Hiába azonban a sok nagy név (Viola Davis, Maria Bello), ők nem kapnak kellő játékidőt, és csak úgy lógnak a levegőben. A rendezés egyszerűen pazar, nem mondom, hogy nincsenek benne lyukak, és az ilyen thrillereken-krimiken felnövő emberek nagyjából a film bizonyos hányadánál összerakják a mozaik szálakat, de egyébként végtelenül csavaros, és tipikusan az a film, aminek a végén már jóformán te magadat is gyanúsítod. Villeneuve érdeme, hogy bár eléggé elszállt a játékidő (155 perc), képes volt minden percét érdekességgel, és feszültséggel megtölteni, így egyáltalán nem unalmas a film. Lehetne mondani, hogy akár x perccel is rövidebbre meg lehetett volna csinálni, de ha akár 1 perccel is rövidebb lenne, már hiányozna az az 1 perc.  A végéért pedig csak dicsérő szavak járhatnak. Szóval pacsi. A fényképezést pedig kedvenc operatőröm, Roger Deakins végezte, és ismét elképesztő munkát végzett. Noha itt kevésbé tudta kamatoztatni remek tehetségét, a nyomasztó, hideg, sötét atmoszféra, amit képeivel teremtett, no meg a végi havas autós jelenet, szemkápráztató. A zene is csodásan idomul a film borongósságához. Johan Johansson szerezte, és kivételes soundtrackek egyike, amit akár önállóan is hallgatnál.

Összegzés: Amennyiben szeretted a Bárányok hallgatnak-ot, a Hetediket, vagy a Zodiákust, akkor a Fogságban egyértelműen neked készült. Azonban bátran ajánlom mindenkinek, mert ilyen feszült, izgalmas és sötét, állatias film a család védelméről nem tudom készült-e valaha. Remek bemutatkozás az álomgyárban Dennis!

Értékelés: 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr195643552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása